Film

Oknyomozó Raptor: Ki lehet Kylo Ren?

Az utóbbi időben számos fan-teória készült a Star Wars hetedik részét illetően, de itt a legéletképesebb.

Most már alig egy hónap és minden félinformáció, amit a Star Wars: Az ébredő Erőről tudunk, értelmet nyer, de addig is lamentáljunk egy kicsit arról, hogy ki is kehet Kylo Ren, a rejtélyes keresztvasas sugárpallos tulajdonosa. Az, hogy Luke Skywalker nem jelent meg még egy plakáton, szpotban és trailerben sem (az androidkarú, tűz mellett ücsörgő alak nem biztos, hogy egyértelműen ő), rengeteg összeesküvés-elmélet legyártására adott okot. A legvadabb teória szerint magát Luke Skywalkert rejti Kylo Ren maszkja, de ettől most tekintsünk el és lássuk, minek van több realitása.

A hetedik epizód eseményei nagyjából 30 évvel A jedi visszatér után játszódnak, s mint ahogy a trailerekből is látszik, a Skywalker-család továbbra is fontos marad, még úgy is, hogy a két főszereplőről, Finnről és Rey-ről nem tudjuk, hogy mi közük az „alapcsapathoz”. Ugyan Finn esetében azt pletykálják, hogy az eredeti trilógia egyetlen színesbőrű szereplőjének, Lando Calrissiannak a vezetéknevét viseli magán, de Rey-ről még ennyit sem tudunk.

kylo_ren2

De vissza Kylo Renhez! A hivatalos Star Wars-információk szerint az Erő biztosan vele van és a First Order vezetője, ami tulajdonképpen a korábbi Galaktikus Birodalom új letéteményese. Tudjuk még, hogy Ren nem a vezetékneve, ez csak amolyan titulus, mint a Darth, és a rejtélyes Ren lovagjai (Knights of Ren) csoportosulás tagja.

Ennél a pontnál azonban kanyarodjuk A jedi visszatér után játszódó könyvekhez, amelyek többé már nem részei a hivatalos SW-kánonnak. Ezekben Hannak és Leiának három gyermeke is van, az ikerpár Jacen és Jaina Solo, valamint a legfiatalabb Anakin Solo. A Legacy of the Force könyvsorozatban Jacen a Galaktikus Szövetség-Korélia háború idején a Sith Úrnő, Lumiya hatására fokozatosan enged a Sötét Oldal csábításának, beteljesítve ezzel a Skywalker-hagyaték körét, s fölveszi a Darth Caedus nevet. Hiába lesz belőle azonban Sith Nagyúr, egy heroikus küzdelemben nővére, Jaina végül megöli.

Jacen és Jaina Solo via Cinemablend
Jacen és Jaina Solo via Cinemablend

Ezek után nem kell túl nagy képzelőerő ahhoz, hogy ezen előismeretek birtokában összefüggéseket találjunk a vezetékneveket egyelőre nem birtokló Rey és Kylo Ren igazi identitásáról. Rey simán lehet a könyvek Jainája, vagyis Han Solo és Leia „mostmárnemhercegnő” Organa gyermeke, Kylo Ren pedig a Jacen-szerű Sötét Oldalra állt testvér, s ezzel a lépéssel J.J. Abrams valamennyire hű maradna a a nem kanonizált alapanyagoz. Ez pedig egyben megmagyarázná azt is, hogy Kylo Ren miért érez Darth Vader iránt rokonszenvet, hiszen ha mondjuk Luke tanította, hallhatott történeteket Anakin Skywalkerről, s mint tudjuk, fénykardot sem lehet a sarki éjjel-nappaliban vásárolni, és az internetre sem szokás tutorialt mellékelni az elkészítéséhez, így tényleg előfordulhat, hogy Luke keze van a dologban (haha), és ő adhatta át azt a tudást, amellyel képessé vált keresztvasas sugárpallost építeni.

Utóbbi információt maga J.J. Abrams is megerősítette (mármint a házibarkács fénykard építést), ez pedig megmagyarázná, miért tűnik oly instabilnak a fénykard, miért vibrál körülötte a levegő, hiszen Kylo Ren csupán egy „lelkes amatőr”, akit átjár az Erő, de nem tudja, miként kell igazi kardot készíteni.

https://www.youtube.com/watch?v=GBT4QxC6eJs

Ez pedig újfent azt magyarázná, amiről a direktor az Empire magazinnak nyilatkozott, vagyis Kylo Ren nem Sith, csak éppen az Erő sötét oldalának egyik legnagyobb hatalmú vezetőjének kezei alatt munkálkodik. Emiatt pedig érdemes megnézni az Indie Revolver néhány koncepciós rajzait, amelyeken Kylo Ren korábbi maszkváltozatait láthatjuk. Ezek itt még eléggé hasonlatosak a Lázadók második évadában megismert inkvizítorokhoz. Néhány fanoldal azt pedzegeti, hogy mivel a sorozat része az extended universe-nek, mi van akkor, ha ezek az inkvizítorok az Uralkodó halála után is léteztek, és úgy döntöttek, hogy feltámasztják Snoke-ot, az Andy Serkis által alakított full CGI Sith Nagyurat? Végülis a Star Wars univerzum karakterei éppen attól jók, hogy nem makulátlanul rosszak vagy jók, Kylo Ren pedig simán lehet egy útkereső fiatal, aki kapott némi szellemi útravalót Luke-tól, lenyűgözték Darth Vader történetei, majd amikor megismerkedett Snoke-kal, elhitte, hogy a demokrácia egy szarul működő intézmény. Nos, hogy így van-e, december 18-án kiderül!

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

administrator
Az első moziélményem a Gyilkos paradicsomok támadása volt, amitől gyerekként annyira rettegtem, hogy évekig nem is tévéztem utána. Lemaradásomat napi filmnézéssel kompenzálom, amikről nem szégyellek a 24.hu online hasábjain írni. Egyetemen tanítok, ahol a jövő firkásznemzedékét oktatom olyan fogásokra, miként kell Pumped Gabós mélyinterjúkat készíteni. Mellékállásban a legkirályabb hazai geek oldal, a Roboraptor szerzője vagyok, félek a zöld hernyóktól és a bohócoktól, akarok egy monociklit.