Hírek

Megérkezett a Netflixre 2022 legnézettebb magyar filmje

2022 legnézettebb magyar filmje, Tiszeker Dániel és Lévai Balázs Nyugati nyaralás (Rivera East) című alkotása Pokorny Lia, Mészáros Máté, Szőke Abigél, Szervét Tibor és Znamenák István főszereplésével február 1-jén bekerült a Netflix kínálatába. Immár otthon, kanapénk kényelméből is élvezhetjük a 80-as évek nosztalgikus báját idéző fordulatos és szórakoztató krimi vígjátékot, melyben egy veszprémi család nyugatnémet turistának adva ki magát szeretné élvezni a balatoni luxust. Tiszeker Dániel és Lévai Balázs összeszokott szerzőpáros. Ők jegyzik a 2021-es év legnézettebb magyar filmjét, a Nagykarácsony című romantikus vígjátékot is, mely tavaly december óta színesíti a Netflix választékát és egy hétig listavezető volt a mozifilmek között. E sikernek köszönhetően a Netflix a Nyugati nyaralás májusra tervezett premierjét négy hónappal korábbra hozta.

2022. szeptemberében debütált a hazai mozikban Tiszeker Dániel és Lévai Balázs Nyugati nyaralás című fergeteges vígjátéka, melyet olyannyira megszeretett a hazai közönség, hogy több mint 83 ezer nézővel a tavalyi év legnézettebb magyar filmje lett, a Miskolci Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a közönségdíjat, néhány napja pedig a csakmagyarfilmek oldalon 2022 legjobb magyar filmjének szavazták meg az olvasók. 

1984-ben a szocialista Magyarországon a veszprémi Maurer család régi álma egy nyugati nyaralás. Egy lakókocsis vakáció a Riviérán. Egy nappal az utazás előtt kiderül, hogy a kommunista hatóságok a legkisebb gyereknek, a 11 éves Petinek nem adtak útlevelet. A család összeomlik, kútba esett a nyaralás. A családfő maszek szervízébe másnap behoznak egy német rendszámú, csodálatos kabrió sportkocsit. Az autóban benne marad a disszidens magyar útlevele. Ekkor támad Gyurinak a briliáns mentőötlete: vegyék kölcsön az autót és csinálják meg a nyugati nyaralást a Balatonnál. Adják ki magukat nyugatnémet turistának és élvezzék mindazt a luxust, amit a nyugati turisták élvezhetnek a magyar tengernél. Csak egy dolgot hagy figyelmen kívül: valójában egy nyugatnémet kém autóját veszik kölcsön a nyaraláshoz. Ennek köszönhetően izgalmas és vicces kalandokba keveredik a négytagú család, amikből csak nagy bátorsággal és kreativitással tudnak kikecmeregni.

A fordulatos sztorit rengeteg korabeli nagy sláger színesíti, így a filmben többek között felcsendül a legendás 99 Luftballons, az Eye of the Tiger, a Da Da Da, a Tarzan Boy, a KFT, a Dolly Roll, az R-GO, Péterfy Bori és a Carson Coma dalai, Soltész Rezső éneke pedig Patkós Márton tolmácsolásában szól hangosan.

A Nyugati nyaralás rendezője Tiszeker Dániel és Lévai Balázs. Főszereplői Pokorny Lia, Mészáros Máté, Szőke Abigél, Szervét Tibor és Znamenák István. A forgatókönyvíró Tasnádi István, a producer Lévai Balázs , a koproducer Meggyes Krisztina , az operatőr Pataki Ádám , a vágó Mezei Áron.

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.