Hallgattátok az Egy Akatsuki életét? Akkor van egy jó hírünk, ugyanis újra találkozhattok a magyar Youtube ikonikus hangjával a Korcsvilág című sci-fi-fantasy hangjátékban. De nem csak ezért érdemes belehallgatni.
Az egész egy aprócska ötletből indult ki pár ember lelkesedésével, ám a projekt epizódról-epizódra fejlődött, ezzel egyre jobb minőségű szórakozást garantálva hallgatóinak. A projektet 2020-ban álmodta meg a Korcsvilág csapata a járvány ideje alatt, és 2021 áprilisában debütálhatott az első évad első epizódja a Youtube-on, majd később Spotifyon is.
Korcsvilág egy Feledés nevű esemény után jött létre, mely egybemosta a különböző alternatív világokat.
Míg az egyik országban dinoszauruszok járnak, addig egy másikban futurisztikus eszközökkel dolgozik az orvostudomány, míg egy harmadikban cowboyok lőnek egymásra. Ebbe a furcsa világba csöppent Milo Waukegan, sorozatunk főhőse, aki hamarosan a rendért felelős szervezet, az Oltalom ügynöke lesz, oldalán Pamaccsal a beszélő pulival és a Tangó csapat más tagjaival.
Ám a dolgok egyáltalán nem feketék és fehérek. Ugyanis az Oltalom által betartatott Első Törvénykönyv (ami az egyetlen törvénykönyv mely minden országra egyformán vonatkozik) magába foglalja, hogy minden országban csak olyan élőlény, mágia, technológia és árucikk lehet jelen, mely az adott országnak eredeti világában is jelen volt. Ez pedig igencsak sok erkölcsi fejtörést okoz. A Korcsvilág foglalkozik többek között a törvénykönyv kapcsán felmerülő etikai és logikai problémákkal, a korrupció témakörével, az anarchista elvekkel, a bálvány imádattal. Mindezt azért úgy, hogy sose felejti el a sorozat, hogy ő maga egy kalandos multiverzális történet, minek funkciója a szórakoztatás.
Az országok különböző műfajok, zsánerek és alkotások előtt tisztelegnek, így például Hemingway a régi gengszter krimiket, míg Busóbirtok a magyar népmeséket kelti életre. A sorozatban szereplő országok a lehető legjobban különböznek egymástól, így minden epizódnak és történet szálnak egyedi lelke van.
És bár a hangjáték egy garázsprojektnek indult, a produkció büszkélkedhet azzal, hogy színművészek, youtuberek, tik-tokerek és profi-birkózók is hangjukat adták a sorozathoz. A teljesség igénye nélkül olyan nevek szerepeltek már a sorozatban, mint
Both András, Barna Zsombor, Fekete Dani (Egy Akatsuki élete, PangeaTv Szélesmosoly) UngDani, Szirmai Gergely, Egy a sok közül, Sipka Gábor (Szinkronsarok csatorna) és Zafar Ameen (a HCW megbecsült pankrátora).
De rajtuk kívül sok izgalmas, friss tehetség is hallható a sorozatban, akik szintén profizmussal és odaadással állnak a mikrofon elé, életet lehelve Korcsvilág színes karaktereibe.
A hangjátéknak eddig az első évada jelent meg tíz epizóddal, valamint idén októberben elindult a második évad így már annak első epizódja is meghallgatható youtubeon és spotifyon! Ajánljuk mindenkinek, akik szeretik az izgalmas sci-fi és fantasy történeteket vagy szeretik a multiverzumban játszódó történeteket!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.