Alacsony önbizalmunkat nem is kompenzálhatja jobban más, mint a hírnév. A tudat, hogy a minket körülvevő világ bizony nagyon is figyel ránk, sőt szeret. Ezért a figyelemért pedig érdemes bármit megtenni, ugye? R. F. Kuang első nem fantasy könyve, a Sárga ezt a kérdést járja körbe úgy, hogy közben nem mellesleg kifigurázza az íróságot és az amerikai könyvipart. Kritika.
A könyv főszereplője June Hayward, akinek romokban hever az írói karrierje. Bár megjelent vágyott első regénye, de kevés kritikai figyelmet kapott, és mivel a bestseller siker elmaradt, kiadója és irodalmi ügynöke sem foglalkozik vele. Bezzeg ivós-író barátnője, a kínai-amerikai sztár, korszakos zseni, Athena Liu! Minden arany, amit leír, minden szerkesztő, kiadó és olvasó epekedik minden sora után. Egészen addig, amíg egy szerencsétlen balesetben meg nem hal – aminek történetesen June az egyetlen szemtanúja. Aki nem mellesleg talál egy még ismeretlen Athena Liu-kéziratot is, amit magához ragad. Majd átszerkeszti. És kiadatja egy kiadónál, hogy végre megtapasztalja azt, ami Athenának a mindennapokat jelentette: sikeres írónak lenni. June azonban ennyivel nem üti meg a jackpotot és a mindent elértem az életben érzést.
A közösségi média mindent felőrlő tüzével és saját lelkiismeret-furdalásával nem számolt.
A legdurvább thriller a középszerűség
A Sárga nem a hagyományos értelembe vett thriller – annak ellenére sem, hogy ebbe a műfajba sorolják a külföldi kritikák és a kiadója is. Egyrészt félrevisz a kategorizálás, mert a regénynek pont a thrillersége tűnhet első ránézésre gyengének. June tudatos plagizálási kálváriájában felbukkan egy titokzatos zaklató mint váratlan fenyegetés, akiről bár R. F. Kuang próbálja elterelni a gyanút, de ennyi nem elég ahhoz, hogy ne maradjon könnyen kitalálható a rejtély. A thrillert nem is itt érdemes keresgélni, hanem June elbeszélésében. Kuang tehetségét bizonyítja, hogy narrátora milyen könnyen ujja köré tudja csavarni az olvasót, és teljesen bevonni önigazoló gondolataiba, ezzel empátiát kicsikarva.
Ahogy egyre többet mesél magáról June, úgy válik egyre láthatóbbá a lopás és a sikerhajhászát alatt látható ember: egy alacsony önértékelésű személy, aki nem tudja elfogadni, hogy a vágyott álom (sikeres írónak lenni) nem biztos, hogy elérhető számára. Az ebből eredő önigazolások, hogy neki is jár a siker a sok rossz élmény után az emberi oldal fényében érthetővé válik. June – elmondása alapján, más külső bizonyíték nincs rá – ismeri az írás csínját-bínját, érzi a jó szövegeket, és azt is, hol kell úgy beléjük nyúlni, hogy még jobbá váljanak.
De más sikerének a segítése nem kielégítő, és ebben a szerepben maradni felér számára a pokollal.
És utóbbi érzésből bőven kijut az olvasónak az egyre zaklatottabbá, paranoiássá váló gondolatfolyammal.
Amíg June írói álmait dédelgeti és követeli azt, ami kijárna neki, a Sárga a mai írós csoportok – de már-már szubkultúrává kinövő – világába is betekintést ad. Legyen szó egymás támogatásáról, irodalmi balhék kibeszéléséről, vagy épp az írói blokk kezeléséről, Kuang képes komolyan és ironikusan beszélni ezekről aszerint, épp melyik megközelítésre van szükség. Ha internetes életünk során bármikor mozogtunk ilyen közegben, ezek a részek még további plusz bevonódási pontot adnak June személyéhez.
