Hogy volt ideje becsajozni az időutazónak?

Ugyanaz a sztori új formátumban

Audrey Niffenegger könyvéből 2009-ben készült egy filmadaptáció Eric Bana és Rachel McAdams főszereplésével, ám kritikai fogadtatása nem volt különösebb kiemelkedő.Sőt sokkal inkább vegyes, de a regény hatása bőven jelen van a mai popkultúrában. Elég csak a Doctor Who-t felidézni, Steven Moffat ugyanis inspirálódott belőle, és ez alapján írta meg a The Girl in the Fireplace c. epizódot, melynek egyik központi eleme David Tennant Doktorja és Madame de Pompadour (XV. Lajos francia király szeretője) kapcsolata volt. Nem is véletlen, hogy ezúttal ő vetette bele magát Henry és Clare románcába.

A történet ezúttal is Clare-rel kezdődik, aki hatévesen találkozik jövendőbeli férjével, az akkor éppen 41 évesként időutazott Henryvel. Majd 20 éves korában Clare végre igaziból is megismeri Henryt, aki ekkor 28 éves, és semmit sem tud kettejük előéletéről, vagy a közös jövőjükről. A dupla találkozás egy nem elhanyagolandó tény – a férfi időutazó – miatt valósul meg. Henry egy genetikai betegség miatt képes utazni az időben, de azt nem képes befolyásolni, így véletlenszerűen utazik egyik idősíkból a másikba – ami jócskán megakadályozza, hogy normális életet éljen.

Alkalmanként pedig saját magával is összegabalyodik. A folyamatos eltünedezés és Henry-cserék Clare-rel való kapcsolatát is jócskán megnehezíti, de nem azt ígérték egymásnak, hogy jóban-rosszban? A rossz pedig végig ott leselkedik rájuk.

Egy sorozat is tud önmagán nevetni

Moffaték a könyv első felét dolgozták fel az 1. évadban, a cselekmény így Henry és Clare megismerkedéséről szól, esküvőjükig bezárólag. A koncepció ad egy keretet és lezártság érzést is az évadnak, ám a végkifejlet pont a folytatásért kiált, hiszen onnantól válik igazán érdekessé kettőjük kapcsolata. De ne szaladjunk előre, minden előtt egy lány találkozott a fiúval… vagyis a 40 éves filffel (a milf férfi megfelelője).

Az időutazó felesége egy romantikus film sci-fi elemekkel dúsítva, és e hibrid lehetőségeit Muffeték maximálisan kihasználják. Megcsavarják, hol pedig görbe tükröt is mutatnak mindkét zsánernek. A történet sosem volt kifejezett sci-fi, az időutazás tudományos megfejtéseivel se foglalkozik, annak ellenére se, hogy bizonyos szabályokat felállít. Maga az írónő is inkább metaforikus céllal nyúlt az időutazáshoz, hogy így fejezze ki Clare és Henry magányát, amelyet kapcsolatuk bizonytalansága ad.

Mint például abban a jelenetben, amikor Clare barátai próbálják sci-fi filmek alapján megfejteni, hogyan is működik Henry időutazó génje. A romantikus sztorik kötelező állomásai is paródia áldozata lesz; például az első találkozás vagy olyan közhelyek, minthogy “akár embert is ölök érted” humorosan vagy teljesen kifacsarva játszódnak le. Ilyen pillanat rögtön a nyitójelenet, amikor Clare teljes magabiztossággal szólítja le a semmit sem sejtő 28 éves Henryt azzal, hogy ő lesz a férje. Ez talán az új Időutazó felesége adaptáció legfontosabb eleme: képes humorral is reflektálni önmagára. Bár számos párkapcsolati dráma és magányos pillanat is helyet kap, az alapszituáció lehetetlensége és a főszereplő páros pimaszsága mindig jelen van.

Aranyosnak aranyos, de hol van az igazi párkapcsolati dráma?

Az időutazás abszurditása és a normális élet fenntartása bőven vet fel komoly és komolytalanabb problémákat is. Bekúsznak a romkomok rosszabb, fölöslegesen túldramatizált pillanatai, mint például a fölösleges féltékenységi drámázások. Ám ahogy Henry és Clare egyre inkább összecsiszolódik, úgy jelenik meg az a magányosság várakozás és elszigeteltség, ami az ő időn átívelő szerelmüket megtestesíti. Ebből összességében kevés jut a sorozatra – pedig hat epizódja lenne rá! -, amivel pont az eredeti alapanyag lényegét veszíti el. A forgatókönyv több teret enged a Divergentből ismerős Theo Jamesnek, aki meg is mutatja, mire képes. Gond nélkül vált huszonéves férfiból atyáskodó negyvenessé, vagy épp kemény, drasztikus megoldásokhoz folyamodó családfővé, vagy gyerekkori tragédiáit újraélő magányos személlyé. Az időutazó felesége sorozat drámai ereje is főleg az utóbbi pillanatokban erős igazán. A Trónok harcából ismerős Rose Leslie inkább a humorosabb, szatirikusnak szánt jelenetekben emlékezetes. Hiába ő játssza a címadó szereplőt, nem sok olyan pillanat jut neki, ahol megmutathatná, mit tud.

Sőt, sokszor inkább háttérből figyelő szereplő hatását kelti, semmint aktív szereplőjét. Egy olyan nőt testesít meg, aki az általa elképzelt kijelölt úton – összejön élete férfijával, akivel boldognak élnek, míg meg nem halnak – akar csak végigmenni, a körülmények pedig csak egy-egy pillanatra zökkentik ki ebből. A jövőbeli Clare megjelenése előrevetíti, hogy a karakterben ennél sokkal több lenne, de jelen epizódok nem építik fel azt az utat, ahova majd a jelenbeli Clare érkezni fog. Könyvet ismerőként mindez azért is lehet zavaró, mert a történetet eredetileg Henry és Clare narrálja felváltva, kapcsolatukat és érzéseiket így ismerjük meg. A sorozat tesz ennek megidézésére némi gyenge kísérletet a videófelvételekkel vagy a 3. epizódban, ahol mintha eszébe jutna az alkotóknak, hogy a történet a feleségről szól, ezért azt Clare narrálja. De a két főszereplő közti fókusz eltolódást ezek sem hozzák helyre.

Verdikt

Mint “fiú-lány találkozása” történet az új Időutazó felesége érdekes színfoltja a romantikus sci-fiknek, minden idegesítő hibájával együtt. Azonban pont ott ér véget, ahol igazán elkezdődik – és jelen állás szerint, ez így is marad. A szerelmi történetek pedig sosem szólnak arról, mi lesz az esküvő után, és Az időutazó feleségének nem lesz lehetősége elmesélni, mi lesz ezután.

Muffet nem lőtte el az alapanyag minden puskaporát, csak elkezdte megtölteni azt a bizonyos puskát. Ezzel pedig itt maradt egy lezártnak tűnő, de bőven folytatásért kiáltó kaszált sorozat.