Oknyomotó Raptor: Nehéz jónak lenni, ha tudat alatt férfiak határoznak meg

Görög dráma vagy átlagos szuperhős sztori?

Kezdjük is a legunalmasabb, ugyanakkor legszükségszerűbb résszel: jöjjön egy kis összefoglaló Elektra sztorijáról! Elektra Natchios egy gazdag, görög család sarja és félárva.

Anyut ugyanis még akkor kinyírták a rossz emberek, mikor Elektra a pocijában volt, a babát pedig éppen csak sikerült kimenekíteni az anyaméhből. Elektra éppen ezért nagyon szereti aput, (noha a szintén a karaktert megteremtő Frank Miller által jegyzett Elektra: Assassin sorozatban apu szexuálisan bántalmazza az ötéves Elektrát), és amikor egyetemista évei alatt apu is megmurdel, akkor Elektra bizony nagyon mérges lesz. Meg azért egy picit szomorú is. Hátrahagyja hát az egyetemet, elszegődik ninja-tanoncnak, majd szakítva az őt kiképző szervezettel, a Kézzel, hazatér, hogy bérgyilkosként folytassa életét. Ismét találkozik élete nagy szerelmével, a Fenegyerekként szuperhősnek állt Matt Murdockkal, és hát persze, hogy szembekerülnek egymással. Az igazságszolgáltatásról is kissé radikális nézeteket valló Elektrát aztán végül a maffia főnök Vezér által meghirdetett bérgyilkos pozícióra szintén pályázó Célpont azon rendje és módja szerint, a hölgy saját fegyverével, a saijával kinyírja.

Hoppácska. Frank Miller, a karakter kreátora ezzel a húzással megtette azt, amit előtte nem sokan mertek: kinyírta a főhös (jelen esetben a Fenegyerek) szívszerelmét. Mivel ez előtt az esemény előtt a mezei képregényolvasó maximum csak Peter Parker első barátnőjét, Gwen Stacyt sirathatta, Elektra halála alaposan megrázta a nagyérdeműt. Ehhez persze nyilván szükség volt Miller zsenijére is: kevesen vállaltak volna be egy ilyen merész húzást, és eleve kevesen tudták volna ilyen elementáris érzelmi erővel megtölteni egy szuperhősképregény képkockáit. Elektra ruhája vörös, mint a vér – és vörös, mint a tűz. Olyan szenvedély és erő buzog ebben a karakterben, hogy nem csak Matt Murdockot, hanem az olvasót is magával sodorja még akkor is, ha sokszor nem értünk vele egyet. Talán ezért olyan sokkoló a halála. Éppen mint egy görög dráma, amit egyébként már az apja halálát megbosszuló ókori alakra utaló név is idéz.

De ha már ott a tűz-hasonlat, nem kell félni: Elektra főnixként kel új életre, hogy a Marvel-társulat örökös tagja legyen. Láttunk már ilyet halott hősnőkkel korábban is, lásd az X-Men Főnixét – de Elektránál kicsit más a helyzet. Az élet-halál kérdésköre az ő esetében ugyanis állandó és fontos téma marad. Nem csak azért, mert Elektra halálfélelme gyakorlatilag megszűnik, és rettenthetetlen, a saját életét nem feltétlenül féltő (de egyébként nagyon is élni akaró) hősnő lesz belőle, hanem azért is, mert a bosszú fűtötte halálosztó szerepe ezután is az övé marad. Az olyan rossz emberek ugyanis, mint amilyenek apu gyilkosai is voltak, nem érdemlik meg, hogy megéljék a következő napot. Vagy mégis?

Szuperhősnő vagy könyörtelen gyilkos?

Fontos kérdés merült itt fel, kérem, amit nem csak én tehetek fel az Elektra-sztorin való merengésem közben, hanem amúgy bárki, aki hallott már a halálbüntetésről. Érdekes és izgalmas téma ez, amit már sokszor és sokan körbejártak – de mégis, az Elektra-mítosz, és a karakterrel operáló, jobban megírt szériák, mint például a 2014-2015-ös Elektra Vol 3. új színt tudnak vinni a dologba.

Bár Elektra végül úgy dönt, hogy igenis van, aki megérdemli a halált, és hogy a bűn ellen bűnös eszközökkel a leghatékonyabb a küzdelem, hajtja őt valamiféle igazságérzet is. Miközben ő a világ leghalálosabb bérgyilkosa cím büszke viselője, és ennek megfelelően, tisztességgel végzi munkáját, időről időre kivételt tesz, és megkíméli azt, akinek megbízója az életét venné. Ez pedig rögtön árnyalja a képet: bár maffiózók bérenceként a rossz fiúk táborát erősíti, Elektra mégis valamiféle furcsa és meglehetősen radikális becsületkódex szerint él. Ez pedig olyasmi, amit csak a „sötét lovagok”, a bűn ellen küzdő hősök tudhatnak magukénak. A könyörtelen és megállíthatatlan gyilkos mögött ott él egy érző szívű ember – és egy törékeny nő is.

