Rusvai Mónika második regénye, a Kígyók országa a XX. századi magyar történelem eseményeit a magyar népmesei hagyományból vett fantasztikus elemekkel keveri. Középpontjában olyan varázserejű nők állnak, akik különleges képességeikkel képesek manipulálni az emberi elmét, és egyebek mellett el tudják venni a rossz emlékeket. Az adottság használatának azonban ára van. A helyzetet a mitikus teremtmények és a velük kötött különböző alkuk is bonyolítják. A regény azt a kérdést feszegeti, megszüntethetők-e varázsütésre a személyes és kollektív traumáink.
Egy alternatív (?) történelem viharában
Képzeljünk el egy olyan alternatív valóságot, amelyben a magyar népmesék alakjai egy földöntúli világban, sajátos módon és formában, de tényleg léteznek. Ebben a világban az emberi lelkeket, valamint a múltat, a jelent és a jövőt láthatatlan fonalak kapcsolják össze micéliumszerűen. Ezeket a fonalakat csak egyes különleges emberek, a bűbájosok képesek érzékelni és kezelni. Ők tudják fonalakkal manipulálni mások emlékeit, érzéseit, úgy, hogy adott esetben akár szó szerint elveszik azokat. De képesek kapcsolatba is lépni másokkal, adott esetben az idő korlátait áthágva.
Rusvai Mónika második regénye, a Kígyók országa azt járja körbe, milyen következményekkel és felelősséggel jár e hatalom gyakorlása.
A könyv ennek a mágikus univerzumnak egy térben-időben icipici szegletecskéjébe, a XX. és kora XXI. századi Magyarországra kalauzolja az olvasót. A történet két fő szálon fut. Az első a két világháború között kezdődik. A Mécs család tipikus jómódú, polgári család, akiknek mindennapjait a szerző plasztikusan, már-már egy társadalomtörténeti dokumentumfilm alaposságával mutatja be. Itt ismerkedünk meg két fontos szereplővel, a cselekmény elején hétéves Idával – aki édesanyja nyomdokain járva maga is bűbájos –, valamint öccsével, az ekkor négyéves Lóránttal. És miközben az idő múlásával egyre többet és többet tudunk meg a családtagokról, a köztük lévő dinamikákról, érzéseikről, gondjaikról, a történelem egy medve komótosságával és feltartóztathatatlanságával dörömböl be a bukolikus mindennapokba. A második világháború eszkalálódásával és a szovjet sereg közeledésével Lórántot besorozzák honvédnek és a doni hadosztályba vezénylik. Ida ekkor elhatározza, hogy bűbájos képességeit latba vetve megpróbálja megmenteni testvérét a csaknem biztos pusztulástól, varázslása azonban nem egészen a tervezett módon sikerül, és Lóránt megreked egy mágikus világban, a megkötött emlékek birodalmában.
Amikor épp nem a Mécs család tagjainak megpróbáltatásait követjük nyomon, akkor ugrunk egyet a 2000-es évekbe, egész pontosan Piliscsabára, ahol Dér Ilona, valamint lánya, Dér Hanga történetét ismerhetjük meg. Ilona az erdők életvilágával foglalkozó biológuskutató, aki szakmai kvalitásait és családi állapotát tekintve egyaránt egyedülálló. Hanga érettségire készülő gimnazista, akit mélyen foglalkoztat származása, apjának kiléte, akiről mindössze annyit tud, hogy egyes szóbeszédek szerint Magyarországon állomásozó szovjet katonatiszt volt. A kamaszlány azon kapja magát, hogy bizonyos körülmények között különös fonalakat lát, majd egy sor meghökkentő eseményen megy keresztül, melyek révén önmagát és a családját is jobban megismeri.
Két idővonal, két főhős – nagyon nagy vonalakban így vázolható fel a Kígyók országa alaphelyzete. Első ránézésre nem tűnik túl bonyolultnak a képlet: végigkísérjük egy kislány, majd nő életét a XX. század első felének forgatagában, illetve egy kamaszlány önkeresését a 2000-es évtizedben. Ezt a tömören summázható alaphelyzetet azonban a regény több szempontból is alaposan megbonyolítja.
Az egyik a mágia jelenléte és a segítségével hozott döntések jelentősége. A Kígyók országa bonyodalma jelentős részben abból származik, a szereplők az aktuális problémáik csillapítására élnek a mágiahasználat lehetőségével, az ebből születő „megoldás” azonban legfeljebb átmeneti, ráadásul a következmények olykor felmérhetetlenek.
Ebben a világban a mágiahasználat képessége tökéletlen eszköz, aminek az ára sokszorosan meghaladhatja a hasznosságát.
