HIRDETÉS

HIRDETÉS

Magazin

Áprilisban minden véget ér – Roboraptár

A Bosszúállók utolsó harcukra indulnak, Westeros népe a zombik ellen egyesíti erejét, míg a DC humorral próbálja összeszedni magát. Áprilisi Roboraptár.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Film

Kedvencek temetője (Pet Sematary)

Magyar premier: április 04.

Stephen King az egyik legtöbbet megfilmesített alkotó, ami nem is csoda, tekintve, hogy egyben korunk talán legnépszerűbb horror írója is (pedig már messze túl van fénykorán). Az olyan közelmúltbéli mozis adaptációk, mint az Az vagy a Gerald’s Game pedig újra Hollywood célkeresztjébe helyezték az író műveit. Noha a Kedvencek temetője feldolgozása újabb apropó lehetne arra, hogy Hollywood ötlettelenségén siránkozzunk, hiszen nem elég, hogy – a Wikipedia szerint – ez lesz a hatvannyolcadik Stephen King nevéhez köthető mozifilm (az pedig évi 1,5 filmet jelent a 76-os Carrie óta), a Kedvencek temetőjét 1989-ben már filmre vitték egyszer. Ám tekintve, hogy Mary Lambert 1989-es alkotása a nosztalgia és néhány hangulatos jelenet ellenére sem egy igazán jó mozi, ami – sokszor az író legjobbjának tartott – regény atmoszféráját is csak helyenként képes megközelíteni, az új adaptáció még kifejezetten jól is elsülhet. Ezt pedig az első kritikai visszajelzések is megerősítik, amik szerint az idei film minden tekintetben felülmúlja az eredetit.

A történet szerint a Dr. Louis Creed (Jason Clarke) vidékre költözik a családjával, hogy nyugodt és csendes környezetben nőjenek fel a gyermekei. Amikor a család kedvencét tragédia éri, Louis segítséget kér a gyanúsnak tűnő szomszédtól (John Lithgow), és ezzel egy olyan folyamatot indít el, amire ép ésszel és logikával nem tud magyarázatot találni – és ami egy olyan gonosz és megállíthatatlan erőt szabadít fel, aminek szinte lehetetlen gátat szabni – írja a mafab.hu)

HIRDETÉS

Április 4-én pedig reméljük, hogy számunkra is kiderül, hogy bár néhány dolog jobb, ha halott marad, viszont van, amit megéri újraforgatni. Azért a Ramones klasszikus slágere mindenképpen hiányozni fog, ha nem lesz benne a filmben. (Pongrácz Máté)

Shazam!

Magyar premier: április 04.

A DC immár végleg és nyíltan leszámolt univerzumépítő szándékaival: az új DCEU filmjeinek többé nem kell egységesnek, egy irányba tartónak lenniük, hanem mindegyik szabadon kibontakozhat. Ez az Aquaman esetében már kifizetődött, most pedig a Segítség, felnőttem! ötletét a szuperhősökre értelmező Shazam! bizonyítja, hogy a titok tényleg csak annyi volt, hogy a produkciók nem egyformák, hanem egyediek legyenek. Persze kérdés, hogy elég motiváció-e számunkra, ha egy képregényfilm vicces meg aranyos, de a kritikák alapján csalódnunk semmiképpen nem kell majd a Shazam!-ban. (Becságh Dániel)

Hellboy

Magyar premier: április 11.

