Magyarországon már korábban is bőségesen jelentek meg olasz képregények (Dampyr, Dylan Dog, Morgan Lost, Dragonero), az igazi dömping azonban a Goobo Kiadó év elején bemutatkozó antológia-sorozatával, a legveretesebb talján műfaji kiadványok közt válogató Maximum Bonellivel indult meg. A már általunk is méltatott Árvák, a Suttogó Szél, a Nathan Never, valamint Mercurio Loi után most itt a Lilith, ami hazájában az egyik legsikeresebb címnek számít, és az első rész alapján abszolút megérdemli az elismerést.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A havi rendszerességgel megjelenő sorozat temérdek zsánert sorakoztat fel (van itt sci-fi, krimi, western és horror is), hol régebbi, kultikus címekkel, hol friss kedvencekkel rukkol elő, és alapvetően fekete-fehér képregényeket tartalmaz, de vannak színes művek is. Egy dolog viszont állandó: a színvonal mindegyik kötetben magas, a történetek rendkívül szórakoztatóak.
Nem lóg ki a sorból a hazájában csaknem tíz éven át megjelenő, Luca Enoch (Dragonero) által írt és rajzolt Lilith sem. A történet szerint az emberek évezredeken át hordoztak magukban egy élősködőt, ami egyszer csak kitört belőlük, és eluralta a bolygót, az emberiség maradéka pedig ennek következtében a föld alá kényszerült. Egy fiatal nőre, a gyermekkorától kezdve kemény kiképzésben részesült Lilithre vár a feladat, hogy a múltba visszautazva felderítse és kiiktassa a rejtélyes, Tövis névre hallgató idegen parazita hordozóit, megváltoztatva ezzel a jövőt.
HIRDETÉS
A Lilith kifejezetten jól sáfárkodik a sci-fi műfaj bejáratott paneljeivel, és egy csomó izgalmas ötlettel hozakodik elő. Az időutazós, az inváziós és a testrablós sztorik elemeinek ilyetén való kombinálása egészen egyedinek hat, de a képregény emellett is jó pár érdekességet tartogat. A főhős segítőtársa egy fantasybe illő beszélő állat, aki egyébként a mű olajozottan működő humorvilágáért is felelős. A megidézett kor és a benne élők is érdekfeszítően vannak ábrázolva: Lilith első kalandja az ókorba vezet, amelynek egyik legendás alakja, a bivalyerős Akhilleusz egy nagyképű bunkónak van feltüntetve. Az is ügyes, ahogy a mű a régmúlt egyes mozzanataihoz hozzááll: részben egy véletlen, részben Lilith ténykedése miatt egy nagy történelmi esemény máshogyan zajlik le, mint ahogy azt ismerjük, de a végeredmény szempontjából ez nem számít.
A Lilith legjobb eleme azonban a címszereplő.Lilith teste – egy különleges páncélzatnak köszönhetően – sebezhetetlen, ugyanakkor a lelke nagyon is kikezdhető. A nőt már egészen kicsi korától fogva a küldetésre edzik, ám a misszió teljesítése érdekében jó embereket is meg kell ölnie, amit nehezen tud elfogadni. Mikor végez a parazita hordozójával, bűntudata támad, majd dührohamot kap. Szenzitívsége máskor is megmutatkozik: az ókor legkegyetlenebb és legvéresebb csatájában elborzad az értelmetlen mészárlástól, és bár tudja, hogy a környezetében lévő emberek tulajdonképpen már régóta halottak, megment pár védtelen személyt. Legfőképpen ez az erős, de valójában nagyon is érzékeny főhős az, aki bevonzza az embert a képregény történéseibe – nagyon kíváncsi vagyok, hogyan alakul a sorsa a továbbiakban.
És ha már test: a képregény realisztikus ábrázolásmódra törekszik, ami a főhősnő kapcsán válik nagyon fontossá. Lilith nem egy túlszexualizált guminőként jelenik meg a képkockákban, egy teljesen arányos testalkatú, de nagyon is szép nőként van prezentálva. Ez a józanság a meztelenkedős részekre is jellemző: a lány jó párszor mutatkozik ruha nélkül, ennek ellenére a képregény nem akarja izzadságszagúan mutogatni őt mindenféle kihívó pozícióban, ugyanakkor prüdériával sem vádolható a rajzoló. A Lilith természetesen kezeli a női test látványát, amivel újabb jó pontokat szerez magának.
Van tehát egy pazarul kitalált, ígéretes sztori, tele bravúros elképzelésekkel, és egy figyelemre méltó női főszereplő. Mi kéne még? Már csak az, hogy jelenjen meg mihamarabb az összes szám, ugyanis a Lilith első kötete annyira jó bevezető, hogy egyből elolvasnánk az egész történetet.
