Mindenkinek megvan a maga keresztje, a Megtorlóé a háború

Frank Castle (Jon Bernthal) meghalt. Hivatalosan legalábbis. Felesége és gyermekei gyilkosait eltiporta, egykori bajtársa, a legnagyobb árulójává váló Billy Russo (Ben Barnes) arcát pedig szilánkosra törte. A Megtorló vérgőzös legendája látszólag véget ért. Frank így Pete Castiglione álnéven járja az amerikai országutakat, és amikor úgy van kedve, valamelyik útszéli bárban legurít egy sört a lezártnak tekintett múlt keserű emlékére. Pont ezt a hibát követi el akkor is, amikor az esti kikapcsolódásának helyszínéül szolgáló ivóban keres menedéket a fiatal tolvaj, Amy (Giorgia Whigham). A lány olyasmit cipel magával, amire veszélyes emberek áhítoznak. Vezetőjük a precíz, pszichopata gyilkos, John Pilgrim (Josh Stewart), akit brutalitása mellett vallási fanatizmusa is fűt. Frank nem menekülhet önmaga elől. Amikor erkölcsi vészharangja megszólal, oltalma alá veszi Amyt, hogy így az események sodrása visszaterelje őt a halálfejes mellvérthez és az amnéziájából a lehető legrosszabb irányba gyógyuló Billy Russo célkeresztjébe.

A Megtorló az egyik, ha nem a kedvenc Marvel-karakterem, hiszen a háborús veterán Frank Castle különleges szereplő a Marvel színes, fényes kosztümökkel tarkított palettáján.

A Netflix adaptációjának második felvonása remekül bemutatja, hogy mi ennek az oka. Habár Castle is rendelkezik egy jelképpel, a mellvértjére festett halálfejes szimbólummal, sokkalta inkább akcióhős, mint álruhás igazságosztó, akit családja kegyetlen halála indít el az önbíráskodás útján. Ugyanakkor a Megtorló története mégsem színtiszta bosszúsztori, inkább egy folyamatos belső válság, viaskodás bemutatása. A főhős a benne szunnyadó vadállattal, a gyilkos ösztönnel, a szüntelenül előtörő sötétséggel harcol, és elsősorban nem is a szeretteiért szolgáltatott elégtétel kedvéért száll szembe a bűn világával, hanem azért, hogy bebizonyítsa saját magának: jobb és értékesebb, mint a bűnözők.

Frank lefegyverzi, és földre viszi megtört lelke fájdalmát, ám a ravaszra kulcsolódó ujja még utoljára megremeg a gyilkos lövés előtt.

A néző ekkor ébred rá arra, hogy továbbra is eredettörténetet lát. Ez a Megtorló még nem az a Megtorló, aki küldetésszerűen, bárminemű megalkuvás nélkül irtja a férgeket. Még mindig nem határozta el magát az életfogytig tartó hadjáratra. Könnyei között küzdve, és már az első epizódban is vérben úszva, a hátsó felébe szorult golyó kioperálásának fájdalmától hörögve próbál jó maradni. Jon Bernthal pedig ismételten olyan hiteles, mintha nemes egyszerűséggel ráöntötték volna a figurát. A vérgőzös képsorokban dermesztően mély hangján üvölt, majd tökéletesen érzékelteti a rengeteg halál súlya alatt összezuhanó főhős érzelmi válságát is.

Azt a rengeteg gyászt, sokkot és bűntudatot, amely elől csak egyetlen irányba lehet menekülni. Teljes sebességgel a halálfejes mellvértbe, a végérvényes Megtorlóvá válás megmásíthatatlan katarzisába. Frank nehézfegyverzetet szeretőként simogató, karcos kezét a koponyára helyezve kérleli maroknyi megmaradt szövetségesét, hogy hadd legyen az, akinek lennie kell. Ám a felismerésig hosszú út vezet, az utána következő állomások pedig még meredekebbek és veszélyesebbek. A Megtorló csatáit a Netflix és a Marvel kezdettől fogva remekül koreografált együttműködésének talán legötletesebb akciószekvenciái jelzik. Frank a lehető legváltozatosabb módokon agyabugyálja el a konditeremben összegyűlő orosz nehézfiúkat, majd később villódzó reflektorok fényében, harsogó metálzenére próbálja túlélni Russo embereinek támadását, és még arra is marad energiája, hogy motelszobák falain keresztül vívjon tűzharcot John Pilgrimmel.