Ha a képregények ki is maradtak, Guillermo Del Toro két Hellboy-filmje biztosan megismertették velünk a vörös fickót, és megmutatták, milyen egy laza, de folyamatosan saját helyét megkérdőjelező hős. A jól induló filmsorozat azonban nem folytatódott, hiába volt beígérve az Aranyhadsereg (2008) folytatása, a The Dark Worlds. Tíz évvel később úgy tűnik, Hellboy visszatér a vászonra, bár nem úgy, ahogy a rajongók szeretnék. Mivel Del Toro nem kívánt részt venni Mike Mignola (Hellboy kitalálója) és Andrew Cosby (Euréka) munkálataiban (inkább saját maga dolgozna a folytatáson), nélküle pedig Ron Perlman (Hellboy) se vállalta a szereplést, így nem volt kérdés, hogy rebootolni kell a szériát. A végül simán Hellboy címen futó alkotás a képregények koncepcióján fog haladni, azaz  egy-egy természetfölötti lény likvidálásának története köré épül majd a cselekmény. Tétek nélkül azonban nincs igazi szuperhősfilm: ezúttal egy sokkal veszélyesebb és hatalmasabb ellenséggel, egy ősi varázslóval kell felvennie hősünknek a küzdelmet. Az ígéretek szerint ezúttal felnőtt besorolást kap a történet, azaz várhatóan Del Toro filmjeihez viszonyítva szókimondóbb és véresebb feldolgozás vár ránk, emellett számos sztorit viszontláthatunk a képregényekből. A rendező Neill Marshall elmondása szerint az új produkcióban a horror és a képregényfilmek határán szeretne egyensúlyozni – ha ez megvalósul, akkor egy jó Hellboy-adaptációval lehetünk gazdagabbak. (Scheirich Zsófia)

A gyászoló asszony átka (The Curse of La Llorona)

Magyar premier: április 18.

A James Wan fémjelezte Démonok között-franchise legújabb része egy régi latin-amerikai legendát dolgoz fel. A gyászoló asszony (avagy eredeti, spanyol nevén „La Llorona”) a helyi folklór szerint egy szellem, aki annak idején a folyóba ölte a fiait, miután megtudta, hogy a férje megcsalta őt. De miután első mérge elpárolgott, rádöbbent, hogy mit tett, és élete hátralevő részében a folyóparton sírt a gyermekeiért. Tettéért úgy bűnhődik, hogy halála után a fiait kell keresnie, ezért aztán szellemként bolyong a világban, időnként elkapva mások gyerekeit, hogy azoknak lelkét vegye magához a sajátjai helyett. A gyászoló asszony átkában a címszereplő egy özvegyasszony két fiát szemeli ki magának – a kétségbeesett anya pedig egy paphoz fordul segítségért. (Barna Benedek)

Bosszúállók: Végjáték (Avengers: Endgame)

Magyar premier: április 25.

A Marvel Filmes Univerzuma mára olyan meghatározó franchise-zá nőtte ki magát, hogy a Végjáték nemcsak a sorozat, de a mozitörténelem számára is egy korszak lezárását – vagy egy újabb hajnalát – jelentheti. A több mint tíz éve útnak indult kaland záró epizódjában a Föld Legnagyobb Hőseinek szembe kell nézniük Thanos pusztítása és egyben saját bukásuk következményeivel, hogy aztán összeszedjék magukat és végre valóban sor kerüljön arra a bizonyos bosszúállásra. Igaz, hogy a Végtelen háború egy minden eddiginél monumentálisabb, profibb és – Marvel-mozikhoz mérten – kifejezetten meglepő fordulatokkal operáló szuperhősfilm lett, így viszont még nagyobb súly nehezedik a Bosszúállók: Végjátékra, hogy még az előzőnél is grandiózusabb, mindenki számára kielégítő lezárást kapjon Amerika Kapitány, Vasember és a többiek végeláthatatlan küzdelme. És persze már most ott lebeg a levegőben a kérdés: hogyan tovább? Vajon kapunk-e bármilyen támpontot a filmtől, merre vesszük az irányt ezután? Valóban kerek lezárását fogjuk látni a Bosszúállók szövetségének megpróbáltatásainak, vagy csak pár állandó hősnek búcsút intve, töretlen lendülettel folytatódik a harc a mindenkori antagonisták ellen? Szerencsére már igazán nem kell sokáig várnunk, hogy megkapjuk a válaszokat. (Hartai Dávid)

Sorozat

Alkonyzóna (The Twilight Zone)

Évad premier: április 01.

