Kihirdette teljes programját Magyarország legújabb nemzetközi filmfesztiválja, a Budapest International Film Festival (BIFF), ezzel egyidőben pedig elindult a jegyértékesítés is – adták hírül a filmfesztivál szervezői.
Tizenöt hazai premierrel vár az első Budapest International Filmfesztivál (röviden: BIFF) minden mozirajongót az Corvin moziba. Az október 29. és november 3. között megrendezendő fesztivál izgalmas első premierekkel és különleges alkotásokkal csalogat.
Itt kerül először bemutatásra a Velencei Filmfesztiválon nagy sikert aratott magyar építészről szóló The Brutalist.
Az Adrien Brody főszereplésével készült filmjével Brady Corbet rendező az utóbbi évek egyik legambiciózusabb és legmonumentálisabb amerikai filmjét készítette el egy Egyesült Államokba emigrált fiktív magyar építészről. A film egy lenyűgöző emberi történet, igazi filmünnep, ráadásul a hét éven át készített alkotás jó része Magyarországon forgott, vágója Jancsó Dávid, ko-producere Petrányi Viktória volt, de feltűnnek benne olyan magyar színészek is, mint Vilmányi Benett (Larry) vagy Sztarenki Dóra.
Szintén a BIFF-en lesz először látható a Bird. Andrea Arnold (American Honey, Fish Tank) filmje Barry Keoghan (Saltburn, A sziget szellemei) és Franz Rogowski (Passages) főszereplésével készült, ami egy lebilincselő és reményteli történetet mesél identitásról, szexizmusról, magányról és a szigetország történelméhez méltó osztályharcros küzdelemről – megszilárdítva Arnold helyét a kortárs filmművészet legjellegzetesebb női hangjai között.
Műfaji filmek rajongóira is gondoltak
Ha minden létező horrorra vevők vagyunk, akkor a Budapest International Filmfesztivál sem fog csalódást okozni.
Itt debütál a The Devil’s Bath, Ausztria hivatalos nevezése a 2025. évi Oscar-gálára.
A kosztümös horror az európai történelem egy megrázó, eddig elfeledett fejezetét tárja fel. A hátborzongató történet Anja Plaschg (aki Soap & Skin néven a film zenéjét is szerezte) főszereplésével a 18. századi Európa peremvidékein élő asszonyok életét mutatja be, akik szigorú vallási dogmák mentén élték életüket. Az osztrák filmet a Nemzetközi Versenyprogramban keressétek!
Ahogy korábban írtuk, a független amerikai forgalmazó, az A24 felnövés története és a valós-valótlannal sokat játszó filmje, az I Saw The TV Glow is itt debütál, de érdemes figyelő tekinteteteket a francia Misericordiára is rávetni. A történet nem sejtet sok jót: Jérémie (Félix Kysyl) visszatér dél-franciaországi szülővárosába egykori főnökének (a falu pékje) temetésére. Úgy dönt, hogy néhány napig Martine-nál (Catherine Frot), a férfi özvegyénél marad. Egy rejtélyes eltűnés, egy fenyegető szomszéd és egy különös szándékú pap miatt Jérémie rövid falusi tartózkodása azonban váratlan fordulatot vesz… Alain Guiraudie filmje megérdemelten lett a cannes-i filmfesztivál egyik nyugtalanító és legkiemelkedőbb darabja.
A mozi a legjobb kísérleti labor
A Budapesti International Filmfesztiválon a műfaji filmek mellett kísérleti filmesek izgalmas filmjeivel is találkozhatunk. Az Anzix: Kísérleti mozi szekcióban debütál például a legendás Leos Carax (Holy Motors, A Pont-Neuf szerelmesei) a Cannes-i filmfesztiválon debütált It’s Not Me (Leos Carax: Ez nem én vagyok) című filmje, ami
egy öntörvényű, kirobbanó energiájú filmes válasza arra a kérdésre, hogy hol tart most, több mint negyven évvel az első filmje után.
De a korábban említett The Human Surge 3-t is itt érdemes keresni.
Régi nagy klasszikusok újra vásznon
A BIFF első Retrospektív szekciója Sherlock Holmes filmes ábrázolásának nyomába ered. A retrospektív sorozat Buster Keaton Sherlock Jr. című filmjének 100. évfordulója alkalmából a mozgókép örök alakváltó figurájánák történetét meséli el a filmnyelvi formák állandó változásában és reinkarnációiban. A szekcióban egymást követően lesz látható az Alain Delon főszereplésével készült, 1970-es A vörös kör (The Red Circle), az óriási nemzetközi elismerésnek örvendő iráni filmrendező, Abbas Kiarostami Close-up című filmje 1990-ből, valamint A bombák földjén című filmjéért Oscar-díjat kapó Kathryn Bigelow 1995-ös alkotása, a Strange Days – A halál napja.
A BIFF teljes programja szekciónként:
Nemzetközi versenyprogram:
- The Seed of the Sacred Fig (Mohammad Rasoulof) – nyitógála
- All We Imagine As Light (Payal Kapadia)
- Animal (Sofia Exarchou)
- Bird (Andrea Arnold)
- Caught by the Tides (Jia Zhangke)
- I Saw the TV Glow (Jane Schoenbrun)
- Misericordia (Alain Guiraudie)
- The Devil’s Bath (Veronika Franz, Severin Fiala)
- The Echo (Tatiana Huezo)
- The Story of Souleymane (Boris Lajkine)
Különleges bemutatók:
- Kneecap (Rich Peppiatt) – zárógála
- The Brutalist (Brady Corbet)
Anzix: Kísérleti mozi:
- It’s Not Me (Leos Carax) – szekció nyitógála
- Breathless (James Benning)
- The Human Surge 3 (Eduardo Williams)
Retrospektív: 100 év Sherlock és a mozi nyomában:
- Sherlock Jr. (Buster Keaton) – szekció nyitógála
- The Red Circle (Jean-Pierre Melville)
- Close-up (Abbas Kiarostami)
- Strange Days (Kathryn Bigelow)
A teljes program kihirdetésével egyidőben elindult a BIFF jegyértékesítése is, október 10-ig vagy a készlet erejéig Early Bird jegyek és bérlet is elérhető az alábbi weboldalon. Az Early Bird időszakban a teljes árhoz képest jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg a belépők.
Forrás: BIFF
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.