A King-család két tagjának közös projektje pont olyan, mint egy könyves közhelygyűjtemény: sorra veszi azokat a sablonokat és sémákat, amelyeket egy horror-thriller-akcióregényben illik elsütni, eredetiséget pedig legfeljebb csak abban találhatunk, hogy melyik elemből mennyit csoportosít át és milyen gyakorisággal. Emiatt a Csipkerózsikák nem egy erős, fantasy-vel kevert horrorregény, csak egy tanulókönyv, ahol az apa kézen fogja fiát, és megmutatja, miként kell felépíteni egy téglasúlyú történetet a meglévő, és eddig bevált írói eszköztárból. Spoileres kritika következik!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Maga a sztori röviden összefoglalható: Evie, a rejtélyes lény épp akkor jelenik meg az általunk ismert világon, amikor a teljes bolygón végigsöpör az Auróra névre keresztelt vírus. Ennek jellegzetessége, hogy csupán a nőket érinti. Miután elalszanak, arcukra és később testükre puha, pókhálószerű burok kerül, álmukban pedig átlépnek egy másik világba, ahol nincsenek férfiak, és a saját maguk törvényei szerint élhetnek. Mindeközben a valódi világban a férfiak elkeseredett harcot indítanak egy női börtön ellen – ahol a rejtélyes lényt, minden baj okozóját rejtegetik – hogy visszaszerezhessék asszonyaikat, lányaikat.
A téglavastagságú regényt végig a King-életmű tipikus figurái és eszközei töltik meg. Elég csak a levitáló természetfeletti lényre gondolni, vagy épp arra a számtalan, sztereotip figurára, akiket a bő lére eresztett történet végigkövet. Jellemzően ezúttal is egy kicsi, viszonylag zártan élő közösség jellegzetes alakjai elevenednek meg a regényben, a központi vagány női karaktertől kezdve, az öltözőben edzés után viccelődő középiskolásokon át, az anyját szentként tisztelő, perverz börtöntisztig. A Dooling nevű kisvárost pedig hatalmába keríti egy megmagyarázhatatlan jelenség. Ugye, milyen ismerős? Valahol mindezt olvastuk már.Ahelyett, hogy az apa-fia szerzőpáros igazán kihasználná a nemek elkülönítése adta lehetőségeket egy igazán vad, különleges vízió- és asztrálvilág felépítésére, csupán közhelyekkel, ismert motívumokkal és szolgalelkű szereplőkkel dobálózik.Utóbbi főként akkor villan fel, amikor a nők választás előtt állnak, hogy egy általuk irányított, számukra kellemesebb világban éljenek tovább, vagy visszatérjenek a megszokott kerékvágásba. A döntést végül az a patriarchális gondolkodásmód befolyásolja, ami bele van kódolva a társadalmunkba, így mondván hogy hiányoznak a férfi/fiú rokonaik, ezért a nők inkább visszatérnének hozzájuk a családok újraegyesítésének céljából. Tehát a régi jó család-központúság itt is felülír bármiféle egyéb érvet, de ez nem is meglepő, hiszen a regényt két férfi írta.
HIRDETÉS
Az lehet az ember érzése, hogy az elmúlt néhány évben a szerzők egyre inkább kényszernek érzik, hogy erős női karaktert írjanak, ezt tekintve a siker elengedhetetlen kellékének. Ez erősen érződik ezen a könyvön is. Emellett nagyon igyekszik illeszkedni korunk aktuális társadalmi problémáihoz is. A rabokat zaklató börtöntiszt például egy az egyben megtestesíti a zaklatásnak kitett, lelkileg terrorizált nők jogaival való visszaélés iskolapéldáját. Így az önmagukat megvédeni képtelen, megzsarolt karakterekben elég egyértelműen a #metoo mozgalom visszhangja köszön vissza. Hogy ez kinek az ötlete volt, azt persze sosem fogjuk megtudni.
