Egy graffitikkel kidekorált csúcstechnológiás űrhajó és fura legénysége járja a galaxist. Mocskos melók, végtelen függetlenség, és számos közelharc jellemzi mindennapjaikat. Egészen addig, míg egy alvilági édesapa a segítségüket nem kéri, eltűnt fia felkutatásában. Csapatunk mit sem sejtve elvállalja a küldetést, miközben az ellenséges haderők az életükre törnek. Ahogy bonyolódik a helyzet, rájönnek, hogy nem kisebb dologért kell kockáztatniuk az életüket, mint a világ megmentése. Valóban csak ennyiről szólna ez a történet? Csilagikrek könyvkritika.
Az író nem csupán új bolygókat, hadihajókat, technológiai megoldásokat mutat be, hanem a hindu vallásból eredő, új időszámítást is, a keresztény mellett.
A bolygók felfedezésekor például kifejezetten úgy érzi magát az olvasó, mintha egy ásatáson venne részt.
Ez az enyhe kis misztikum ad az egésznek egy plusz élvezeti faktort. A Csillagikrek egyik alappillére egyértelműen a hinduizmus és a hozzá kapcsolódó mítoszok. Nem csak Visnu 8. inkarációja Krisna, hanem az avatarok alászállása, a szellemi és fizikai síkon történő létezés kérdésköre mozgatja a szálakat. Ezzel egyértelműen hozzáad a történethez egy olyan extrát, mely segít az olvasónak befogadhatóbbá tenni a később bekövetkező eseményeket, amikor is az idegen civilizációról előtérbe kerülő igazság rútul arcon csapja főszereplőinket.
A graffitis Redshift Seven űrhajó kapitányának, Vincent DeLuznak fogalma sincs, mi történt a múltjában, és hogyan került a nevére a hatalmas, korát meghaladóan fejlett technológiával feltuningolt űrszörnyeteg. Kalandozásai alatt hozzácsapódott az sztárpilóta Alexia, az ex-tengerészgyalogos Brad, a technikus és felcser Alfons, a zsoldos Cora, és a hajó szakácsa Lucas, akinek csatlakozási mivoltát egy átmulatott éjszaka ködfoltjai fedik el. Egyik központi karakter sem lóg a levegőben úgy, mint aki csak felesleges töltelék lenne.
A szereplők, mind más funkciót töltenek be a történet szempontjából, ami egészen jól át is jön az olvasó számára. Michael Walden szándéka az volt, hogy egy szedett-vedett társaságból kovácsolódott, összetartó családot teremtsen. Ez nagyjából sikerült is neki, bár a karakterek egymás közti kommunikációjába még belelfért volna egy kicsivel több gesztus is. Apró mozdulatok, pillantások, tettek érzékeltetése, leírása sokat dobott volna még a karakterek mélységén.
Bár a főbb eseményeket Vincenten keresztül ismerhetjük meg, az író nem félt kilépni más szereplők mellé sem, ez által teljesebb képet mutatva a párhuzamosan futó cselekményekről. A csapat, az eltűnt Rimahl felkutatása közben egy letűnt idegen civilizáció nyomaira bukkannak, melynek hangulatát a szerző, rendkívül misztikusan és érdekfeszítően festi le az olvasó számára.
Az egész regény atmoszféráját megteremti az ősi tuatha dé csarnokok, szobrok, oszlopok leírásával, a falakra vésett idegen írásmód középpontba helyezésével.
A földi koalíció a Paragon Tactical továbbra is szakadatlanul üldözi a Redshift Sevenet és legénységét, hogy megkaparinthassák az egyetlen olyan dolgot, amely még egyik politikai hatalomnak sincs a birtokában: a valós idejű, azonnali kommunikáció megoldásának kulcsát, a kvantumhálót. Mindeközben egyértelművé válik, hogy már nem csak ez emberi faj sorsa forog kockán, hanem annál jóval több.
Az írói stílus olyanok számára is kedvez, akik nem a keményvonalas vagy katonai science fiction vonalon mozognak. Rendkívül befogadható és gördülékeny az egész sztori, szinte falni lehet a sorokat. Az akciódús jelenetek mellett, az átformált hindu mítoszok alapjai elevenednek meg, előtérbe kerül a tudat, mint szellem és a fizikai létforma témaköre, amely a tuatha dé fajhoz köthető elsősorban.
Hatalmas csavarokra nem kell számítani, viszont kellően jó arányban fedi fel és hagyja lappangani a rejtélyes szálakat.
A cselekmények logikusan követik egymást, viszonylag feszesen tartva magát a sztorit, melynek köszönhetően nem lehet unatkozni.
Egyértelműen látszik, hogy Michael Walden első regénye, az Eshtar megírása óta rengeteget fejlődött. Nem csupán a cselekményleírásai, hanem a történetvezetése, a stílusa is sokkal kifinomultabb és tudatosabb lett. A karakterek és a párbeszédek terén is megfigyelhető a fejlődés, lehetne még finomítani bizonyos dolgokon, de alapjaiban véve sokkal életszerűbbek, lényegre törőbbek ezek a dialógusok . Még egy pozitívuma a Csillagikreknek, hogy gördülékenyebb, tudatosabb felépítés jellemzi, érdekes vallási jelképekkel megspékelve. Mivel folytatásos regényről van szó, a szerző egy ütős befejezéssel kecsegteti az olvasókat egy ígéretes folytatásra.
Érdemes tehát adni neki egy esélyt, mert ez a könnyed űropera, amely remekül megállja a helyét a hazai sci-fi irodalomban.
