Amerikai história X – A rasszizmus minden oldala

Danny (Edward Furlong) kiváló tanuló, de nyíltan rasszista skinhead, így amikor a Mein Kampfról ír dolgozatot, az iskola fekete bőrű igazgatója új feladatot ad neki. Arra kéri a fiatal fiút, hogy írjon a börtönből éppen most szabadult bátyjáról, akit Danny valósággal bálványoz, annak ellenére, hogy Derek (Edward Norton) a szeme előtt követett el kegyetlen, nyíltan rasszista alapú gyilkosságot. Danny azonban hamarosan rádöbben, hogy bátyja teljesen új emberként jött ki a börtönből, és maga mögött akarja hagyni a skinheadek és a gyűlölet világát.

Az Amerikai história X-nél őszintébben, és célirányosabban nem sok film járja körül a rasszizmus okait, természetét és céljait. Már a felvetése is egyedi, mivel eltérve az általános skinhead-ábrázolástól, olyan (érzelmileg sérült) nácikat helyez középpontba, akik valójában nagyon is okosak. A ebben rejlő ellentmondást a film főleg az idősíkok stílusos összekeverésével oldja fel, hogy csak a legvégén derüljön fény az első kiváltó okokra, amelyek valójában bárkinek az otthonában megtalálhatóak (mindkét főszereplő bálványoz valakit, Derek az apját, Danny a bátyját), és ugyanígy a megoldásra, amit Derek egyedül nem is tudott volna megtalálni – a gyűlölet körét ugyanis nem ő szakítja meg elsőként, hanem az egyik fekete rabtársa, akit egyébként TV-lopás miatt zártak be, vagyis valódi alapot képez ahhoz a narratívához, amelyből az előítéletek születnek és amelyből a rasszizmus is építkezik.

Az 1998-ban készült filmtől azonban a „megjavuló skinhead” motívum ellenére végtelenül messze állnak a felületes „píszí” üzenetek. A Derek által felvetett társadalmi problémák nagyon is valóságosak és ma is érvényesek, az érzelmileg labilis báty azonban – jókora külső ráhatással – helytelen végkövetkeztetést von le, ami nem csak őt juttatja börtönbe, hanem a középosztálybeli családját is csakhamar a nyomor szélére sodorja.

Tony Kaye filmje nem csak a rasszizmus intézményét és a rasszizmus ellentmondásosságát állítja pengellérre, hanem a bűnbakot is megnevezi: a társadalmi igényeket felülíró gazdasági érdekeket, és a politikai korrektség szellemében hozott pozitív diszkriminációt, melyek eredeti szándékuk ellenére főként csak indulatot szülnek. Mindeközben pedig nem tagadja azt sem, hogy az előítélet az intézményrendszereket sem tudja elkerülni.