Létezik egy ötödik dimenzió az emberi észlelés határain túl. Egy dimenzió, ami épp oly hatalmas, mint az űr, és épp oly időtlen, mint a végtelen. Egy köztes tér fény és árnyék között, ahol a tudomány és a babona közötti határok elmosódnak. Ahol az ember legmélyebb félelmei találkoznak az emberiség legmagasabb tudásával. Ez a képzelet dimenziója, melynek neve: Alkonyzóna, és áprilisban újra kinyitja ajtaját.

Rod Sterling eredetileg 1959 és 1964 között futó science-ficton antológiája, az Alkonyzóna vitathatatlanul minden idők egyik legfontosabb televíziós sorozata, amelynek hatása és jelentősége legfeljebb az eredeti Star Trekkel vetekedhet. Most pedig hosszú évek huzavonája után a Tűnj el!-t és a Mit rendező Jordan Peele produceri felügyeletével és narrációjával újra visszatér a képernyőkre. A 10 részes évad április elsején kerül fel a CBS saját streaming alkalmazására, a CBS All Accesre. Persze Peelenek és alkotótársainak nem kis örökséghez kell felnőniük, de az eddigi kritikai visszajelzések alapján egyelőre úgy néz ki, hogy méltó módón nyúltak hozzá. Tekintve pedig, hogy Peele mozifilmjei eleve kicsit olyanok voltak, mint egy mozifilmes Alkonyzóna epizód, nem is nagyon jutna eszünkbe nála alkalmasabb kortárs alkotó a projekt élére. Ráadásul a szereplőgárda se semmi, hisz a sorozatban többek közt olyan tehetséges és közkedvelt színészek fognak feltűnni, mint John Cho, Adam Scott, Jacob Tremblay, Seth Rogen, Steven Yeun, Chris O’Dowd, vagy éppen Zazie Beetz.

Mi már alig várjuk, hogy kiderüljön, hogy az Alkonyzónának sikerül-e elhódítania a jelenleg a Black Mirror által birtokolt „korunk Alkonyzónája” titulust. (Pongrácz Máté) 

https://www.youtube.com/watch?v=Z6Mnxgv50i4

One-Punch Man (2. évad)

Évad premier: április 02.

Ha van valami, ami nagyon távol áll a tipikusan japán történetektől, az a klasszikus amerikai szuperhőssztorik egyoldalú moralizálása. Persze az animékben is gyakran előfordulnak emberfeletti erejű karakterek, de az ő történeteik (és főleg az ellenfeleik) jóval összetettebbek szoktak lenni. A One-Punch Man főszereplője is csak a megjelenésében emlékeztet a nyugati hősökre, maga a sorozat pedig egyértelműen a szuperhőssztorikat karikírozza. Éppen ezért egyaránt érdekes és szórakoztató lehet a képregényrajongóknak és azoknak is, akik nem szeretik (vagy egyszerűen megunták) Supermant és társait. A zseniális első évad után jó sokáig váratták a rajongókat, de idén áprilisban végre folytatódnak az ellenfeleit egyetlen ütéssel kifektető Saitama kalandjai. (Barna Benedek)

Marvel’s Cloak and Dagger (2. évad)

Évad premier: április 04.

A Cloak & Dagger, noha a Marvel Moziverzum része, mégis nagyon kilóg a sorból – nemcsak a Marvel-sorozatok, de a stúdió filmjei között sincs hasonló. Nem azért különleges, mert tizenévesek a főhősei – hiszen ott vannak a Runaways figurái és Pókember is -, hanem mert ebben a természetfeletti valódi misztikumként jelenik meg. Míg a Thorban általunk még meg nem értett tudományként hivatkoznak a varázslatra, a Doctor Strange-ben pedig egy pusztán tanulással elsajátítható készségként ábrázolják, addig a Cloak & Daggerben nincs rá semmilyen racionalizáló magyarázat – itt a varázslat tényleg valami különös, megfoghatatlan dolog. De ugyanakkor ez az a Marvel-alkotás, amely a legnyíltabban foglalkozik az aktuális társadalmi problémákkal (például a szexuális zaklatással vagy a feketékkel szembeni rendőri erőszakkal). Ebben a sorozatban nem csak az üres közhelypuffogtatás megy, mint a Luke Cage-ben, hanem hiteles társadalomábrázolást láthatunk – ráadásul mindezt két érdekes, árnyalt főbb karakter szemén keresztül. Az első évadban Cloak & Dagger még csak a szárnyaikat próbálgatták, meglátjuk, mihez kezdenek a szuperképességeikkel az új részekben! (Barna Benedek)

https://youtu.be/6kay8vAp-S8

Chilling adventures of Sabrina (2. évad)

Évad premier: április 05.

A Netflix horror Sabrinája visszatér és a következő tíz rész Sabrina új életére koncentrál: a tinédzser lány átesett a boszorkánykeresztelőn, és már teljes hatalmában lévő boszorkányként mozog az emberek és a mágia világában. Sabrina nem is érzi magát rosszul új szerepében: gond nélkül próbálja ki a rontásokat és átkokat. Környezete viszont aggódik érte. Közben a lányra leselkedő sötét ellenség egyre közelebb férkőzik hozzá. (Scheirich Zsófia)

Trónok harca (8. évad)

Évad premier: április 15.

A Trónok harcát ezen a ponton aligha kell bárkinek is bemutatni, ahogyan azt sem, hogy mire számíthatunk a hatrészes, jórészt filmhosszúságú epizódokkal érkező záróévadban. Mindent eldöntő csaták élők és élők, valamint élők és holtak között, rengeteg halál és a Vastrón sorsa is valószínűleg jó időre eldől. Bár az alkotók saját bevallásuk szerint nem akarnak megfelelni senkinek, személy szerint csak remélni tudom, hogy azért visszavesznek az előző szezon során nevetséges szintre emelt fanservice-ből, és egy Martin szellemiségéhez méltó befejező etapot láthatunk majd. De senki ne áltassa magát, legyen bár zseniális vagy borzasztó a 8. évad, mindenki ott fog izgulni a képernyők előtt idén áprilisban és májusban. (Becságh Dániel)

https://www.youtube.com/watch?v=_ilhLg89TdI

Könyv

Urbánszki László: Sápadtak

Várható megjelenés: április 10.

Az eddig történelmi regényeiről híres szerző megmerítkezik a fantasztikus irodalomban, és mindjárt egy posztapokaliptikus világvíziót fest le Sápadtak című regényében. A közkedvelt témára, vagyis a világégés utáni rövid időszakra fókuszáló sztoriban az emberi túlélés a tét. Mivel a nukleáris tél, majd a beköszöntő ultraibolya tavasz előbb fagyással, később égéssel fenyegeti a megmaradt élőlényeket, igencsak nagy kihívás megfelelő életteret találni a szélsőségessé vált Földön. Természetesen az emberiség makacs és gyakorlatilag kiirthatatlan: azok a túlélők, akik még megmaradtak fajunkból hírmondónak, megtalálják a módját, hogyan alkalmazkodjanak a körülményekhez. Hogy ez mi, és miként sikerül a túlélés, hamarosan kiderül az érkező regényből. (Nagy Judit Áfonya)

Ken Liu (szerk.): Láthatatlan bolygók

Várható megjelenés: április 24.

Ken Liu ezúttal nem íróként, hanem szerkesztőként mutatkozik be a Könyvfesztiválra érkező antológiában. A Láthatatlan bolygók a kínai science fictionbe enged betekintést, ahol a zsáner kortárs tehetségei kapnak helyet. Hét szerző tizenhárom novelláján keresztül megtudhatjuk, hogyan látja a jövőt a feltörekvő kínai írógeneráció, és milyen sajátos ötletekkel gazdagítják a sci-fit. A szerzők között a legismertebb név Cixin Liu, aki a Háromtest problémával vált világhírűvé. (Scheirich Zsófia)

Tóth Csaba (szerk.): Párhuzamos univerzumok

Várható megjelenés: április 23.