A regény cselekményébe ez a fajta tökéletlenség nagyon jól beleillik, és nem túlzás azt mondani, éppen az teszi izgalmassá a Kígyók országát, hogy a természetfeletti erő alkalmazása komoly téttel jár, az ezzel kapcsolatos döntéseknek érezhető súlya van. A varázslat olyan eszköz, ami a rossz emlékek kitörlésének komfortját ígéri, ám az első ránézésre vonzó módszer voltaképpen pótcselekvés, amin keresztül még jobban kidomborodik az adott szereplő esendősége, sérülékenysége.
Karakterlélektani mélyfúrások
Ezen a ponton kell rátérni a Kígyók országa másik vonására, ami az alaphelyzetet gazdagabbá teszi, ez pedig a karakterek lélektana. A két cselekményszál, Ida és Hanga története nem egyformán „akciódús”: Ida életét fenekestül felforgatja a második világháború, ennek bemutatása során érzékletes képet kapunk Budapest ostromáról. Ehhez képest Hanga csak egy normál tini a 2000-es évekből, aki szereti a Nightwish Once című albumát, és éli a normál tinik ártalmatlanul hektikus életét.
A cselekmény intenzitásának különbözőségét azonban háttérbe szorítja a szereplők lélektanának kimunkált ábrázolása.
Ez ugyanis mindkét cselekményszál esetében rendkívül gazdag. Ami azt illeti Ida esetében ez egy fokkal még kimunkáltabb is, mint Hangánál. Ennek az lehet a magyarázata, hogy Ida több emberrel áll kapcsolatban: anyjával, apjával, öccsével, férjével, illetve Morozovval, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ebből kifolyólag több lehetőség nyílik az érintkezéseken keresztül történő jellemábrázolásra, legyen szó a testvérével való gyermeki cívódásokról, az anyjával folytatott bensőséges párbeszédekről vagy tolakodóan virilis férjének, Forgács Endrének az erőszakkal határos közeledéseiről. Ilyen érintkezésekből Hangának sokkal kevesebb jut a könyvben, az ő jellemrajzát ezért nehezebb lehetett kimunkálni, ennek ellenére a Kígyók országa e téren sem vall kudarcot.
A regény meglehetősen hatásos, figyelemfelkeltő felütéssel indít. „Mécs Ida a hetedik születésnapján elhatározta, hogy megeteti az öccse ujját a gyíkokkal” – ez az első mondat, és érdemes egy kicsit elidőzni fölötte. Ez a kezdés kérdések és sugallatok tömkelegét ébreszti fel az olvasóban. Miért akarja Ida megetetni az öccse ujját a gyíkokkal? Miféle ujjra utal a határozott névelő alkalmazása? Miféle gyíkok tenyésznek a Mécs-rezidenciában, amelyek ujjakat esznek? Milyen indulat sarkallhat valakit arra, hogy ilyen szándékot fontolgasson a tulajdon testvére iránt? Azt nyilvánvalóan sejthetjük, hogy a jól ismert testvéri viszálykodásnak köze van a dologhoz, azonban a könyvet olvasva arra jövünk rá: ez a mondat a mellőzöttség és a háttérbe szorítottság miatti frusztrációt is magában rejti, továbbá a kérdéses ujj nem akármilyen ujj. Mindkettő fontos része a regénynek.
A Kígyók országa nem csupán bemutatja a történet szereplőinek jellemét, de a karakterábrázoláson keresztül hathatósan szemlélteti a mindennapokban megnyilvánuló hatalmi pozíciókat és dinamikákat. Már a legelső fejezetben azzal találkozunk, hogy miközben Idának van születésnapja, a családi vendégek mégis a kis Lórántot rajongják körbe, a család nőtagjai háttérben maradnak, az ő útjuk a különféle megbirkózási stratégiák kifejlesztése. A két testvér továbbtanulási kilátásai is gyökeresen eltérőek, hiszen míg Lóránt esetében nem kérdés, hogy egyetemen fog továbbtanulni, Ida esetében az a teljesen természetes, hogy háziasszony lesz. Ezeket a helyzeteket a szerző átélhetően, hihetően hozza testközelbe az olvasó számára.
Magyar népmesék újratöltve
Ami pedig a nyitómondatban említett ujjat illeti, amelyet Ida oly szívesen vetne a gyíkok elé, nos, az Lóránt hatodik ujja. A szerző itt rögtön egy mitológiai utalással él: viszonylag közismert az asszociáció a hatodik ujj és a táltosi minőség között. A szerző rájátszik erre az asszociációra és kiforgatja azt, Lóránt ugyanis egyáltalán nem rendelkezik mágikus képességekkel. Ez a kis csavar emblematikus a Kígyók országa egészére nézve, ugyanis
Rusvai Mónika több ponton sajátos megvilágításba helyezi és újrakeretezi a magyar népmesei vagy mitológiai elemeket.
