„Horrort mutatnak a gyerekeknek, hát lehet ilyet?” – mondja soha, senki 2025-ben. Aki mégis így gondolja, az a Haláli állatok hajnalát megnézve végképp kénytelen belátni, hogy meggyőződése tarthatatlanná vált. Ennek a zombis animációs mesefilmnek a legkevésbé gyerekbarát eleme a szörnyek takonyszerű állaga, ettől eltekintve egy gyerekek által is fogyasztható, egyszeri nézésre alkalmas történet. Spoilermentes kritika.
Egészen nyilvánvaló közhely, hogy a horror popularizálódása eljutott arra a szintre, hogy már a gyerekeknek szóló alkotásokban is bőven elfér egy-egy zombi, vámpír és különféle szörnyek, félelmetes tájak, adott esetben némi korlátozott mértékű vérontás is. És persze fordítva: a gyerekek is remekül elvannak a horrorközegben. Minimum évtizedes tendenciáról beszélhetünk, amikor azt mondjuk, a horror „hozzászelídült” a gyerekközönséghez. Ha a pedig a nagyobb képet nézzük, akkor nem csak azt láthatjuk, hogy az elmúlt húsz-harminc évben a horrorfilmek világa barátságossá finomított formában átszivárgott a gyerekműsorokba. Arról is szó van, hogy a régi időkhöz képest, amikor a gyerekmesék rémalakjai rendszerint elrettentő-fenyegető funkcióval rendelkeztek (helló, eredeti Grimm-mesék), az ijesztő szörnyek nem feltétlenül jelentenek idegen fenyegetést, hanem a különcség, kívülállóság szimpatikus megtestesítői is lehetnek.
Mindezek alapján semmi meglepő nincs abban, hogy 2025-ben olyan gyerekfilmet vetítenek a moziban, amelynek magyar címfordítása a Haláli hullák hajnala című klasszikus zombivígjátékra utal vissza. Az angol címválasztás (Night of the Zoopocalypse) ugyan nem rejti magában ugyanezt a célzást az erededetileg Shaun of the Deadként ismert komédiára, a fordítók mégsem nyúltak mellé a választásukkal.
A Haláli állatok hajnala pontosan olyan szerény igényű, gyermekded humorú mesefilm, amire egy efféle húsvéti tojás alapján számíthatunk.
Ehhez képest szinte már csak hab a tortán, hogy a korábban tervezett címváltozat a Night of the Zoombies volt, amivel – túl a gyagya szóviccen – az alkotók Clive Barker ZOOmbies című novellájára kacsintottak ki, sőt, a barkeri elképzelés feldolgozásának gondolata legkésőbb 2015-re visszanyúlik. Ha mindehhez hozzávesszük a nem sok, de eltéveszthetetlenül felismerhető Alien– és A dolog-utalást, akkor magabiztosan elmondhatjuk: a zombihorror végérvényesen tanyát vert a gyerekszobákban, és befészkelte magát a szívecskés pocakú plüssmaci mellé.
A Haláli állatok hajnalának főszereplője Gracie, a Colepepper állatkertben lakó, lázadó farkaskölyök, aki kamaszosan dacol a farkasléthez szükséges falkatudattal, hiába dorgálja agg nénikéje, Abigail, aki a család és a farkasfalka vezéreként tűnik fel. A filmet kettejük szóváltása harangozza be, ami egyúttal meg is előlegezi a lelki fejlődésívet.
A Haláli állatok hajnala egyik fő kérdése az, hogy elsajátítja-e Gracie a falkaszellemet.
Ilyen szempontból tehát a film egyszerű felnövéstörténet: a farkaskölyöknek éles helyzetben kell feltalálnia magát, rá kell jönnie, ki az igazi barát, ki az ellenség, és meg kell tanulnia, mivel tartozik a többieknek.
Az említett éles helyzet hozza magával a második nagy kérdést: vajon sikerül-e legyőzni az zombikat?
Ez a nyúlfarknyi összefoglaló maradéktalanul elég, hogy lássuk: a Haláli állatok hajnala a világon semmi újdonsággal nem szolgál. Ismert horrortoposzokra épülő, azokat humorosnak szánt – és hellyel-közzel viccesre sikerült – reflexióval beépítő mesefilm ez barátságról, felnövésről, felelősségről.
