Két éve a Jumanji: Vár a dzsungel-t az év legpozitívabb csalódásának értékeltem: mivel nem lehetett tudni, meggyalázza-e a 20 évvel korábbi, azóta kultikussá vált elődöt, előzetesen rengeteg kérdés és kétely merült fel, de hálistennek a filmmel kapcsolatos félelmek nem igazolódtak be, sőt, okosan kezelték az alapanyagot, és még kalapot is emeltek az eredeti előtt. A Jumanji következő szintje pedig éppolyan jó folytatásfilm, mint két éve a Jumanji: Vár a dzsungel volt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Már az is hatalmas előnye a Jumanji folytatásának, hogy nem a kamaszok problémáira helyezi a hangsúlyt. Az alapszituáció szerint a korábbi filmből ismert négy tini, Bettany, Martha, Frigo és Spencer már nem gimnazisták, hanem elkezdték a fősulit. Mindenkit máshová sodort az élet, de karácsonykor mindenki hazautazik a családjához, és megbeszélnek egy találkozót, amin Spencer nem jelenik meg. Amikor a többiek elmennek a házához, hogy megkeressék, legnagyobb félelmük igazolódik be: bár a suli raktárában talált ősrégi videojátékot összetörték, miután túlélték az előző kalandot, Spencer hazavitte, és félig-meddig megjavította. Most pedig bent ragadt a játékban.
Több mint 20 évet kellett rá várni, de méltó folytatást kapott a Jumanji
HIRDETÉS
Mert Jumanji továbbra is az, ami az eredeti filmben volt: Egy játék azoknak akik maguk mögött akarják hagyni a világukat.Nem kérdés: a többieknek vissza kell menniük Jumanjiba, hogy kihozzák Spencert, azonban nem minden úgy sikerül, ahogy tervezték – arra számítanak, hogy ugyanazon a pályán, a megszokott avatárokkal fognak játszani, de súlyosan tévednek. Bekerül ugyanis a játékba Spencer nagyapja és annak valamikori legjobb barátja is. A két öreg fazonnak pedig lövése sincs, hogy mi történik körülöttük, milyen szabályai vannak a videojátékoknak, és hogy sokkal több a tét, mint megnyerni a kalandot.
Amit az előző rész felhúzott, arra A következő szint tökéletesen építkezik, viszont új konfliktusaival sem rombolja a könnyed szórakozást. Az már a trailerből kiderült, hogy Spencer nagyapja és egy másik öreg fazon is bekerül a játékba, és a fiatalok sem ugyanazokkal az avatárokkal játszanak, mint az első részben. Erre az alapállásra természetesen rengeteg poén épül, és míg az előző részben még felfedezzük a „pályát”, ebben a részben a játék már épít az előző pályán megszerzett tapasztalatokra is. Viszont nem kezdi el a film újra nulláról magyarázni, hogyan működik Jumanji világa. Hiszen aki látta az előző filmet, úgyis tudja, aki pedig nem, annak is elég annyi infó, amit a két vénség miatt muszáj megmagyarázni. De attól sem kell tartani, hogy a nagypapás poénok elbillentik a mérleget kínos, negatív irányba, kiegyensúlyozott mennyiségben adagolja őket a film, és mellette magából a videojátékos háttérből adódó humor sem hiányozhat.
Maradt az alapgondolat, hogy néhány szerencsétlen bekerül egy videojátékba, és muszáj kijátszaniuk magukat onnan úgy, hogy nem halnak meg háromnál többször a játékban. Szerencsére A következő szint nem tolta a háttérbe ezt és vitte egyszerű kalandfilmes irányba, viszont nem is erőlteti túl.
Új helyszíneken, új szerelésekben, nehezített pályákon zajlik most már az élet-halál harc, izgalomból és látványos helyszínekből/jelenetekből, vérengző állatokból, és a Dr. Bravestone-féle pofonokból sem lesz hiánya senkinek.
Aki pont egy nagy adag humorra és látványos kalandfilmre vágyik, felesleges agyalás és dráma nélkül, az mindenképpen nézze meg a folytatást. Azoknak is mindenképpen ajánlott, akiknek az előző rész tetszett, a december legszórakoztatóbb mozija lehet. 2019-ben is, sőt ebben az évtizedben olyan kevés film született, amire igazán azt lehet mondani, hogy családi film, legyen eközben vígjáték-, kaland-, vagy akcióelemekkel megtűzdelve – pont, mint az eredeti Jumanji. Az idei folytatás tehát remek örökös, csak már egy következő szinten.