Három éve jelent meg Tóth Csaba politológus, A sci-fi politológiája című tanulmánykötete, mely jól ismert tudományos-fantasztikus filmek, sorozatok és regényekben világított rá mindenkit érintő társadalmi és politikai problémákra. Ezt követően, immár Tóth Csaba szerkesztésében, több szerzőt is megszólaltatva, a szintén társadalmi kérdéseket vizsgáló Fantasztikus világok, majd a  fantasztikus történeteket pedagógiai szempontokból tárgyaló Nevelj Jedit! című kötetekkel a koncepció gyakorlatilag franchise sorozattá nőtte ki magát. Legújabb darabja, a Párhuzamos univerzumok folytatja az eddig megkezdett utat és tizenöt tanulmányon keresztül mélyül el olyan népszerű sci-fi fantasy és horror művek tudományos értelmezésében, mint a Star Wars, a Star Trek, a Harry Potter-széria, a Deadpool, a Kapcsolat vagy a Trónok harca. A kötet fő újdonsága, hogy a társadalomtudományok mellett a természettudományok kiváló és elismert magyar képviselői is képviseltetik magukat benne, így politológiai és pedagógia szempontok mellett ezúttal közgazdaságtani, jogi és csillagászati kérdésekre is választ kaphatunk kedvenceinkkel kapcsolatban. A szerzők között többek között megtalálhatóak az előző kötetek írói, Tóth Csaba, Nagy Ádám, Filippov Gábor, sőt, a Roboraptor két szerzője, Pongrácz Máté és Zsótér Indi Dániel is. (Hartai Dávid)

 

S. A. Chakraborty: Bronzváros

Várható megjelenés: április 25.

A kortárs fantasy irodalom jócskán maga mögött hagyta a klasszikus, tolkieni értelemben vett világépítést, és a zsánerben alkotó írók egyre színesebb kulturális háttérhez nyúlnak, hogy valami egyedit teremtsenek. S. A. Chakraborty trilógiájára is igaz a fenti állítás: a Dévabád sorozat az arab mitológiából merít és a török uralom alatt lévő Egyiptomba visz minket. A 18. századba helyezett történet középpontjában egy Nahri nevű lány áll, aki abból tartja fent magát, hogy becsapja az embereket. Környezete azt hiszi, képes varázsolni, Nahri azonban nem hisz a mágiában – egészen addig, amíg véletlen meg nem idézi a Dára nevű dzsinnt. A lény fontos titkot oszt meg: a sivatag mélyén létezik a mágia birodalma, Dévábád városa, amihez Nahirt eltéphetetlen kötelékek kötik. A lány a város keresésére indul és belecsöppen annak belpolitikai csatározásaiba. (Scheirich Zsófia)

John Scalzi: Pusztító tűz (Az összeomló birodalom 2.)

Várható megjelenés: április 25.

„John Scalzi munkássága tulajdonképpen A remény rabjai, csak a sci-fi irodalomra vonatkoztatva. Bármilyen könyv is kerül ki a kezei közül, az megbízhatóan jó lesz, viszont garantáltan nem fog különösebb újdonságokat felvillantani a zsáner egésze számára” – írta szerzőnk Az összeomló birodalom kapcsán, én pedig egyenesen odáig mentem, hogy Scalzi a sci-fi Leslie L. Lawrence-eként gyártja futószalagon az újabb és újabb kalandregényeket. Ebből a szempontból új regényfolyamának második része sem árul zsákbamacskát: valószínűleg pont ugyanazt a könnyed, szabadszájú, olvasmányos élményt fogjuk kapni, mint az első résztől, a kérdés már csak az, hogy mikor csömörlünk meg ettől – és hogy ennyivel megelégszünk-e egy elvileg nagyívű széria esetében. (Becságh Dániel)

Margaret Atwood: MaddAddam 1-3.

