Jennifer L. Armentrout neve ismerősen csenghet a megrögzött ifjúsági fantasy rajongóknak, hiszen a nagy sikert aratott Luxen sorozat népszerűsége hazánkat sem kerülte el. A szerző legújabb sorozatát (Vér és hamu 1. ) pedig március végén hozta el nekünk a Könyvmolyképző Kiadó, akkora sikerrel, hogy azóta az újranyomás is megérkezett. A sorozat kezdő kötete a Vérből és hamuból közel 700 oldalával tekintélyt parancsol magának a könyvespolcon. J. L. Armentrout nem fogta vissza magát, ami a felvezetőt illeti, ekkora terjedelembe bőven bele kell férnie minden fontos infónak erről a frissen teremtett fantasy világról. Lássuk, hogy sikerül! Kritika Beszéljünk róla a Raptorsimogatóban!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Azt már rögtön az elején le kell szögezni, hogy a Vérből és hamuból sokkal inkább épül a főszereplőre, mint magára a világépítésre és annak bemutatására. Aki azonnal magyarázatot akar kapni a háttérsztorira, annak lehet nem fogja elnyerni a tetszését, mert ez bizony egy lassabban megismerős világ, ráadásul az sem biztos, hogy amit a főszereplő szemüvegén keresztül tudunk, az valóban a valóságot tükrözi-e. Adott tehát egy olyan világ, amelyről tudjuk, hogy többistenhívő, az viszont, hogy milyen isteneket is imádnak arra sajnos nem igazán derül fény ebben a bevezető kötetben. Hajdan véres háború dúlt két királyság között, mely harcok idején eltorzult teremtmények szabadultak a világra. Ők voltak a Kravenek, vérfarkas szerű fenevadak, amik a mai napig kísértik a jelenlegi istenek kegyeltjeinek királyságát, ahol főszereplőnk, Poppy is él. Emellett mindenféle vérszomjas lények is lakoznak a környező erdőségekben, amiktől a könyv csak még horrorisztikusabb élményt nyújt az olvasó számára. És ha ez még nem elég a Bukott birodalom elveszett hercege a Sötét Szerzet is csak arra vár, hogy megbosszulja csúfos vereségüket.
A teljes fantasy világot Poppy szemüvegén át ismerjük meg, ami azért is zseniális, mert nem tudunk sem többet, sem kevesebbet, mint amit ő tud az őt körülvevő világról, így vele együtt ül ki a döbbenet az arcunkra, amikor lehull a valóság leple.
A történet egyből a tilosban járó főhősünk Poppy megismerésére helyezi a hangsúlyt. A lány egy hírhedt helyi mulatóban, a Vörös Gyöngyben üti el az idejét kártyázással és leselkedéssel, arcát álarc mögé rejtve. Miközben szemtanúja lesz számos bűnös élvezetnek, szorult helyzetbe kerül és kénytelen bemenekülni az egyik szobába, mielőtt lelepleződne a Királyi Őrség egyik legtapasztaltabb tagja, Vikter előtt. Vikter ráadásul nemcsak egy őr a sok közül, hanem különösen szoros viszony fűzi őket egymáshoz. A bonyodalmak akkor kezdődnek igazán, amikor kiderül, hogy a menedéket nyújtó szoba valójában nem is üres. Mi több, Poppy a Magaslat egyik szívdöglesztően jóképű őrével találja szemben magát. Hawke Flynn könnyedén elcsavarja a lány fejét, aki képtelen kizárni a bűnös kísértés csábítását elméjéből. A szerző nagyon érzékien vezeti fel ezt a részt, amitől a bűnös és tiltott vágyakozás nemcsak a szereplők fejét bódítja el, hanem az olvasó szívverését is felgyorsítja. Poppy megízleli élete első csókját, amit senki nem vehet el tőle, és amiről ő maga döntött úgy, hogy megtörténhet. Nem tűnne túl nagy dobásnak egy dögös idegennel smároló hősnő, ha mindeközben J. L. Armentrout már nem kezdte volna el adagolni ennek a fantasy világnak egy kis részletét, aminek a középpontjában Poppy áll. Ugyanis ő nemcsak egy hétköznapi lány a sok közül, hanem a Szűz, akit burokban született másodszülöttként kiválasztottak eme nem túl kellemes posztra.
