Az 1984 után George Orwell másik nagy überklasszikusa, az Állatfarm is megkapta a maga képregényes verzióját, az eredmény pedig önmagáért beszél. Képregénykritika.
A farm, ahol (f)élünk
Egy angliai majorban az állatok az öreg disznó, Őrnagy látomásán fellelkesülve elűzik Jones gazdát, majd megalapítják az állatok köztársaságát. Alapelvük az, hogy soha nem szabad az emberhez hasonlóvá válni. Boldog időszak kezdődik, ahol maguknak termelnek. Kétszer is visszaverik az emberek támadását és megvédik a farmot, a disznók irányításának köszönhetően. Azonban azt követően, hogy kiderül, egyes állatok egyenlőbbek másoknál, többségükre nehéz idők várnak.
A brutális, elnyomó ember képével nyitja az Állatfarmot Orwell, aki, ha ma élne, lehet, hogy nem(csak) politikai töltetű mesét faragott volna művéből, hanem a fajizmus nyomán az állat-ember ellentétre is kitérne. Lehet, hogy a brit író ezen klasszikusát gondolta tovább Pierre Boulle, A majmok bolygója szerzője?
Mindenesetre nagy hatással lehetett rá az Állatfarm, amely azonban nem sci-fi, hanem egy állatokkal előadott allegória, amely a diktatórikus rendszerek, elsősorban a kommunizmus átfogó kritikáját fogalmazza meg. Orwell a baloldali eszményekből való kiábrándulása után írta meg művét, amelyet azonban – lévén Anglia és a Szovjetunió a második világháborúban szövetségre léptek – csak a világégést követően jelenhetett meg, de sokáig tiltólistán szerepelt.
Nem is véletlenül, hiszen a disznók vezénylete alatt saját kis államot működtető állatok rendszerében könnyedén felismerhető a szovjet berendezkedés és annak a totális félresiklása.
Hiába indul alapvetően kiegyensúlyozottan az emberek (azaz a cári uralom) utáni rezsim, ha egyszer a többi jószágnál fejlettebb, intelligensebb, így dörzsöltebb disznók (azaz a kommunista párt vagy annak elitje) rövidesen ugyanolyan, vagy talán még nagyobb elnyomásban és nélkülözésben részesítik az alsóbb osztályokat.
Bezárul-e valaha az Állatfarm?
Persze ez csak a mű elsőszámú olvasata. Ám azzal, hogy Orwell az emberekről állatok segítségével mesél, még mélyebbre merészkedik. A kezdetben erős, jól dolgozó ló, Bandi (amely itt a becsapott munkásosztály megtestesítője) azért ilyen nagy teherbírású, mert ez természetszerűleg ott van benne. Mint ahogy a disznó is okosabb sok állatnál. Ennek mentén felmerül a kérdés:
Mi van, ha az elnyomás, a zsarnokság már eleve kódolva lett az emberiségbe?
Minden emberi struktúra magában hordozza a szenvedést? Na és vajon létezhet-e egyáltalán egyenlő társadalom? Elvégre ha egy tevékenység érdekében emberek összeállnak, hogy együtt hozzanak létre valamit, elengedhetetlenül munkamegosztásra van szükség. Valaki pedig több befolyással fog rendelkezni, mint mások. Ebben pedig benne rejlik, hogy aki nagyobb hatalmat kap, mint a többiek, az visszaél vele, és a saját hasznára fordítja. Ilyen és ehhez hasonló kérdések, gondolatok sejlenek fel az Állatfarm során, amely így végső soron nem csupán a kommunizmus, hanem minden humán berendezkedés leírása és kritikája is egyben.
Festői szépségű állatkínzás
Orwell regénye az idők során kapott már színházi, rádiójátékos, animációs feldolgozást is, sőt, a leírásban kicsit füllentettünk, hiszen a brazil Odyr illusztrációja nem is az első képregényes verzió. Ugyanakkor mindenképpen az egyik legátgondoltabb, legművészibb, legjobb.
A forma és a tartalom tökéletes összhangja valósul meg az Állatfarm képregényes verziójában.
Odyr akrillfestékes, kissé elnagyolt állatábrázolása okán a mű tényleg olyan, mint egy mesekönyv. A Troubadour Books kiadványa is ráerősít erre az érzetre: majdnem kocka alakú a kötet – már csak az hiányzott volna, hogy keménykötésben, valamint egy beépített, saját könyvjelzővel dobják piacra.
A fabula jellegre szintén ráerősít, hogy a rajzoló sokszor elhagy bizonyos bevett képregényes kellékeket. Egészoldalas festményekkel sűrűn dolgozik, de a több képpel ellátott lapokon sem használ konkrét kockákat. A cselekményt taglaló, magyarázó szövegek sem kaptak határokat, szabadon garázdálkodnak a képek között. A buborékok, amelyek az állatok kiejtett mondatait jelenítik meg, nem mindenhol jellemzőek, ám az a pár megjelenés igencsak ötletes: a madarak részei például ziláltabbak, mintha csak kárognának. A fejezetek kezdetét pedig egy üres, fehér oldalon megjelenő nagy, római szám jelöli.
Mintha a Mosó Masa mosodáját szemlélnénk. Csak ott nem dolgoztatnak halálra senkit.
Mint ahogy a cselekmény és a karakterek esetében, úgy a festményeken is rendre átszűrődik az orwelli világ és mondanivaló. Ahogy a disznók mérgelődve kinyitják a szájukat, ahogy Bandi, az igásló szép lassan összecsuklik, vagy mikor a vadászkutyák széttépett zsákmánya vörösre festi az állatpacákat, lejön, hogy ez bizony mégsem egy kedves tündérmese. Gyanús, hogy az emberek arcát alig látni, szinte mindig félig-meddig kitakart fejjel, mogorva, sötét alakokként jelennek meg. A betűtípus is ráerősít Odyr ábrázolásának kettősségére. Alapvetően mesekönyvbe illő, szép, kerekded karakterek alkotják meg a szöveget, ugyanakkor girbe-gurbaságuk miatt mégis átszűrődik belőlük valamiféle zaklatottság.
Ennek ellenére és pont emiatt az Állatfarm képregényként is kihagyhatatlan olvasmány. Aki már olvasta, annak pont azért, mert most kicsit új formában merülhet el borzalmaiban. Akinek pedig még nem volt szerencséje hozzá, ez a kedves, mesés, de ennek ellenére brutális képi világ még erősebb első élményt kínálhat.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