A végzet asszonya vagy bajba jutott hölgy?

Elektra nőiségét sokszor aduászként játsszák ki a vele operáló képregényekben, merthogy valamiképpen azt gondolják a mélyen tisztelt szerző urak, hogy nincs más mód a karakter emberi oldalának kidomborítására. Elektrából így lesz alkalomadtán oltalmazó anya- vagy nővérfigura, különösen akkor, ha édesapját sirató vagy szülőjéért aggódó ifjonccal találkozik.

De Elektra nem csak azokkal szemben tud elgyengülni, akikkel némi sorsközösséget vállal. A gyengepontját alapvetően három férfi jelenti: az apja, Célpont és a Fenegyerek. Ha szóba kerül az imádott, erőszakos halált halt apa, Elektra sebei felszakadnak. A kétségbeesés pedig eluralkodik, mert tudja, apucit már sosem hozhatja vissza a másvilágról. (Még akkor sem, ha egy ősi entitás ezzel az ígérettel kecsegteti.) A tudattól pedig ismét gyenge kislány lesz.

Célponttal időről időre szembe kell kerülnie ismét, és ez az a pont, ahol a bérgyilkosnő leblokkol. Azzal az őrült rossz fiúval szemben, aki már egyszer legyőzte, sokszor nem tud mit tenni. Célpont a saját fegyverével végezte ki, ráadásul a sai fallikus szimbólumnak is beillik, így ez nem pusztán gyilkosság, hanem erőszaknak is felfogható egyben. Nem véletlen, hogy ezzel a férfival szemben Elektra a legtöbbször tehetetlen marad. Csak egy erőszakos férfi női áldozata lesz.

És végül ott van még a Fenegyerek maszkját magára öltő Matt Murdock, aki hangsúlyozottan az egyetlen igazi férfi és szerelem marad Elektra számára akkor is, amikor a fizikai szükségletek, a bajtársiság vagy a magány időnként másik férfi karjaiba sodorja.

Márpedig jelentkező akad bőven, hiszen a képregényrajzolók ebben az esetben sem fukarkodnak a központi női karakter szexualitásának kihangsúlyozásával. Ahogy megannyi, Frank Miller által megálmodott női szereplő, úgy Elektra is egy igazi femme fatale tud lenni: őrülten vonzó és halálosan veszélyes egyszerre. Mindez talán az Elektra: Assassin című széria szokatlan grafikai világában ötvöződik a leghangsúlyosabban és a legfinomabban egyszerre. A szintén Miller által írt képregény szokatlan erőszakossága közepette Elektra olyan nőies és vonzó lesz, amilyen azóta és azután sosem volt. A harc és a veszély fűti, ő a végzet igazi asszonya. Persze csak akkor, ha éppen nem tör össze a három, életét (és halálát) meghatározó férfi jelenlététől.

Van-e még helye a világ leghalálosabb bérgyilkosának a képregénykultúrában?

Elektra egy összetett és ellentmondásos karakter. Hősies próbál lenni, de radikális marad; szuperereje nincs igazán, maximum csak a ninja-képzésnek köszönhető, minimális telepatikus képességek és az időnként valami technológiai újítással is megspékelt saik; az erős nő sztereotípiájának egyik megtestesülése, aki mégis el tud gyengülni.

Talán ez lenne az oka annak, hogy Elektra hosszú távon eddig nem igazán kaphatott önálló képregényszériát? Vagy inkább csak Frank Miller hisztijéről van szó, aki anno kiverte a palávert, mikor hősnőjét az engedélye nélkül újra belepakolták a Fenegyerek sztorijába? A válasz nem egyértelmű. Az biztos, hogy Elektra személyében egy olyan összetett hősnő született, aki nem mindennapos vendég a Marvel-univerzumban. Pont ezért nehéz rá építeni egy mezei szuperhős-szériát – ami abból is látszik, hogy igazán csak a kicsit mélyebb, művésziesebb minisorozatai – Elektra: Assassin, Elektra: Glimpse and Echo, Elektra and Wolverine: The Redeemer – lettek elismertek. Manapság, amikor a politikai korrektség és az egyenjogúság nevében terhes pókasszonyok (lásd az idei Spider-Woman szériát) és egyes női mellékszereplőkből lett, férfi főhős maszkját átvevő szuperhírók (lásd Spider-Gwen) határozzák meg a nő nemű képregénykarakterek világát, Elektrának talán még nehezebb esélye van az érvényesülésre és kibontakozásra, mint valaha volt.

De ki tudja. Talán ez a mostani Daredevil-sorozat megteszi majd hatását, és a világ leghalálosabb bérgyilkosa is újra porondra kerül egy önálló, a milleri zsenihez méltó képregényszériában.

Képek forrása: Marvel Comics