A Stranger Things kétségkívül az évtized egyik legmeghatározóbb sorozata, és abban is egészen biztos vagyok, hogy évek múlva is kultklasszikusként fogunk rá hivatkozni. Ennek tükrében egyáltalán nem csoda, hogy a forgalmazó, az évadok számával párhuzamosan növekvő népszerűséget látva, más platformokon is igyekszik meglovagolni ezt a sikert. A harmadik szériát követően megjelentették az első képregényes és könyves leágazását is a sorozatnak, melyeket nemsokára több folytatás is követni fog. Az sem túlságosan váratlan, hogy Hawkins titkainak megálmodói a kezdeti 80-as évek nosztalgia-parádén egész hamar megpróbáltak túlnőni, és egy komplexebb mitológiát felépíteni hőseik kalandjai köré. Azonban az utóbbi két évad során kiderült, hogy a lefektetett alapok rejtélyei talán nem is tartogatnak annyi titkos puskaport, hogy abból egy igazán átütő, nagyívű mítosz kerekedjen. Ebből adódóan az már egészen meglepő, hogy az első Stranger Things-regény pont ezzel a mitológia építéssel próbálkozik ismét, az viszont cseppet sem, hogy ebbe pont ugyanúgy elvérzik, mint az anyasorozat.
A Gyanakvó elmék címre keresztelt regény főszereplője a húszas éveiben járó Terry Ives, aki egyetemi tanulmányai mellett, kiegészítő munkaként önkéntesnek jelentkezik egy szupertitkos kormányzati kutatáshoz. A kutatás tényleg szupertitkos, amit a világtól elzárt hawkinsi laborban tartanak és maguk a résztvevők sem tudják, mi célból is etetik őket folyamatosan drogokkal, miközben bedrótozva figyelik agyi teljesítményüket. Időközben Terry-nek egyre gyanúsabbá válik, hogy talán nem is olyan ártalmatlan kísérletekben vesznek részt, mint ahogy azt a labor titokzatos, de egyre félelmetesebb alaknak tűnő vezetője, dr. Martin Brenner állítja. Így a többi kísérleti alannyal összefogva elhatározzák, hogy fényt derítenek a kutatás és dr. Brenner szörnyű titkaira, miközben egyre szorosabb barátság alakul ki köztük.
A Stranger Things 3. évada a világ legszórakoztatóbb kóla és burger reklámja
A sorozat rajongói számára talán már ebből a kis bevezetőből is egyértelművé válik – és a könyv sem szeretné csavarként beállítani – hogy a Gyanakvó elmék gyakorlatilag Tizenegy eredettörténete. Hogyan kezdődtek a kísérletek, amelyek később Will eltűnéséhez, a demogorgon elszabadulásához vezettek, és hogyan keveredett a helyzetbe a lány maga. A könyv alapvetése ezt nézve akár tartogathatna is eddig ismeretlen, izgalmas részleteket, végül viszont az derül ki belőle, hogy az első epizód előtt egészen lehangoló módon, pontosan ugyan úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt fejben elképzeljük. A regény legnagyobb problémája, hogy a múltban játszódva misztikumként kezeli a jövő eseményeit, amit mi, rajongók már ismerünk, emellett viszont nem igazán képes olyan, váratlan új titkokat megfogalmazni, amivel mi még nem találkoztunk.
Ellenben egymást követik a kikacsintgatások és előreutalgatások. Ezek valamelyest ellensúlyozzák az izgalmak hiányát és szórakoztatóvá teszik a regényt, ahogy előre tudjuk, mit is jelent adott szereplő látomása, vagy miért csak 10-ig tartanak az alanyok sorszámai. Az apróságokból összeáll, látjuk, hova tart a történet, mert tudjuk mi következik és ez újra és újra arra késztet, hogy tovább olvassuk. Pont emiatt teljesen érthetetlen, hogy végül a történet és szereplőinek sorsa nem ér össze a sorozat kezdőpontjával, hanem még jóval az előtt véget ér. Megvan a sztori saját csúcspontja, a saját történeti íve, de több olyan karaktert is mozgat, akikről pontosan tudjuk, hol tart később, viszont a Gyanakvó elmék nem jut el odáig, hogy ezek megtörténjenek a lapjain. Ez pedig azért iszonyatosan furcsa, mert az olvasása közben folyamatosan azt az érzetet kelti, hogy a végén majd abban pontban fog összeállni minden. Így hiába tartogat igazán izgalmas csúcspontot, a katarzis végül elmarad, mert gyakorlatilag aláássa az utalgatásai csattanóját. Egyszerűen nem is tudjuk meg, hogy jutottak el abba az állapotba a szereplők, ahogy később látjuk őket, pedig látszólag az egész regény lényegét ez adta volna.