A regény írója azért bőven ad erkölcsi útmutatót az olvasónak: szerzőként nem kíméli June sikerét, legdurvább és elképesztőbb 21. századi csapásoknak veti alá. Amit az E/1 elbeszélő mód miatt szörnyülködve és együttérzően fogadunk, hiszen az olyan csapásokat, mint a cyberbullying senki sem érdemelné meg. Viszont June nem éppen a jószándékkal kikövezett úton jutott el oda ahova, így végül is nem érdemel sajnálatot, akármennyire is akar narrátorként meggyőzni minket az ellenkezőjéről. Emiatt a kettős bemutatás miatt a Sárga főszereplője bőven megosztóvá teheti a könyvet: egyszerre taszíthat személyisége és nyűgözhet le az, hogy milyen összetetten alkotta meg őt Kuang. De nem csak ennyitől lesz izgalmas June mint karakter. Hanem attól is, mert bár végigmegy saját poklán, tényleges feloldozásban nem lesz része önmaga miatt. A fokozatosan zaklatottá váló gondolatok és folyamatos önfelmentés, továbbá a középszerűségtől való félelem adja azt a nyomasztó és borzongató érzést, amit talán egy thrillerben kereshetünk.
Útmutató a Twitter flame-ek működéséhez
R. F. Kuang nemcsak a thriller jellegre használja fel az író sorsot, hanem arra is, hogy aktuálisan szóljon jelenleg zajló közösségi média szokásokról. Mint például a Twitteren folyó önismétlő flame warokról, azaz pattanásig feszülő netes vitákról, ami akár karrierekbe is kerülhet. A jelenség mondhatni nem meglepő, hiszen maga a felület a limitált karakterszámával könnyen válhat olyan tereppé, ahol könnyű félreérteni a másikat vagy elbeszélni egymás mellett. R. F. Kuang az író és kulturális közbeszéd témái közül pedig egyenest az identitáskultúra és a kultúrharc közepébe dobja June-t.
Ugyanis nem elég, hogy saját nevén adta ki elhunyt íróbarátja kéziratát, de mindezt fehér amerikai nőként tette.
Míg barátnője, Athena Liu főleg a kínai emberek történeteit vagy a kínai történelem témáit dolgozta fel, így June már csak azzal, hogy nem kínaiként „írt” hasonlóról, megnyitotta az ázsiai író vs fehér író vita háborús frontját. Kuang itt saját bevallása szerint sokat merít személyes tapasztalataiból, amit kínai-amerikai szerzőként átélt. Ez utóbbi tetten érhető egyrészt Liu figurájában, aki vállaltan használja családja kultúrkörét műveihez, vagy az olyan messzemenő kérdéskörök, mint hogy egy kínai írhat-e koreaiakról. Az ehhez hasonló kitérők ellenére inkább June írói pályafutásában jut ennek nagyobb szerep. A könyv angol címe, a Yellowface (sárgaarcú) már megágyaz ennek. A magát ázsiainak tettető fehér embert hívják így, amit June klasszikusan hoz is: kiadója nyomására felveszi a Juniper Song nevet, az írói profilképét pedig olyan szögből fotóztatják, hogy mandulavágásúnak tűnjön a szeme, hogy könnyebb legyen eladni mint ázsiai származású szerző.