Ebből a szempontból mindenekelőtt a fehérlófiáról, bizonyos inkarnációiban Tátosról, valamint a sárkányokról kell említést tenni. A magyar népmesei világban az előbbi a „jó”, az utóbbi a „gonosz” oldalon áll, a kiválasztott hős diadalra juttatja a jót, a sárkányok sorsa pedig rendszerint a lefejezés. A szerző ezeket a szerepleosztásokat alaposan megkavarja, de szó sincs egyszerű szerepcseréről. Nem annyi történik, hogy a fehérlófia a gonosz oldalra kerül – bár meg kell hagyni, rettenetesen idegesítő karakter –, a sárkányok pedig átigazolnak a jók táborába. Sokkal inkább arról van szó, hogy a mitikus szereplők a természetfeletti világ sajátos mentalitással működő szereplői, akik nem feltétlenül az emberi nézőpont és logikai szerint cselekszenek. A sárkányok emellett – több is feltűnik a regényben – saját egyéniséget kapnak, kulcsszereppel bírnak a mágia működése szempontjából, és ezért a jelenlétük sarkalatos a regény központi témája, a történelmi emlékezethez és a fájó emlékekhez való viszonyunk feldolgozása szempontjából is. A Kígyók országa a magyar népmesei sárkányok motívumát kifejezetten egyedi módon interpretálja, jelenlétük szervesen illeszkedik a regény mágikus és realista kettős természetéhez. A három- kilenc- és tizenkét fejű sárkányok sorsa bizonyos értelemben akár tragikusként is felfogható, mindenesetre gyökeresen eltér attól a sémától, hogy állnak egy híd szélén vagy egy szérűn és várják, hogy az aktuális hős lefejezze őket.
Az odafigyelés nem ellenjavallt
A Kígyók országa úgy olvasmányos, hogy a nyelvezete nem leegyszerűsített. Különösen az Ida-féle cselekményszál esetében érzékelhető, hogy a szerző komoly gondot fordított a korhű nyelvhasználat rekonstruálására. Egyes párbeszédekben, leírásokban szinte a gyerekkori kötelező olvasmányaink pedáns nyelvi eszköztára köszön vissza. Ám kortól és helyzettől függetlenül elmondható, hogy a regény elejétől a végéig olvastatja magát, és arra biztat, hogy ismerkedjünk meg ennek az alternatív történelmi fantasynek – már ha szeretnénk zsánerkategóriákkal zsonglőrködni – a különös világával. A „letehetetlen” szó nem illik ide, mert olyan szenzációhajhász felhanggal bír, ami a Kígyók országából hiányzik. Ez a regény a nyers ingerbőségnél kifinomultabb módokon vonja bűvkörébe az olvasót.
Ezzel kapcsolatban fontos kitérni arra, hogy a Kígyók országa odafigyelést igényel.
A szerző nem rágja az olvasó szájába, mi miért történik, és ez különösen a mágia cselekményformáló szerepének megértése szempontjából sarkalatos. Olykor előfordul, hogy a szerző a kelleténél szófukarabb ott, ahol elférne némi kisegítő információ. Ez a szófukarság ráadásul a regény végkifejletének megértését is nehezebbé teszi. Egyes pontokon nehéz megfejteni, hogyan jutottunk el ahhoz a pillanathoz, ahol lezárul az adott cselekményszál, illetve mi fog történni az érintett szereplőkkel. Hasonlóképp, elvétve bár, de előfordul, hogy egyes karakterek cselekvési indítékai mintha kevésbé lennének kibontva, ezt főleg Dér Ilona esetében érzékeltem. Összességében a megfelelő utánagondolással össze lehet rakni az események magyarázatát, ehhez viszont rá kell szánni a regényre a kellő figyelmet.
Verdikt
A Kígyók országa egy olyan alternatív Magyarországot mutat be, ahol a mágia és a természetfeletti a magyar népmesei motívumokkal gazdagítva létezik, és a segítségükkel megszüntethetők a rossz emlékek. A regény a történelem forgatagába vetett, a történelmet elszenvedő egyének sorsára összpontosít. Két szálon futó cselekményének kibontása során nemcsak azt a kérdést boncolgatja, milyen árat követel meg a fájdalmas emlékek kitörlése, hanem a történelmi traumák generációkon átívelő emlékezetére is reflektál. Az eredmény egy mély és árnyalt jellemrajzokkal operáló, a realista és mágikus elemeket koherensen ötvöző történet.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