Hiszen ahhoz, hogy a Megtorló valóban kiharcolja végső és legnagyobb tiszteletünket, meg kell küzdenie az évad mindkét antagonistájával, akik jó alaposan megizzasztják.

Az MCU Netflixen bemutatott sorozatai gyakran emlékezetesebb negatív alakokat prezentálnak, mint a nagyszabású mozifilmek. Ez a Daredevil nemrég lefutott harmadik szezonjában is egyértelmű volt, ám a The Punisher új évada is feliratkozhat a bizonyítékok közé. Billy Russo figuráját teljesen átalakították a készítők az első szezonhoz képest. Az öntelt, tenyérbemászó gyilkos szánalmas, megtört, tomboló őrültté lett, aki széthasadt memóriája darabkáit úgy próbálja összeilleszteni, hogy hozzá hasonló, kiábrándult veteránokat verbuvál maga köré, majd vérbe borítja a várost. Ehhez terapeutájából lett szeretője, a súlyos múltbéli traumától szenvedő Krista Dumont (Floriana Lima) nyújt segítséget. Billy Russo totális és megrázó karakterdeformációja helyenként olyannyira erőteljes, hogy még akár A sötét lovag Harvey Dentjét is eszünkbe juttathatja. Nem utolsósorban azért, mert Ben Barnes remek játékával gond nélkül lopja a showt.

A képregényekből és a Háborús övezet című mozifilmből ismert Jigsaw identitását és sebhelyes arcát felöltő Russo Frank bosszúszomjtól terhes múltjának utolsó bástyája. Ám eközben az imádságot kántáló gyilkos, John Pilgrim nem személyes ügy a főhős számára. Ő az a rosszfiú, aki felébreszti küldetéstudatát, így tulajdonképpen nem más, mint a valódi és megcáfolhatatlan Megtorló első igazi ellenfele. Ráadásul igencsak összetett figura, hiszen hiába pszichopata és fanatikus, motivációjának magja Frankéhez hasonló. Beteg feleségét és gyermekeit akarja támogatni, így a cselekmény néhány perverz, elborult pillanatában még rokonszenvesnek is tűnhet.

Mindemellett a The Punishernek még humora is van.

Persze ez ugyanaz a cinikus, megfáradt és élces poénvilág, amely már az első szezonban is jelen volt. Ezúttal leginkább Frank és Amy kifejezetten különleges kapcsolatából fakad. Habár a lány kezdetben védelemre szoruló áldozat, később a főhős segítőtársává és tanítványává válik, a pótapa pozíció pedig hoz néhány nevettető pillanatot a Megtorló számára. Olyan jelenetekről van szó, amelyekben a szereplők már kellően megfáradtak a borzalmakban és a szétfröccsenő emberi testek látványában, így komor lazasággal próbálják feldolgozni az eseményeket. A csuromvéresen megjelenő, de felmutatott hüvelykujjával a feladat sikeres elvégzését jelző Castle például az évad egyik legszórakoztatóbb pillanatát szállítja.

Kétségtelen, hogy a The Punisher második felvonása a korábbi Marvel-Netflix közös produkciókhoz hasonlóan felmutatja az elnyújtott cselekményvezetés problémáját, hiszen ezt a történetet tizenhárom helyett nyolc-tíz részben is könnyedén el lehetett volna mesélni, ám az élmény összhatása így is kiemelkedő. Amikor Frank Castle harci üvöltéssel, torkolattűzzel és „In loving memory of Stan Lee” üzenettel befejezi második – és a közelmúlt sorozatkaszáiból kiindulva, jó eséllyel utolsó – szereplését, a másodperc törtrészéig sem tart eldönteni magunkban, hogy az MCU kisképernyős szektora most sem hibázott, Jon Bernthal pedig a tökéletes, az igazi Megtorló.