HIRDETÉS

HIRDETÉS

Könyv

A világ peremén minden a szexről szól

Idén jelent meg magánkiadásban Kaptás András könyvtrilógiájának, a 2148 – A Szingularitás évének az utolsó része, és a három regény most egy kötetben is elérhetővé válik. Egyben is végigolvashatjuk tehát Benjamin Taylor, az amnéziás űrhajós történetét, akit csaknem 250 évnyi sodródás után, a Naprendszer peremén élesztenek újra.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A történet elején az én-elbeszélő egy űrállomáson tér magához. Nem elég, hogy semmire sem emlékszik az életéből, de kiderül, hogy több mint két évszázadon át halott volt. Így miközben minden erejével azon van, hogy felidézze magában, ki ő és mi történt vele, az eltelt évszázadok történelmét is be kell pótolnia. Ez azonban egy nagyon lassú folyamat. Önmaga újrafelfedezésével párhuzamosan megismerkedik az űrállomáson élő családdal is, akiknek a szürke hétköznapjait fenekestül felforgatja az idegen érkezése.

A 2148 háttértörténete nagyon jól átgondolt és kidolgozott.

HIRDETÉS

Az a disztópikus jövőkép, amelyet vázol, nagyon realisztikus, abszolút elképzelhetőnek tűnik. Sok olyan jelenség, probléma felmerül, amelyek lényegében a mai ember számára is ismerősek (pl. az USA-Kína konfliktus, vagy a vallásos csoportok reakciója a tudomány és társadalom fejlődésre), az író ezeket csak logikusan továbbgondolta. Ráadásul az egyes történelmi eseményeket nem leírásokból vagy a szereplők elmondásaiból, hanem a szerző által kreált áldokumentumokból ismerjük meg. Ezek esetében még az is erősíti a könyvben vázolt fiktív történelem valószerűségét, hogy az író ügyesen beleszőtte létező, általunk is ismert emberek neveit. Talán csak azt nem sikerült jól érzékeltetni a könyvben, milyen különbségek, félreértések adódnak az űrállomáson élők és a másik évszázadból érkezett férfi között. Például a parancsnokhelyettes nem ismeri a „dínomdánom” kifejezést, Taylor pedig nem tudja, mit jelent „pertut inni” – amiben igazából nincsen logika. Ezt ügyesebben lehetett volna azzal érzékeltetni, hogy a szerző újabb kifejezéseket talál ki a későbbi korban élők számára.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Bár a karakterek elég egyoldalúak, sematikusak, és a köztük levő viszonyok is elég szokványosan alakulnak, ez önmagában még nem lenne probléma. A baj az, hogy problémáik, konfliktusaik elsikkadnak.

Több érdekes kérdést is felvet a szerző, azután egyszerűen nem foglalkozik velük.

Például Taylor az elején megkérdezi magától, hogy mégis kicsoda ő az emlékei nélkül – azonban nagyon hamar feladja, hogy erre bármilyen választ is adjon, és a dolog később egyáltalán fel sem merül. Aztán vannak nagyon érdekesen induló beszélgetések Taylor és az állomás parancsnokhelyettese között a mesterséges intelligencia és az ember viszonyáról. Azonban érvek és ellenérvek felsorakoztatása helyett ezek a dialógusok inkább csak veszekedésbe torkollnak, és így a szereplők sosem tudnak megoldást találni a problémára, így inkább témát váltanak.

A könyvnek nagyon sajátos stílusa van, amely eléggé zavaró tud lenni azok számára, akik nem kifejezetten ennek a rajongói.

Először is nagyon minimalista a szöveg. A helyszínek leírását néhány szóval elintézi a szerző, és így elég nehéz őket maga elé képzelni az olvasónak. Nagyon sok a hirtelen váltás a jelenetek között – ami előnyére is válhatna a könyvnek, ha az olvasó szereti a filmszerű stílust, ugyanakkor emiatt néha nehezebben követhetőek az események. Ha azonban a szexjelenetekről van szó, akkor nem fogja magát vissza az író: ezeknek a leírása mindig részletekbe menően naturalista. Mivel pedig a főszereplőnek és a barátnőjének gyakorlatilag minden találkozása szexszel, vagy az arról szóló beszélgetéssel végződik, ez a naturalizmus könnyen elveheti azoknak a kedvét, akik nem rajonganak a tömény erotikáért. Amikor már sokadjára olvassuk, hogy néz ki a lány feneke az overallban, vagy hogy minek a gondolatától lett éppen erekciója az elbeszélőnek, az már azoknak az olvasóknak a türelmét is próbára teszi, akiknek egyébként nagyobb a tűréshatára e tekintetben.

A cselekmény nem kifejezetten pörgős, és a Taylor múltjával, illetve az emberiség sorsával kapcsolatos információkat is lassan adagolja a szerző. A nagy rejtélyre pedig természetesen csak a legvégén derül fény. Elég meglepő a befejezés, és ha a fordulat talán nem is a legeredetibb, de egyáltalán nem kiszámítható. Sajnos azonban ebből is hiányzik a problémával való szembenézés. Amikor kiderül az igazság, egyszerűen megy minden tovább: a szereplők egyszerűen túlteszik magukat a sokkhatáson, és aztán élik mindennapi életüket, mintha mi se történt volna. Senki nem értékeli át a dolgokat, nem próbál meg valamifajta végkövetkeztetésre eljutni.

Nincs válasz a nagy filozófiai kérdésre, amely végig ott kísért a háttérben.

Így aztán hiába érdekes a lezárás, ez sem tudja ellensúlyozni a könyv hibáit, és így összességében nem javít az olvasmányélményen. A Szingularitás éve tehát igazán annak lehet érdekes, akinek maga a cselekmény nem számít, beéri egy érdekes sci-fi háttérsztorival.

5 /10 raptor

2148 - A Szingularitás éve

Szerző: Kaptás András
Műfaj: sci-fi
Kiadás: magánkiadás, 2018
Oldalszám: 372

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.