A regény tehát nem igazán tud sok újat hozzáadni a Stranger Things világához,nem hiánypótló darab. De ettől még lehet értékes olvasmány azoknak, akik egy kis hawkinsi hangulatra vágynak két évad közötti ínséges időkben, nem? Sajnos nem igazán, mert valamiért a regény megálmodói úgy gondolták, hogy megszabadulnak mindentől, amitől a széria ennyire népszerűvé vált. Vitán felüli, hogy a Stranger Things páratlan érzékkel képes megteremteni a nosztalgikus atmoszférát a 80-as évek iránt. A regény cselekménye ugyanakkor a 80-as évek helyett átköltözött a 60-70-es évek fordulójára, a főszereplői fiatal tinédzserek helyett huszonéves egyetemisták. A cselekmény ’69 nyarán kezdődik és valamivel több, mint egy évet ölel fel. Gwenda Bond írónő nagyon igyekszik visszaadni a korabeli hangulatot, Woodstock, Holdra szállás, Vietnam, szinte minden ikonikus esemény szóba kerül, ami csak eszünkbe juthat a korszakból. A főbb szereplők karakterei serényen tükrözik a hippi- és emberjogi-mozgalmak akkori eszméit, de valahogy az egész nem áll össze a cselekményt sűrűn átszövő atmoszférává, ahogy azt szeretné.
A regény legnagyobb hibáját már az első bekezdés előtt elkövette: formailag semmi nincs, ami összekötné a Stranger Thingssel.
Ez a hiány véleményem szerint nem is az írónőnek tudható be, egyszerűen csak nem lehet írásban ugyan úgy megidézni egy adott korszellemet, mint vizuálisan. De még ha sikerülne is, egy teljesen más élményt tudna visszaadni mint az alapmű. Ugyan ez a helyzet a szereplőkkel: egyetemisták, akik a szerelmet, önállóságot és személyes, egzisztenciális lázadásukat élik meg éppen. Nem nehéz belátni, hogy egészen messze állnak azoktól a fiataloktól, akik D&D-zés közben, játszva mentik meg kisvárosukat egy földöntúli szörnyetegtől.
Noha így a rajongók számára csalódáskeltő lehet, Tizenegyék kalandjait nem ismerő olvasók számára annál szórakoztatóbb kis misztikus thriller a könyv. A Gyanakvó elmék könnyed délutáni ponyva: elbeszélésmódja kissé elnagyolt, forgatókönyv-szerű (szinte biztos vagyok benne, hogy a történet fő pontjait Dufferék már papírra vetették, csak dramatizálni kellett), és Bond nem igazán győzött meg a komplex karakterábrázolásban szerzett mély tudásáról, de szereplői jópofa, szerethető figurák, következetesen építi fel a kísérletek egyre nyomasztóbb és félelmetesebb mivoltát. Könyve így valóban olvastatja magát és egy kicsit több alapossággal igazán hangulatos thriller is kerekedhetett volna belőle.
Így viszont a Gyanakvó elmék egy szórakoztató, de felejthető olvasmány, ami a Stranger Things-rajongók számára sajnos kissé érdektelen történetet mesél el. Talán a legnagyobb problémája, hogy elsőként érkezett a regény-adaptációk sorába. Mert az írás és a koncepció felületessége mellett is, ha egy kicsit erősebb és érdekesebb sztorival rendelkezik, akár be is robbanthatta volna a franchise könyves vonalát. E helyett sajnos csak azt bizonyította, hogy hiába volt a demogorgon és az agyszívó előtt is valami, az nem igazán érdekel.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.