Nem fogunk 2016-ban sem szűkölködni könyvadaptációkban. A gyermek- és ifjúsági irodalom kategóriában idén különösen erős mezőny várható!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A dzsungel könyve (Magyar premier: 2016.04.21.)
Sir Kán, a Nagy, elhagyta régi vadászterületét. Jövő hónapban ezek közt a dombok közt szándékozik vadászni, azt mondta nekem. (Benedek Marcell fordítása)
Rudyard Kipling 1907-ben nyerte el az az irodalmi Nobel-díjat, „megfigyeléseinek pontosságáért, fantáziájának eredetiségéért, gondolatainak férfiasságáért és kiemelkedő elbeszélő tehetségéért, melyek e világhírű szerző műveit jellemzik”. Legismertebb művének máig A dzsungel könyve (1894) című novelláskötet tekinthető, melynek már korábban számos adaptációja született, és idén a Disney ismét vászonra vinné Maugli történetét, aki az eredeti kötetben szereplő legtöbb novella főszereplője. A dzsungel könyvét, és csaknem Kipling egész életművét az utókor a gyermek- és ifjúsági irodalom kategóriájába száműzte, melynek legfőbb okai a meseszerű elbeszélésmód és az antropomorf állatszereplők voltak. Azonban Maugli története többről szól, mint egy árva gyerekről, aki az indiai dzsungelben farkasok között nevelkedik: a novellákban az állatok – és Maugli – életét a dzsungel törvénye határozza meg: aki megszegi a törvényt, azt a dzsungel megbünteti. Az egész kötetet áthatja az a világnézet, melyet az utókor gyakran felró Kiplingnek; hogy a jó és a gonosz küzdelme egyben a „felsőbbrendű” gyarmattartó angolok és az indiai bennszülöttek közt feszülő ellentét ábrázolása is. A kiplingi dzsungelt éppúgy megfertőzte a rasszizmus, mint a korabeli angol gyarmati felfogást, csak az állatszereplők egymással szembeni fajgyűlölete természetesebbnek hat, hiszen az állatvilágot az ösztönök, az erőszak törvénye, a létfenntartás határozzák meg, az állatfajokat a biológia „felhatalmazza” az egymással szembeni gyűlöletre. Tehát Kipling történeteiben a dzsungel – és egyúttal az élet – sötét oldala éppúgy megmutatkozik, mint mesés oldala, és a mondanivaló messze túlmutat egy egyszerű gyerekkönyvön. Csak az a kérdés, hogy az idei adaptáció mit lesz képes visszaadni ebből a kontrasztból, mennyi marad meg Kipling klasszikusának hangulatából. Egyelőre bízzunk benne, hogy a Disney, Jon Favreau, és a CGI együttesen olyan adaptációra képesek, amilyet A dzsungel könyve érdemel.
HIRDETÉS
Alice Tükörországban (Magyar premier: 2016.06.02.)
A különös események közül, amelyeket átélt Tükörországban, Alice erre emlékezett később a legpontosabban. Évek múlva is úgy vissza tudta idézni, mintha csak tegnap történt volna: a Huszár szelíd kék szemét és kedves mosolyát, a haján átsütő lenyugvó napot, melynek sugaraitól különösen csillogott a páncélruha, a nyugodtan legelésző lovat a nyakában lógó kantárszárral s a háttérben az árnyas erdőt… (Révbíró Tamás fordítása)
Lewis Carroll 1872-es regénye az Alice Csodaországban című művének folytatása. Hasonlóképpen Kipling műveihez Caroll regényei is a gyermekirodalom vonalait erősítik. Mint a legtöbb adaptáció, ahogy a 2010-es Tim Burton-féle feldolgozás is, összemossa a két Alice-regény történeteit, ezért is nehéz a könyv felől megközelíteni az Alice Tükörországban-t. Az előzetesek alapján csakúgy, mint a könyvekben, Alice ezúttal nem egy fehér nyúl üregén át, hanem a tükrön átlépve jut át a különös fantáziavilágba, melyben a már ismert szereplőkön túl újakkal is találkozhatunk. Például az egyik új karaktert, az Időt, Sacha Baron Cohen alakítja. Alicenek azért kell visszatérnie, hogy megmentse a Kalapost (Mad Hatter) magától az Időtől. A szereplőgárdában nem történt sok változás, és a forgatókönyvíró, Linda Woolverton is maradt a régi, azonban a folytatást már nem Tim Burton rendezi, csak producere a filmnek. Bár sosem ajánlott túlzottan reménykedni abban, hogy a folytatás lesz olyan jó, mint az első film volt, a sakkmetafora adaptálása, a Vörös királynő visszatérése, és Danny Elfman zenéi talán elég okot adnak így is a várakozásra.
Szofi és a HABÓ (Világpremier: 2016.06.22.)