HIRDETÉS
A Vérből és hamuból nem változtat az alapon, miszerint kiválasztottnak lenni hatalmas erény mások szemében, ugyanakkor a főhősnek óriási kicseszés is egyben. Jelen esetben a Szűz érinthetetlen, nem láthatják nyilvánosan az arcát, csak fátyollal fedetten, nem szólhat hozzá senki (pár kivétellel), és ő sem szólhatna másokhoz. Azt azonban kihagyott ziccernek érezhetjük, hogy ez az egész Szűz téma nincs rendesen kifejtve. Nem tudjuk meg pontosan, miért is olyan fontos pozíció ez, mi a valódi funkciója. (Spoiler: Sejteni azért lehet, hogy Poppy titkolt különleges képességének lesz valami köze hozzá.) A vallásról és az istenekről amúgy sem tudunk valami sokat, ezzel pedig egyáltalán nem segíti elő a szerző a megértést. Poppy retteg egy Felemelkedés nevezetű ceremóniától, amelyről csak annyit tud, hogy utána már semmi nem lesz a régi. Hiába a felemelkedettek irányítják az őt körülvevő királyságot, annál többet nemigen tudunk meg, minthogy a szemük teli van sötétséggel és ürességgel. Ráadásul Armentrout képes megtenni az olvasóval azt, hogy csak apró morzsákat csepegtet az uralkodókról, de konkrétumokkal csak a kötet vége felé áll elő. Addig pedig nem csak Poppy szenved a kiválasztottsággal járó homállyal, hanem vele együtt az olvasó is.
Poppy azért is remekül kitalált karakter,- akit érezhetően nagyon tudatosan alkotott meg a szerző -, mert egy igazi lázadóként ismerjük meg, aki szereti feszegetni a határokat, még akkor is, ha ezzel az istenek nemtetszését váltja majd ki. Amint visszatér a királyság legjobban őrzött épületébe, azonnal megmutatkozik egy másik oldala is, amit a Szűzként kell mutatnia. Engedelmes, alázatos és hű a királysághoz. Ez a kettősség eléggé megnehezíti az életét, tomboló hormonjait és kíváncsiságát kénytelen elnyomni egy olyan hitrendszer miatt, amelynek a működését soha nem kérdőjelezte meg ezidáig.
Végre kapunk egy tökös főhőst, aki amellett, hogy feszegeti a határait iszonyatosan nyíltszívű is, egyszerre alázatos és lázadó tinédzser. Remekül bemutatja, hogy egy ember mennyire összetett személyiség tud lenni, nem pedig csak ilyen vagy csak olyan.
Teli van érzelmekkel, vágyakkal, kétségekkel, naivitással és bátorsággal. Egy burokban nevelt lány, aki annyit tud a világról, amit megtanítanak neki, illetve befogadja azt, amivel tágítani próbálják a tudását azok, akik szeretik őt, például Viktert apja helyett apjának tekinti.