Várható megjelenés: április 25.

A szolgáló lány meséje sorozat sikere új lendületet adott itthon Margaret Atwood életműkiadásának. A szolgálólányt követően megjelent először magyarul az Alias Grace, majd felújított kiadást kapott A vak bérgyilkos, azonban a kanadai szerző sci-fi trilógiájának, a MaddAddam befejezésével még ezidáig adós volt a hazai könyvkiadás. Az áprilisi Könyvfesztiválra egyben érkezik a sorozat, a régóta hiányolt harmadik kötettel együtt.
Atwood ezúttal egy világégés utáni időbe viszi olvasóját. Itt tengeti napjait a magát Hóembernek nevező férfi, akinek egyetlen feladat jutott: őrizze a tisztalelkű és egyszerű gondolkodású guvatkákat. Már csak ezek a furcsa mesterséges lények kötik egykori életéhez, ahol együtt élt szeretőjével, Gazellával és legjobb barátjával, a szuperintelligens, de antiszociális Guvattal. Az első kötet hármójuk életét meséli el a kezdetektől egészen a világégésig. Az özönvíz éve és a MaddAddam már Zeb és Toby párosáról szólnak, akik próbálnak emberségükhöz ragaszkodni a génmanipulált élőlények által uralt világban. Azonban Hóemberhez hasonlóan őket sem hagyja nyugodni a gondolat, hogy miért lett minden olyan, amilyen. (Scheirich Zsófia)

Moskát Anita: Irha és Bőr

Várható megjelenés: április 25.

Moskát Anita végre új regénnyel jelentkezik, méghozzá egy hihetetlenül izgalmasnak hangzó sztorit mesél el nekünk.  „Alig két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj. Amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet.” Persze nem egyszerű feladat, de a fülszöveg alapján minden esély meg van rá, hogy újra a Horgonyhelyhez hasonló mestermű kerül ki az írónő kezei közül. (Hartai Dávid)

 

Victor LaValle: Bölcsőrablók

Várható megjelenés: április 25.

A tavalyi horror irodalmi díjakon – A 2018-as World Fantasy-díj, a Locus-díj, a Brit Fantasy-díj – nagyot ment Bölcsőrablók végre magyarul is olvasható lesz. A regény főhőse Apollo Kagwa boldog családapaként éli mindennapjait feleségével, Emmával. Azonban az asszony furcsán kezd viselkedni, és egyszer csak eltűnik gyermekükkel együtt. Apollo egy titokzatos idegentől származó információk alapján elindul és elveszett családja kutatására indul. Az útja egy New York-tól nem messze lévő szigethez vezet, ahol titokkal teli temetőt, Queens sötét erdejét, egykori bevándorlók mendemondáit és egy rég elveszettnek hitt helyet talál. (Scheirich Zsófia)

Képregény

Marjorie Liu és Sana Takeda: Monstress: Fenevad 1. – Ébredés

Várható megjelenés: április 25.

A Könyvfesztiválon idén nem csak könyvek, hanem képregények is várnak! Az izgalmas megjelenések egyike a kétszeres Eisner- és Hugo-díjas képregény, a Monstress. Marjorie Liu és Sana Takeda közös története egy Ázsia inspirálta világban játszódik, ahol a matriarchális emberbirodalom és a varázslények háborúban állnak: az embervarázslók vadásszák ezeket a lényeket, hogy belőlük varázserőt nyerjenek. Ebben a környezetben küzd az életéért az ember kinézetű Maika, aki pszichotikus kapcsolatban áll egy nagy hatalmú szörnnyel. A lány feltett szándéka kideríteni, milyen lény veszi át a hatalmat teste fölött. (Scheirich Zsófia)