Szintén ennek a kényszerűségnek a kivetülése lehet, hogy a legfontosabb és a város életében sarkalatos szerepet játszó karaktereket kivétel nélkül nők formálják meg. Persze érthető, ha egy könyv, ami fokozatosan „vonja ki” a nőket történetből, eleinte az átlagosnál is több női karaktert szerepeltet. Viszont ebben a formában, én bizony durván eltúlzottnak érzem a Csipkerózsikák világépítését.
Végül érdemes megemlíteni azt is, miként fordítja ki a King-páros magát a büntetés-végrehajtás intézményét. A börtönpszichológia fontos és értékes adalékanyag lehet egy olyan történet számára, ahol a börtöntársadalom megjelenése a történet szerves részét képezi. Az elzártság, a családtól való távollét, és a börtönfalakon belüli hatalmi rendszer visszásságai nemcsak izgalmas jelenetek alapjait képezhetik, hanem a való életben is létező problémákat generálnak. Ám ebben a regényben a bűn és a büntetés nem egymásból következő fogalmak, a doolingi női börtönben raboskodó személyek bűneit Kingék elbagatellizálják és olyan mentegetőzéssel próbálják kimosakodni, mint pl.:
ezeknek a nőknek, ezeknek az elítélt bűnözőknek, akik lemondtak a szabadságukról – gyakorlatilag mindegyikük családon belüli erőszak túlélője volt, vagy kábítószerfüggés túlélője, vagy a szegénység túlélője, vagy mentális betegségek túlélője, vagy mind a négynek valamiféle kombinációjáé -, nem volt ismeretlen, hogy gusztustalan feladatot kell elvégezniük, és megtették, amit kellett.
Ebben az olvasatban tehát minden rabosított nő szimplán áldozat, akiket egy rejtélyes, másik világból érkezett entitás vesz védelembe.
Ezen a ponton érdemes kicsit foglalkozni Evie Black karakterével, aki a titokzatos Fából érkezett, egy valóban fa-formájú átjárón át, amely egy asztrálvilágba vezet. Ide kerülnek elalvásuk után a nők, akik a férfiak nélkül igazi kis fem-utópiát teremthetnek meg maguknak, ahol csak elvétve történnek erőszakos cselekmények, és természetesen azok is csupán balesetként. A nők megmentőjéről bő 700 oldal alatt sem sikerül pontosan megállapítani, hogy micsoda. Még az írók is belebonyolódnak a kérdésbe, hiszen egy rettentő sztereotip kifakadás során azt olvashatjuk, hogy „Maga ostoba, akaratos férfi. Maguk mind ostobák és akaratosak. Evie Black nem nő, hanem természetfölötti lény.” Ám alig pár oldallal később maga a megszólított vág vissza azzal, hogy az előbbi szereplő „Téved velem kapcsolatban. Nő vagyok, a legtöbb dologban ugyanolyan, mint a többi. Mint azok, akiket ezek a férfiak szeretnek.”
Nehéz tehát kiigazodni rajta, hogy a monstrum méretű regény fantasyszereplőjét minek is nevezzük. Csupán annyi biztos, hogy a vele egy világból származó lények, mintha csak egy túlvilágot ábrázoló rajzról léptek volna le, követik őt egyik világból a másikba. A mindig „pályaszélről” figyelő róka, a doromboló albínó nagymacska, de még a bibliai megkísértő kígyó is azt a célt szolgálja, hogy a beszédes nevű Evie Blacket egyfajta modern kori, nőket védelmező ősanyának tekintsük, aki eljött, hogy egy jobb világba vezesse a kizsákmányolt és megalázott női nemet. Hogy aztán ezek a nők egy demokratikus szavazással önként visszatérjenek a patriarchális világba, mert hiányoznak nekik a férjeik, apjuk és fiúgyermekeik.
Vagyis 700 oldalnyi, végtelenül túlírt, sablonos és gyakran felesleges karaktereket mozgató szövegen kell átverekednünk magunkat azért, hogy eljussunk az alapmegállapításhoz: a két nem nincs meg egymás nélkül, és a nők igénylik a férfiak jelenlétét, akkor is, ha egy jobb világot kell feladniuk ezért. Kár, mert jobb vége is lehetett volna.