A falakon túli állandó fenyegetés mellett egyre sűrűsödő belső viszályok is bomlasztani kezdik a lány világról alkotott képét. Először egy rejtélyes gyilkosság, majd a nép kezdi kimutatni elégedetlenségét a szabályokkal szemben, egyik éjszaka ráadásul Poppynak nem csupán egy kraven támadással kell szembenéznie, hanem ellene is merényletet kísérelnek meg, próbálják elrabolni. Poppy csak kemény jellemének és az atyáskodó Vikter harci kiképzésének köszönhetően tud megmenekülni, de aktuális testőre azonban életét veszti. Talán a sors fintora, talán nem, új testőrként az ifjú csóktitánt Hawke Flynnt osztják be mellé, ami megpecsételi kettejük jövőjét. Az ifjú őr végig kedves és figyelmes a lánnyal, aki azt se tudja merre forduljon idegességében, amikor kettesben marad vele. Ő ugyanis nem tudja, hogy Hawke felismeri-e őt a Vörös Gyöngyben együtt töltött röpke, ám annál tartalmasabb percek ellenére. A kettejük közti folytonos szexuális feszültség mellett jelen van egy alapjában feszült légkör, amely az egyre sűrűbbé váló támadásokban csúcsosodik ki. Hamarosan Poppy a legveszélyeztetettebb célponttá válik. A lányt és a királyságot hamarabb borítja véreső, mint azt gondolnánk, így még a Felemelkedés előtt menekülnie kell. Innen veszi kezdetét a regénynek az a szakasza, ahonnan leesik majd az olvasó álla.
A Vérből és hamuból egy remekül felépített történet, ahol végig csak sejteni lehet a titkok nyitját. bár egyértelmű volt a kezdetektől fogva, hogy Poppy és Hawke összejönnek, mégis sikerült az írónőnek végig a plafonon tartani az izgalmi faktort. Az intimitást olyan érzékien mutatja be az írónő, hogy szinte forr tőle az olvasó vére. Később pedig mélyebben is belemegy a szexualitásba, ami miatt ez a regény nem kaphatott Vörös pöttyös jelzést a Könyvmolyképző besorolási rendszerében. Egyértelműen fiatal felnőtteknek szól a regény, szerencsére a szexjelenetek nem sértően túltoltak. Szex mellett a csatákból sincs hiány. Amiért külön elismerés illeti Armentrout, hogy remekül megírt harci jelenetekkel teszi izgalmassá és pörgőssé a könyvet. Ahogy egyre jobban kifordul magából minden Poppy körül rájövünk, hogy valaki világnézetének megváltoztatása nem is olyan egyszerű. Minden, ami eddig körbevette és amit eddig tudott az őt körülvevő világról az egyszeribe szertefoszlik. Ez pedig remek alapot nyújt a folytatásnak, ahol remélhetőleg sokkal nagyobb hangsúlyt kap majd a megteremtett világ és Poppy sem fordul ki önmagából. Bár a lezárással vannak fenntartásaim, bízom benne, hogy Armentrout nem követi el azt a hibát, amit Sarah J. Maas szokott, hogy túl sokat akar és közben keveset markol. A kritikában szándékosan nem hasonlítottam össze a két szerzőt, mert két teljesen más stílust képviselnek annak ellenére, hogy mindkettejük történetei előszeretettel ötvözik a megszokott fantasy alapokat némi erotikával. Mindketten másban erősek, jelen esetben Armentrout például kenterbe veri Maas-t a szerethető női főszereplő kategóriában. Reménykedjünk benne, hogy Armentrout nem viszi el Poppyt egy olyan irányba, amitől hiteltelenné válik a karaktere és nem süllyed bele egy rosszul megírt szerelmi háromszögbe sem, aminek eddig szerencsére semmi jelét nem látni. Még több izgalmasan megírt harci jelenetet és több információt várok a vallásról a következő kötetben, melyeket remélem, hogy lelkes olvasóként meg is kapunk.
A Vérből és hamuból egy remekül felépített bevezető rész ebbe a kissé horrorisztikus, ám különleges fantasy világba. Vérben, titkokban, akcióban és intimitásban nem szenved hiányt ez a regény, ráadásul a karakterei is szerethetőek. J. L. Armentrout bebizonyította, hogy a farkasos, vámpíros, kiválasztottas sztoriknak még nem érdemes fellőni a pizsicsillagot, mert van még bennük kurázsi.
