A Hibridek egy könyv arról, hogyan formálja az emberiség maradékát tulajdonképpen szexuális játékszerré egy technológiailag magasabban fejlett, biológiailag idegen civilizáció.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Hibridek a Xenogenezis címet viselő trilógia befejező kötete, és mint záródarabtól, meglehetősen sokat vártunk volna. A Hajnal és az Átváltozás rengeteg megválaszolatlan kérdést hagyott maga után mind a Föld jövőjével, mint az oankáli civilizációval kapcsolatban, így sok olvasóban joggal merülhet fel a kérdés: miért is érzünk hiányt, kellemetlen űrt a zárókötet befejezése után?
Nos, a válasz sajnos egyszerűbb és kellemetlenebb, mint szeretnénk. Azért, mert Butlert egyáltalán nem érdekelte mindaz, ami a 30 évvel későbbi (magyar) olvasóit. Megtörténik-e a Földdel az a rémisztő jövő, melyben éhes idegen űrhajók szipolyozzák ki ásványkincseit, és hagyják végül magára tarló, élhetetlen kősziklaként? Tényleg engedik-e beavatkozás nélkül továbbélni az emberiséget a Marson? Megmarad-e az emberi tudásból valami, amit a félig ember, félig oankáli, mesterségesen kikevert génkészlettel rendelkező hibridek magukkal vihetnek a távoli űrbe?
HIRDETÉS
Súlyos és érdekes magyarázatra váró kérdések ezek, amelyekre egyáltalán nem érkezik válasz. Úgy tűnik, minden ránk, olvasókra van bízva, gondoljuk ki egyénenként a saját elképzeléseinket a világ részleteit illetően. Tulajdonképpen ez is egyfajta művészi szabadság, egy szokatlan írói (és olvasói) felfogás, de ha így próbáljuk meg feldolgozni magunkban a trilógiát, rögtön adódik egy kellemetlenebb kérdés: ha mindez egyáltalán nem érdekelte a szerzőt, ha minderre nem kívánt választ adni nekünk, akkor mégis miről szól a Xenogenezis tulajdonképpen?
Végül arra jutottam, hogy röviden és tömören a könyv egy idegen kultúra által az emberiség kárára megvalósított szelíd diktatúra kibontakozásáról szól, melyben az embereknek a szexuális játékszer, feromonok által irányított biorabszolga és kísérleti embriókeltető szerepét szánták.
Minden egyéb önállóan kigondolt jövőkép (emberi önrendelkezés), és társadalmi igény (beavatkozásmentes, Földön történő gyermekszülés) elvetendő és megsemmisítendő, ha kell, biológiai hadviselés bevetésével is. A Hibridek lapjain többször történik utalás arra, hogy az ellenálló, egyet nem értő embereket, ha kell, a jóságosnak és -sokszor kéretlen- gyógyítónak beállított idegenek akár tömegesen is elkábítják, és öntudatlan állapotban elhurcolják az űrhajójukra, hogy ott mindennap adagolt, engedelmességre nevelő kémiai vegyületekkel függővé és ártalmatlanná tegyék a renitenseket. A különösen ellenálló egyéneket pedig akár örökké tartó hibernációra is kárhoztathatják, hogy testük kísérleti eszközzé váljon.
Nos, Butler arról ír, hogy az emberiségben eleve kódolva van az önpusztítás, de ha elnyomóból elnyomottá válik, a túlélés és szaporodás ősi ösztöne veszi át viselkedésmintánkban a vezető szerepet, hollywoodi heroikus idegenmegsemmisítő ellentámadások helyett. Ez pedig egy „megszoksz, vagy megszöksz” szituáció, aminek a „megszöksz” részét is egy konstrukt egyed (félig ember, félig oankáli) vívta ki az emberiség számára egy Marson létesült tiszta emberi kolónia létrehozásával. Addig a jóságosnak tűnő, megmentő idegenek pusztán a fajok közötti párosodás lehetőségét, vagy a gyermektelen, csendes kihalást kínálták fel opcióként a közeljövőre nézve.
De miért is baj, hogy nem az újraalkotott Földdel, a marsi kolóniával, vagy a xenofóbiával foglalkozik a sorozat befejező kötete? Nos, véleményem szerint azért, mert ezen izgalmas kérdések helyett egyszerű szexuális túlfűtöttség és bizarr ötletek sora tölti ki a helyet, amelyből semmi új nem derül ki arról, hogyan működik az oankáli társadalom, vagy az oankáli-ember család és a családtagok közötti dinamika. Mindezt már az előző két kötet is bőségesen kitárgyalta, ahogy az újraalkotott Föld trópusi éghajlatain való túlélést és vándorlást is, nem beszélve a megváltozott szexuális szokásokról.
A Hibridek legalább 70%-a arról mesél, miként válik egy kamasz, semleges nemű személy szexuálisan kiéhezett felnőtté, hogy aztán igényeit olyan bizarr módon elégítse ki, ami bármely szemszögből vizsgálva is a vérfertőzés tárgykörén belülre esik.
Ha a csápokkal, neuroszenzoros érzékátvitellel történő szexet már meguntuk volna, most itt az ellentétes nemű testvérek közé befekvő, semleges nemű idegen felturbózott verziója, valamint az idegen szintén semleges nevű testvérével közös szexuális élmény víziója, melyet ráadásul gyógyterápiás céllal kényszerülnek bevetni a kötet fő karakterei. A családi kötelék pedig, amelyet olyan érdekesen és öt szülőre alkalmazva kigondolt a szerző, már-már mindenki mindenkivel típusú poliamor kommunává degradálódik. Az elbeszélő hibrid élőlény pedig inkább hasonlít egy szexuális ragadozóhoz, semmint a maga nemében egyedülálló, felsőbbrendű teremtményhez, akinek a létezése enyhe változást, eredményezhet az oankáli-ember civilizációs kapcsolatokban.
A trilógia így lezáratlan marad, mintha csak hiányozna még egy kötet. Még egy könyvterjedelmű írás mindarról a sok beharangozott, de el nem varrt mellékszálról, amely miatt a záró darabot olyan sokan várták. Helyette elgondolkodhatunk azon, hogy erkölcsileg valóban magasabban állnak-e a kedves, de elnyomó idegenek az önmagát majdnem megsemmisítő, de szabadságát még nyomorultságában és deformitásában is gyakran féltő, megóvni kívánó emberiséggel szemben.