A külsőségeken túl a Sárga a kultúra és írás oldaláról is kibontja a „yellowface”-jelenséget. És ezen kérdések feltárásán látszik meg igazán, hogy Kuang – a Bábelhez hasonlóan – nem látja sarkosan az aktuális problémákat, hanem mélyen, minden oldalról képes megközelíteni azokat. Plusz egy lépés a Bábelhez képest, hogy a Sárgában nem is foglal állást, bármely oldal tud azonosulni a mondandóval attól függően, hogy érez-e empátiát June iránt, vagy sem (vagy épp milyen politikai hagyományokhoz érzi magát közel). A flame-ek és a Twitter „otthonosságára” való felismerésen túl amúgy a Kuang által felsorakoztatott alkotói kérdések is vannak annyira izgalmasak, hogy ne csak elborzadva figyeljük az adok-kapokot, hanem valamennyire a kultúra és a művészi alkotás kérdéseit is forgathassuk magunkban. Például a Sárga pro és kontra végigviszi azt, hogy egy adott kultúráról – a könyv esetében a kínairól – csak annak tagjainak van-e joga írni, vagy egy kívülről érkező is mesélhet-e róla? Mit érezhet autentikusnak egy kisebbségi szerző? És mit érezhet az, akinek a domináns kultúra hagyományaiból vannak elvárásai egy adott népről? Olyan összetett és ezért nehezen eldönthető kérdések ezek, amelyekbe a szerző June-on keresztül bele mer állni minden oldalról, ezzel pedig akár újragondolásra is sarkallhat. Így pedig bárhol is álljunk személyesen a vitában, mindig lesz egy-egy olyan pillanat, amikor mi magunk is kellemetlenül érezhetjük magunkat.
Az irodalom protestáló mázra és pörgő algoritmusokra redukálódott
A Sárga az olvasók online lincselései és az alkotói kérdések mellett a könyvipart és marketinget sem kíméli. June felfutó írói karrierje egyben az elmúlt szűk tíz év algoritmus és trendek vezérelte PR-gépezetének tökéletes korrajza – legalábbis ami az amerikai helyzetet illeti. Egy olyan világ leképezését mutatja be, ahol nem elég jó könyvet írni, hanem Instagramon is jól kell mutatni. Ahol be kell állni a divatos politikai vélemények mögé és protezsálásunkkal megnyugtatni az olvasókat. Az sem árt, ha egy-egy kisebbségi csoportot is felemelsz, mert az úgyis eladható (lásd a feljebb már bemutatott June ázsiásítása). Mindebben pedig úgy illik mozogni, hogy véletlen se kavarj PR-katasztrófát. Aztán pedig mindig sziporkázónak maradni és újra és újra alkotni a bestsellert, posztolni róla Instán, hogy a marketinggép örök mozgásban maradjon, az algoritmus pedig jóllakjon.
Ha ehhez kevés vagy, akkor majd jön egy új izgalmas és trendi csillag, neked pedig szevasz.
Könnyen beazonosítható képlet ez a Sárgában, és valahol nem is meglepő, hogy így működik a könyvipar is, azonban a kultúra ilyen szintű termékesítésének bemutatása van annyira szívszorító, mint June kálváriája. Az ábrázolásba pedig bele van kódolva egy keserédes üzenet is: hiába éred el életed akár legnagyobb sikerét, a világot maximum egy Tiktok-videónyi görgetésre hatja meg. Már ha ennyivel át tudod ütni a virális üvegplafont. A megállapítás pedig olyan sötét gondolatokat tud elindítani, hogy alkotóként akkor az olvasókért érdemes-e mindehhez asszisztálni, vagy az ipari pörgésen kívül is van útja a művészetnek? R. F. Kuang ezekre a kérdésekre sajnos nem koncentrál eleget könyvében, de June útjának végén ott lebegnek ezek, mint a kellemetlen jövőkép – nekünk és a főszereplőnek is.
Verdikt: a Sárga kötelező minden írópalántának
R. F. Kuang két fantasy után új műfajban próbálta ki magát, amiben előző regényeinek a legjobb tulajdonságait ötvözte az őt aktuálisan foglalkoztató kérdésekkel. A Sárga a Bábelhez hasonlóan sokrétű könyv, amiben az írói lét, a középszerűségtől való félelem és az olvasók online viselkedése fonódik össze egy egyre inkább borzongató őrületbe. Amilyen gyorsan olvasható, épp annyira nem fog elereszteni – jó értelemben.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
