Lana Millan 2018-as regénye, a Raziel a befejezése alapján egyértelműen csak az előjátéka volt egy nagyobb ívű történetnek, és idén meg is érkezett a második rész, amely igazából csak a felvezetést folytatja. Könyvkritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az új könyv története ott veszi fel a fonalat, ahol az előzőé abbamaradt. Raziel, az angyal és Belader, a mellé szegődő démon tovább keresik azokat a személyeket, akiknek szerepe lehet az emberiség megmentésében. Küldetésük teljesítését egyes természetfeletti létezők hátráltatni próbálják, míg mások segítik – időnként még maga Lucifer is megjelenik, hogy közbeavatkozzon. Az alapfelállás és a sztori sem sokat változik, tehát csak a helyszín más: ezúttal a sivatagos Nevadából Miamiba utaznak hőseink.
HIRDETÉS
A Raziel 2. az a fajta folytatás, amely úgy igyekszik továbbvinni a történetet, hogy közben a lehető legtöbb ismert elemet megtartsa: így megmaradt a road movie-jelleg, és továbbra is a két főszereplő se veled, se nélküled viszonya van a középpontban.
Noha az első kötet végére azért úgy-ahogy megkedvelte – vagy legalábbis megszokta – egymást az angyal és a démon, az új részben inkább egy kis visszalépés érezhető a kettejük kapcsolatában, hiszen úgy folyik közöttük az adok-kapok, mintha egyáltalán nem rázódtak volna össze korábban. Hozzá kell tenni azért, az írónő meg is indokolja, hogy miért távolodnak el kissé egymástól a hősei. Ezenkívül abból a szempontból is logikus, érthető ez a szerzői döntés, hogy valószínűleg a rajongók többsége leginkább éppen Belader és Raziel állandó civakodását szerették a felvezető regényben, és a legtöbben ezt is várták vissza.
Annak ellenére, hogy sok mindenben hasonlít egymáshoz a két könyv, van azért vannak jól észrevehető különbségek is közöttük. Ilyen például, hogy most a humor nagyobb szerepet kap, illetve hogy megjelenik egy párhuzamos, a múltban játszódó cselekményszál.
Az első részben is voltak persze poénok, de arra azért nem volt jellemző, hogy akár komolyabb jeleneteket is elviccelt. A Raziel 2-ben ellenben az is előfordul, hogy egyébként feszültségtelinek induló részek fordulnak át poénkodásba. Ezek miatt pedig időnként olyan érzése lehet az olvasónak, hogy Lana Millan ezúttal nem veszi annyira komolyan a sztorit, mint az előző kötet esetében. Emiatt aztán a hangulat összességében közel sem annyira komor, mint a Raziel 1 esetében, ha pedig van valami az új részben, ami erősen megoszthatja a fanokat, akkor valószínűleg ez az.
Ugyanakkor ez a könnyedebb hangvétel egyáltalán nem jellemző a másik idősíkon játszódó párhuzamos sztoriszálra, amely érdekes adalékokkal szolgál az egyik karakterrel kapcsolatban, és új színt hoz a történetbe. Talán ez a legerősebb és leghatásosabb része a könyvnek, annak ellenére is, hogy a szép lassú építkezését követően a vége egy kicsit elkapkodottnak hat.
De hiába őrzi meg a könyv mindazt, ami az első részben jó volt, és hiába az érdekes új mellékszál, a történet hiányosságai miatt nem tud igazán jó folytatás lenni a Raziel 2.
A szöveg ezúttal kevésbé kidolgozottnak érződik, például van benne némi következetlenség a tekintetben, hogy az emberek felismerhetik-e a főszereplőket; emellett vannak bizonyos epizódok, amelyek öncélúnak tűnnek – például Lucifer egyes megjelenései nem igazán viszik előbbre a cselekményt. De az igazi probléma, hogy a történet ezúttal mintha nem tartana sehová: nincs az egésznek egy olyan íve, mint az első résznek, amely ugyan csak egy felvezetés volt, mégis elment egy önálló sztorinak is. Ezúttal nehéz azt mondani, hogy valahonnan valahová eljutottak volna a főszereplők, sokkal inkább érezheti azt az olvasó, hogy van egy komótos indulás, aztán amikor végre kezdenének felpörögni az események, a könyv hirtelen véget ér. Ez a sztori nem állna meg a saját lábán, csak az űrt tölti ki két másik között.
