Könyv

Az Éhezők Viadala-trilógia főgonoszát még az előzménykönyv se teszi szimpatikusabbá

Az Énekesmadarak és kígyók balladájában Suzanne Collins az Éhezők Viadala-trilógiában megismert zsarnok, Coriolanus Snow történetén keresztül mutatja be az általa kreált fiktív állam, Panem múltját.

Coriolanus Snow családja ismert és gazdag volt, csakhogy amikor a körzetek fellázadtak a Kapitólium ellen, a família elvesztette a vagyonát megalapozó érdekeltségeket. Így a háborút követő években a dinasztia utolsó életben maradt tagjai már azért küzdenek, hogy a felszínen maradhassanak, és közben még valahogy fenntartsák a jómódúság látszatát is. Ebben a helyzetben az utolsó szalmaszálat jelenti nekik, hogy az Éhezők Viadalának lebonyolításába bevonják a kapitóliumi akadémia legjobb diákjait, köztük Coriolanust. Így esélye nyílik rá, hogy elismerést és komoly pénzzel is járó díjat nyerjen. Csakhogy Coriolanus az egyik legesélytelenebb versenyző mentora lesz – és a bonyodalmak még csak ekkor kezdődnek.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Az Éhezők Viadala rajongóinak két oka is volt félni ettől a könyvtől. Egyrészt egy olyan előzménysztoriról van szó, amit elmesélni alapvetően nem tűnt szükségesnek, éppen ezért joggal lehetett tartani attól, hogy erőltetett lesz. Másrészt az írónő ezúttal a trilógiája főgonoszából csinált főszereplőt, ez pedig szintén olyasmi, amit valószínűleg nem sok fan kívánt, hiszen Snow sztorijának elmesélése magában hordozta a karakter túlzott humanizálásának veszélyét, ami az időskori tetteinek ismeretében nem lett volna szerencsés.

A fiatal Coriolanus az Entertainment Weekly illusztrációján.

Ami az előzménytörténet szükségességének kérdését illeti, Collins egy ügyes húzással gyakorlatilag megkerüli a problémát: úgy írta meg a könyvet, hogy ne maga a sztori legyen érdekes benne, hanem az, ami annak kibontakozása közben kiderül Panem világáról.

Gyakorlatilag az egész cselekmény úgy van felépítve, hogy lehetőséget adjon bemutatni a Kapitóliumot, a körzeteket, a békeőrséget és a Viadalt. Sőt, még az első lázadás idejéből is kapunk némi ízelítőt. Nem arról van szó, hogy ne lenne érdekes a történet – végül is egy intrikákkal átszőtt, fordulatos és érdekes karaktereket felvonultató sztoriról van szó –, egyszerűen az a helyzet, hogy a fiatal Snow-val történtek ismerete önmagában még nem adna hozzá semmi lényegeset az eredeti könyvtrilógiához. Ellenben közben rengeteg fontos háttérinfót csepegtet el az írónő, amik sokat segítenek abban, hogy jobban megértsük az általa kitalált fiktív univerzumot. Még arra is kapunk egy érdekes magyarázatot, hogy honnan jött az Éhezők Viadala ötlete, és miért is tartották fontosnak valójában.

Donald Sutherland az idős Snow elnökként regények a filmadaptációjában.

Tulajdonképpen azt lehet érezni, hogy ez a regény inkább szól Panemről, mint Snow előéletéről.

Coriolanus karaktere igazából csak egy eszköz, a vele történtek jó ürügyet szolgáltatnak arra, hogy Collins bizonyos közegeket, helyzeteket, embertípusokat leírjon. A fiatal Coriolanust követve bejárjuk egész Panemet, így ízelítőt kapunk a Kapitólium intrikákkal teli világából és a körzetek nyomorából egyaránt. Egyes esetekben azért kissé már erőltetettnek hat, hogy Snow-nak mindenhez köze van, de azért többnyire jól bele tudta szőni a karakter sztorijába a regényfolyam szempontjából fontos helyszíneket és eseményeket.

Amellett, hogy sikerül igazolnia a regény létjogosultságát, a szerző láthatóan arra is figyelt, hogy ne lehessen főszereplője heroizálásával vádolni.

Suzanne Collins

Noha az alapszituáció az, hogy a fiatal férfi és családja nehéz helyzetben vannak, Snow-t még akkor se igazán lehet sajnálni, ha eltekintünk attól, mivé fog válni. A karaktert ugyanis kezdettől fogva borzasztó ellenszenvessé teszi az, hogy egy olyan világban, amelyben az elitnek kivágott nyelvű rabszolgái vannak, amelyben gyerekeket kényszerítenek élet-halál harcra egy arénában, ő lecsúszott nemesként úgy tesz, mintha nála jobban senkivel nem babrált volna ki a sors. Na és persze a körzetekben élőkhöz való hozzáállásával sem tudja belopni magát az olvasó szívébe. Tény, hogy új oldaláról ismerjük meg Snow-t, de azért már a fiatalemberben is ott vannak a későbbi diktátor jellemének csírái.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Az Énekesmadarak és kígyók balladája tehát sok érdekességgel szolgál az Éhezők Viadala-rajongók számára és közben nem akarja velük megszerettetni az eredeti trilógia gonosztevőjét. Így ha története nem is olyan erős, mint Collins korábbi regényeié, bőven találni benne olyasmit, ami miatt a fanoknak érdemes elolvasniuk.

8 /10 raptor

Énekesmadarak és kígyók balladája

The Ballad Of Songbirds And Snakes

Szerző: Suzanne Collins
Műfaj: sci-fi
Kiadás: Agave Könyvek, 2020
Oldalszám: 448
Film- és médiaelméleti tanulmányaim végeztével, 2013-ban kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Van kedvencem (nálam Werner Herzog munkássága a filmművészet csúcsa), de azért széles az érdeklődésem. Mindenevőnek épp nem mondanám magam, de azért kevés dolog van, amit nem szívesen nézek vagy olvasok, és igyekszem nyitott lenni. Mivel pedig egyetemi éveimből igazából elsősorban azt szűrtem le, nincs értelme szigorú szabályrendszert felállítani – hiszen vannak filmek és sorozatok, amik azért működnek, mert a "nagykönyv szerint" készültek, míg mások éppen a szabályok megszegése miatt érdekesek –, éppen ezért nálam alapszabály, hogy semmit sem azzal a hozzáállással kritizálok, hogy milyennek kellett volna lennie. Adaptációktól nem várok el szigorú alapanyaghűséget. Ja, és igyekszem mindent, amit kritizálok, a helyén kezelni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük