Spider-Man & Black Cat: The Evil That Men Do – Pókember és a Fekete Macska sötét oldala

Kevin Smith-t senkinek sem kell bemutatni, aki egy kicsit már otthon van a szuperhősképregények világában. Bár Smith-t elsősorban forgatókönyvíróként és rendezőként tartjuk számon, igencsak tekintélyes minőségű képregényfüzeteket hagyott eddig a háta mögött, a DC-nél a Zöld Íjászba, a Marvelnél a Fenegyerekbe lehelt új életet.

A nagy népszerűségre való tekintettel pedig Smith szabad kezet kapott Joe Quesadától, a Marvel főszerkesztőjétől. Azt írhatott, amit akart, és ha elolvassuk ezt a 6 részes minit (nálunk is megjelent két füzetben), akkor el kell ismernünk, hogy élt a lehetőséggel. A „The Evil That Men Do” közepén erőteljes törés van, de ez valószínűleg nem csak azért van így, mert a 3. és a 4. szám között három év telt el. Smith a jelenkor legfontosabb tabutémái közül a drogkereskedelmet és a prostitúciót pécézte ki magának, és ezeket választotta el élesen. A mini első fele a fajsúlyos téma ellenére sokkal felhőtlenebbül telik,  Peter és Felicia között szikrázik a levegő, a poénok ülnek, izzik a levegő.

A második félidőre azonban el kell felejtenünk a kettejük közti kémiát, mert a hősök különválnak egymástól. Amíg Peter az ügy felgöngyölítésével és a vendégszereplő Fenegyerekkel van elfoglalva (Smith egyébként egy szövegbuborékban összefoglalja az elmúlt évek leglényegesebb változásait a vak ügyvéd saját sorozatában), addig Felicia elmeséli nekünk előttünk ez eddig ismeretlen múltját. A szexuális erőszak már olyan téma, amit nem lehet humorosan megírni, bár Smith minije ekkor sem marad humor nélkül, a második etap hangvétele sokkal komorabb irányt vesz. Smith érzékletesen írja le azt a szégyenérzetet, azt a megaláztatást, amit az áldozat átél, miközben sokkal univerzálisabb igazságokat is megfogalmaz a hatalommal való visszaéléssel, a hatalomért való hatalom tűéles kritikájával.

Mindez első hallásra talán elütni látszik a(z elméletileg) mindig vidám Pókember világától, de aki igazán ismeri a hálószövőt, az jól tudja hogy a Pókember – legyen bármennyire is populáris – már a kezdetektől fogva komoly témákkal állt elő. Már a hős megszületésének körülményei is megrázóak, hisz Ben bácsi halálához Peter önző magatartása is nagyban hozzájárult. Kábítószer fogyasztás, kiskorúak bántalmazása, rasszizmus, bosszúvágy, erőszak, mély szegénység, megannyi olyan téma, amikkel az évek során többek között a Pókember képregények segítettek szembesülni vagy akár megbirkózni (persze rengeteg felületes megközelítés is született, szerintem ilyenek voltak például a régi Csodálatos Pókember 83-84-es számai is).

Kevin Smith minije viszont végső soron nem is Pókember-sztori, mert az igazi főszereplő a Fekete Macska. Smith belőle varázsol a kezdetekhez képest (vegyük csak kézbe a Peter Parker Pókemberek első évfolyamát!) gyerekes figurából karakán, drámai karaktert, aki nem csak mutatós külseje miatt nyeri el a tetszésünket. Bár amíg a Dodson házaspár varázsolja elénk a domborító cicust, ennek duplán örülünk.