A felnövés egy zombiapokalipszis közepette történik. Egy meteorit becsapódik az állatkertbe. A zéró páciens egy kisnyúl az állatsimogatóból, aki botor fejjel belekóstol, mire furcsa, váladékozó, gumiszerű testű, és természetesen rettentő gonoszul kacagó zombinyúl válik belőle. És persze azon nyomban elvetemült zombifikációt hajt végre az állatkertben, amit elől csak Gracie és néhány másik állat menekül meg a véletlen különféle szeszélyeinek köszönhetően. Az ő feladatuk gátat szabni a zombiragálynak, ráadásul ha ez nem lenne elég, még az egymás iránti gyanakváson, bizalmatlanságon is felül kell kerekedniük.
A mesefilm egy nagyjából minden ízében kiszámítható forgatókönyv szerint adagolja a fordulatokat. Mivel gyerekfilmről beszélünk, talán nem egetverő meglepetés, hogy ez a mese nagyjából egy pozitív kicsengésű horrortörténetnek feleltethető meg – a Haláli állatok hajnala egész biztosan nem csinál titkot ebből. A karakterek is tökéletesen kiszámítható tulajdonságokat testesítenek meg. Gracie a csapatszellemű vezéregyéniség, akinek fel kell ismernie lappangó vezetői képességeit. Dan a mogorva, öntörvényű puma, akinek rá kell jönnie, hogy az együttműködés jó. Ash az örökké kishitű strucc. Puki a naiv, de cuki törpevíziló, aki körülbelül egyetlen másodpercre sincs tisztában vele, mi zajlik körülötte. És így tovább. Ami azt illeti, a film, bár sablonos cselekményt és karaktereket mozgat, ennek igyekszik látványosan tudatában lenni. Ennek eszköze Xavier, a vörös vari (vagyis egyfajta maki), aki franciás akcentussal beszél, rém modoros, és mindent tud a zsánerfilmes klisékről. Xavier a negyedik fal áttörésének képviselője az egész film alatt. Folyamatosan a külső néző szemével kommentálja a fordulatokat, amivel a film láthatóan igyekszik nem komolyan venni magát, ami valamennyire pozitívumként könyvelhető el.
Viszont az önirónia nem tudja elfedni a tényt, hogy a Haláli állatok hajnala pontosan az az egy kaptafára készült és kiszámítható zsánerfilm, mint amit könnyed élc tárgyává tesz Xavier alakja révén.
Ilyenformán kapunk egy helyenként vicces, nem ritkán idétlen, sokszor kellemetlen-szirupos animációs filmet, ami egy klasszikus zombitörténetre lett felfűzve. A konfliktusok és fordulatok kiszámíthatók bárkinek, aki háromnál több zombis horrort látott. Vannak benne undi részek, ami elsősorban a zombik meglehetősen zselészerű állagából fakad, de semmi olyasmit nem tartalmaz, ami egy Cartoon Networkön ne mehetne le korlátozás nélkül. Néhány kínos párbeszédtől eltekintve nincs benne semmi különösebb kivetnivaló. Azok a szülők, akik kedvelik a horrort, otthonosan mozognak annak trashesebb régióiban, és szívesen beülnek a csemetéjükkel egy ilyen látványvilággal és tematikával operáló mozifilmre, azok rászánhatják ezt az emészthető másfél órát. Sőt, ha úgy vesszük, Xavier dramaturgiai kommentárja a zombifilmek cselekményszövésének hosszú évtizedek alatt letisztult párlatát nyújtja. Ilyenformán a film akár oktató funkcióval is bírhat, hiszen egyfajta sűrített horrortörténeti gyorstalpalót kínál az utódnak.
Verdikt
A Haláli állatok hajnala a horror domesztikálódásának kísérőjelenségeként is felfogható. Egy ízig-vérig gyerekfilm, kiszámítható cselekménnyel, egyoldalú szereplőkkel, horrorkülsőbe bújtatva, ami a gyerekek számára is egyszeri szórakozásnak jó.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
