HIRDETÉS

HIRDETÉS

Könyv

Ernest Cline: Armada – Túltolni a geekciklit

Vannak olyan ajándékkönyvek, amelyek kizárólag bölcs idézetekből állnak. Az Armada című könyv majdnem ilyen, csak éppen geek oldalról.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Ernest Cline a Ready Player One-nal már bebizonyította, hogy a végletekig odavan a ’80-as évek geek-kultúrájáért. Második, Armada című regényében szintén gazdagon méri az amerikai popkultúrát, kissé talán túlságosan is. Mindenütt sci-fi filmek, kőkorszaki videójátékok, nagyrészt hallgatható, hovatovább jó klasszikus rockszámok jönnek szembe, bármerre is fordulunk. Csakhogy oldalanként 5-10 alkalommal ez határozottan megfekszi az olvasó gyomrát.

Zack Lightman, a középiskola fura sráca minden idejét az Armada nevű játékkal tölti, ami afféle MMO-ba töltött űrhajószimulátor. Nem töri rajta a fejét, hogy mi lesz, ha nagy lesz, csak megkapja, hogy többre hivatott, mint amit csinál – de amit csinál, abban veszettül jó, hatodik helyen áll ugyanis a világranglistán a több mint kilencmillió felhasználót számláló játékban. Olyan, mint az apja, aki szintén többre volt hivatott, de fiatalon meghalt egy üzemi balesetben, hobbiból pedig elméleteket gyártott arról, hogy a kormány videójátékokkal képez magának hadsereget egy esetleges űrbéli invázió visszaveréséhez. Egy nap Zack a játék főellenségeinek egyik űrhajóját pillantja meg az iskola ablakán kitekintve, hamarosan pedig kiderül, hogy apu összeesküvés-elméletének minden szava igaz. Érte jön ugyanis a játékban a jófiúk szerepében tetszelgő Föld Védelmi Szövetség, ugyanis szükség van rá és pilótatudására az európéiak ellen vívott háborúban.

Ernest Cline és George R.R. Martin egy DeLoreanben ülnek.
Ernest Cline, George R.R. Martin és egy DeLorean. Geekmennyország.

Cline könyvében minden megvan ahhoz, hogy remek sci-fi olvasmányt kapjunk végeredményként. Izgalmasan fűzi a történetet, amit akciódús csatajelenetekkel fűszerez, a karakterei humorosak, a ’80-as évekkel szemben tanúsított tisztelgése pedig legalábbis szívet melengető. Csakhogy ez sajnos nem bizonyul elégnek, vagy talán éppen túl sok is. Kifejezetten jól működik Zack felnőtté válása, ami annak köszönhető, hogy szerethetően suta a karaktere, mégis kellően tökös, amikor az Armadával játszik. A hősies önfeláldozás(ok sorozata) pedig egészen szívfacsaró végkifejletet hordoz magában, ami bőven elég egy jól sikerült, ambivalens érzelmeket kiváltó befejezéshez.

HIRDETÉS

Ehhez képest a szerző a saját maga által kreált banánhéjakon csúszik el. A történet hiába izgalmas, egyszerűen annyira csak panelekből építkezik, hogy minden pontjáról süt a kiszámíthatóság. A popkultmánia pedig oda vezet, hogy hiába humorosak és könnyedén megkedvelhetőek a karakterek, vannak olyan szereplők, akiknek az egész személyisége annyiból áll, hogy kevésbé ismert geek alkotásokból idézgetnek vagy épp azon vitatkoznak gyerekes módon, hogy mi a jobb fegyver, a Mjölnir vagy a Fullánk, esetleg közlik, hogy heti ötször nyomják a Dungeons & Dragons-t. Volt, aki kimondottan agyrohasztóan csak így volt képes kommunikálni. Legyinthetnénk, hogy „á, de hisz csak gyerekek!”, nos nem, a felnőtt karakterek körülbelül kilencven százaléka pontosan ugyanilyen idiótán viselkedik.

Agave Könyvek
Agave Könyvek

A filmtörténetben számtalanszor bebizonyosodott, hogy egy nerd srác jókor és jó helyen képes lehet hőssé válni, ez a könyv viszont bebizonyítja azt is, hogy rettegjünk a sztereotip gumicukorfaló kockáktól, mert régen rossz az, ha az ő kezükbe kerül a világ sorsa. Az Armada nem kimondottan csalódás, mert összességében izgalmas olvasmány, sokkal inkább dühítő, hogy a benne rejlő potenciálból csak ennyire futotta, amiért az író folyamatosan túltolta a geekgazmust. Ha kevesebb lenne némi popkultúrával meg vagy száz oldallal, akár az év sci-fije is lehetett volna. Így viszont csak egy közepesen megírt, korosztálymegjelölés nélküli young adult regény lett.

5 /10 raptor

Armada

Armada

Szerző: Ernest Cline
Műfaj: sci-fi
Kiadás: Agave Könyvek, 2015
Fordító: Orosz Anna
Oldalszám: 368