Egy fiatal lányról kiderül, hogy ő a kiválasztott, és ezzel belépőjegyet nyer valami fantasy világba kalandozni, sőt megmenteni azt. Klísésnek, elcsépeltnek hangzik, és valahol jogos is az érzés, hiszen egy elég klasszikus kiindulási pont ez az ifjúsági irodalomban (részben teljesen érthető okokból). Az így induló történetek akkor szépülnek meg igazán, ha vagy az olvasóval vagy kötetről kötetre nőnek fel, és mutatnak meg többet a jól bevett hős útjából. S. A. Chakraborty Dévábád trilógiájának középső része, a Rézkirályság pont erre a folyamatra tökéletes példa. A nemrég megjelent zárókötet, az Aranybirodalom előtt felidéztük, mi történt korábban.
Az első kötet, a Bronzváros végén egy politikai történetszál látszott kibontakozni, ami a Rézkirályságban maximálisan meg is valósul. Chakraborty megteszi dzsinnjeit és más démonjait az emberi világ görbe tükrének, megszűnnek pusztán egzotikus fantasyelemekként létezni, hogy előre vigyék a kalandot.
A politikai játszmákból kifolyólag a regénybeli történések kis helyre szorulnak vissza – a dévábádi palota falai és utcái közé.
Ennek folyományaként az aktuális játszmák szereplői és az azokhoz bekapcsolódó témák, problémák is lassabban épülnek fel, mint az előző könyvben. Amint véglegesnek tekinthető arra a bizonyos táblára felkerült figurák, az események felpörögnek. Intrikákból és politikai mesterkedésekből főleg Náhri és a központi eseményekbe hamar visszahozott Ali története teszi ki. Náhri kórháza és Ali családi vezeklése bőségesen tartalmaz olyan politikai buktatókat és feladványokat, amelyek a mai világban se igen, vagy csak nehezen tudnak áthidalni. Ilyen a könyvben a végletegig feszített dév (Náhri dzsinn törzse) és safít (dzsinn és ember frigyévől születő félvér) ellentét, melynek elsimításához vallási tabuk megszegésén és hatalmi pozíciók kockáztatásán át vezet az út, amíg valamelyik ellenlábas bele nem rondít.
Náhri és Ali történetével párhuzamosan, de a főeseményektől távol folytatódik az előző kötetből megismert ősi harcos, Dára élete. Az örökéletében katonaként szolgáló dzsinnen keresztül érezni igazán a görbetükör meglétét a cselekményben. A hős, akiről ódákat vagy épp rémtörténeteket regélnek, a lojalitás és az erkölcsi felelősségvállalás határán egyensúlyoz. Bár szabadon mozoghat, megvalósulni látszik a régóta vágyott álma, mégis rabnak érzi magát, hisz politikai játszmák kötik gúzsba. Ennek egyik legérzékletesebb jelenete az, amikor egy ünnepi beszéd alatt Dára összetalálkozik egy ifríttel (démoni szintre süllyedt egykori dzsinn), aki megmutatja neki a dzsinnek számára elérhető szabadságot.
A politikai vonal kiemelésétől érződik felnőttebb epizódnak a Rézkirályság a Bronzkirálysághoz képest. A cselekményhez és az abban látható megemelt tétek mellett a szereplők is együtt érnek a körülöttük zajló eseményekkel. Ez a folyamat leginkább Náhri karakterén látványos. A saját megélhetésére gondoló kairói lányból, majd a minden dzsinn mágiára rácsodálkozó naiv kalandorból egy érett nő lett, aki képes felelősséget vállalni népéért, sőt akar is. Az al-Kahtáni családba való kényszerházasságából is képes elsajátítani a politizáláshoz szükséges készségeket, az esetleges tapasztalathiányért pedig vállalni a kudarcot, vagy megoldani a fennálló problémát.
A komolynak mondható témák beépítése mellett minden más is teljesül a Rézkirályságban, amit elvárhat az olvasó egy trilógia második részétől. Dévábád és a dzsinnek világa is tovább bővül. Az előző kötetben megjelent máridok (vízben élő, démonszerű nép) körüli rejtélyek és titkok kibontakoznak itt, ezzel is kiegészítve az amúgy is színes, Ezeregyéjszaka meséit megidéző fantasyvilágot. Többet tudunk meg az ifrítekről, az emberi és a dzsinn világ közti bejárhatóságról és Náhrin keresztül a dzsinn orvoslásról is. Emellett Dévábád történelme is kiegészül egyesmással, melyen keresztül meglepő szereplők kerülnek középpontba, vagy csak derül ki róluk valami meglepő.
S. A. Chakraborty a nyitókötettől teljesen eltérő útra terelte Náhriékat, de így is képes tartani a Bronzvárosban megismert minőséget, sőt emelni is a téteket. A Rézkirályság hűen követve az előző részt, ismét egy hatalmas függővéggel zárul, így az olvasó szinte rögtön kívánkozik a zárórészért, az Aranybirodalomért.