A boszorkányok órája – mesélte neki egyszer valaki – olyan különleges pillanat az éjszaka közepén, amikor minden gyerek és minden felnőtt mély álomban van, és amikor minden sötét dolog előjön a rejtekhelyéről, hogy egy időre hatalmába kerítse a világot. (Nagy Sándor fordítása)
A Szofi és a HABÓ (1982) története egy árva kislányról szól, akit az éjszaka közepén elrabol egy óriás. Szofinak szerencséje van: éppen egy olyan óriást fogott ki, aki a többi óriással ellentétben nem eszik „emberbabot” csak „orrborkát”, sőt a HABÓ és Szofi barátok lesznek, és együtt indulnak el figyelmeztetni az angol királynőt a világot fenyegető emberevő óriás-veszélyről. Roald Dahlnak, bár neve még nem olyan közismert, nem ez az első műve, melyet neves rendező filmesít meg: mint a Charlie és a csokigyár (2005, Tim Burton) vagy A fantasztikus Róka úr (2009, Wes Anderson), idén pedig Steven Spielberg feldolgozásában láthatjuk a Szofi és a HABÓ-t. Roald Dahl műveiről általánosságban elmondható, hogy egyszerre gyermekeknek szóló félelmetes mese és felnőtteknek szóló abszurd novella, melyben a gyermeki képzelet rémisztő alakjai törnek be a „valóságba” és különösebbnél különösebb fordulatok után a történet általában egy meseinek kevéssé nevezhető végkifejlethez jut el. Izgatottan várjuk, mivé formálódik Roald Dahl beteg meséje Spielberg kezei között.
Legendás állatok és megfigyelésük (Világpremier: 2016.11.11.)
A legveszedelmesebbnek tartott sárkányfaj. Kimondottan óriásgyíkszerű testét fekete pikkelyek borítják. Szeme sárga, szarvai és a farkából kiálló tüskék bronzvörösek. Kivételesen hosszú lángcsóvát tud fújni, akár 15 métereset is. (…) A magyar mennydörgősárkány kecskét, juhot és – ha teheti – embert eszik. (Tóth Tamás Boldizsár fordította)
A Legendás állatok és megfigyelésük (2001) a Harry Potter-sorozat kiegészítő kötete, melyet J. K. Rowling írt, azonban borítón Göthe Salmander neve szerepel (az angol eredetin Newt Scamander), mint szerző. A mű a kötelező könyvek listáján tűnik fel először a Harry Potter-sorozat első kötetében. A fiktív tankönyv később megjelent formája nem pusztán a kitalált kötet egy példánya volt, hanem magának, Harry Potter saját példányának másolata, kiegészítve az eredeti széljegyzetekkel. Valószínűleg erre nem sok utalást tesznek majd a filmben. A főszereplő a kötet fiktív szerzője, Newt Scamander lesz, azonban a kiadványból róla keveset tudhattunk meg. Scamander a magizoológus pályát saját érdeklődése és elkötelezett hippogriff-tenyésztő anyja hatására választotta. A Roxfortban töltött évek alatt a Hugrabug-házhoz tartozott, majd miután végzett, a Mágiaiügyi Minisztérium Varázslény-Felügyeleti Főosztályán kezdte karrierjét. Varázslények után kutatva számos veszélyes kalandban volt mára, mára viszont nyugdíjas éveit tölti békésen Dorsetben. A Legendás állatok és megfigyelésük Scamander életútjának azt az időszakát dolgozza fel, amikor szinte már befejezte az anyaggyűjtést a legendás lényekről szóló kötethez, azonban hazafelé tartó útja során keresztülhúzza számításait pár – mi más? – mágikus bestia. Ezt a filmet már önmagában azért is érdemes várni, mert a színészválogatás meglepően jól sikerült, és David Yates, az utolsó négy film rendezője vette kezébe ezt az adaptációt is, hanem egyszerűen azért, mert újra beléphetünk abba a világba, amelybe először gyerekként jutottunk el a Harry Potter-könyvsorozaton keresztül, aztán újra felfedezhettük a filmfeldolgozásokban, és most ismét belehelyezkedhetünk egy új, egész estés film erejéig.
Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei (Világpremier: 2016.12.25.)
Már éppen belenyugodtam, hogy teljesen hétköznapi életem lesz, amikor nem mindennapi dolgok kezdtek történni velem. Ezek közül az első iszonyú megrázkódtatásként ért, és mint minden, ami örökre megváltoztatja az embert, kétfelé hasította az életemet: Előtte és Utána.
Ragaszkodunk a tündérmeséinkhez, amíg csak túlságosan nagy nem lesz az ár, amelyet meg kell ezért fizetnünk. (Gálvölgyi Judit fordítása)
A Ransom Riggs regényében (2011) a tizenhat éves Jacob egy rejtélyes szigetre talál, ahol felfedezi az omladozó romjait Vándorsólyom kisasszony egykori, különleges gyermekek számára alapított otthonának. Ahogy Jacob felderíti a romos házat, egyre nyugtalanítóbb dolgokat lát és gondol arról, milyen gyerekek élhettek itt, és mi lehetett a későbbi sorsuk. A regény a megjelenését követően hatalmas sikert aratott, mely nagyrészt annak az alapötletnek volt köszönhető, hogy a könyvben szereplő történeteket fényképek egészítik ki, melyek a könyv szerint az otthon néhai lakóiról készültek: a különleges gyerekekről. A történet és a fotók egy hátborzongató, ugyanakkor izgalmas mesévé állnak össze a kötetben. És ki más dolgozhatna fel szívesebben egy ilyen hátborzongató sikermesét, mint a már emlegetett Tim Burton? Egy újabb egyedi hangulatú, fordulatos történetre számíthatunk.
