Na de mit is tud egy újabb bőrlerántás? Meglepően sokat, ellenére annak, hogy lényegében semmi komolyabb aktualitása, vagy jelentősége nincs ennek a filmnek. Zsani korábban már foglalkozott az eredeti mitológia és például a Disney-feldolgozás közötti különbségekkel, így ebbe most külön nem mennék bele, de amiben lényegesen eltér az új film az eddigi verzióktól, hogy vállaltan kapásból lerombolja az általunk ismert hősképet, mintegy deheroizálja a héroszt (meta-pacsi a sznobságom miatt!).
Az alaptörténet szerint Hercules egy jól ismert félisten Görögországban, viszont azt már csak kevesen tudják, hogy a 12 munka, amit Héra megbékéltetése érdekében kellett végeznie, s melyeknek hírnevét köszönheti, egy hét főből álló zsoldoscsapat háttérmunkájának köszönhető. A 12 munkáról többek között például az derül ki, hogy azok is csak a merketinghadjárat részei, így lehet az, hogy a sokfejű hidra legyőzése a valóságban nem volt más csak néhány kígyó-maszkot hordó hülyegyerek akik cseszegettek egy falvat… De szerencsére Herciék is tudják, hogyan érdemes eladniuk magukat. És kérem, így születnek a legendák!
Külön érdekes, hogy Brett Ratner (X-Men: Az ellenállás vége) maga is használja ezt a technikát, így a néző előtt néha nem válik el élesen a mítosz és a valóság. Aztán dehogynem. Míg tini fiú hordák hajkurásszák Herculest, hogy ők is olyanok akarnak lenni mint ő, addig Herculesünk mindig eljátssza a tökös, kedves rocksztárt aki valójában mindent csak a pénz miatt csinál. A legenda a néző előtt leomlott, nincs itt kec-mec kérem szépen, Hercules is csak egy jól kitalált médiatermék saját merchandising-gal (a thrák katonák fegyvereit, vértjeit felszerelik Hercules oroszlán-szimbólumával). Egy ízben Herculest és háttérmunkásait megkeresi a nagynevű thrák uralkodó, Cotys (John Hurt), mert a nagyon gonosz Rhesus (Thobias Sanetmann) cseszegeti a népét. Hercules a testsúlyának megfelelő aranyat kap négyszeresen fizetség gyanánt, ezért hülye lenne nemet mondani.
A film lényegében azt vizsgálja – egy ideig egészen érdekesen –, hogy mitől is válik az ember hőssé? A „szótár” szerint a hős, az az önzetlen, másokon segítő ember, aki szolgálataiért még csak hálát sem vár el, egyetlen belső motiváció hajtja: a jóra való törekvés. De aztán megkapjuk ezt a pénzhajhász izomagyat, illetve csapatát és senki az ég egy adta világon nem haragudhat rá, hiszen mint mindenki, ő is a pénzből él. Sajnos azonban a legenda-gyártás kérdését aránylag hamar felváltja a különböző konspirációs elméletek leleplezése a thrák falvak megtámadásáról, és az utolsó 40-50 percben már másról sincsen szó, csak, hogy Hercules megszabadul Dagobert-doppelgangerétől és nagyon hősiesen a valóságban is kivívja a nép elismerését, mint hős. Teszi mindezt óriásira fújt de nagyon üres közhelyekkel és ócska monológokkal a hősiességről.
Konklúzióként annyi, hogy a pénz nem boldogít és attól még nem vagy hős, hogy hősies dolgokat csinálsz, pláne ha nem önzetlenül teszed. Ennyi. De komolyan!
Herkules (Hercules, 2014) – színes, amerikai film
Értékelés: 10/6 raptor
Rendezte: Brett Ratner
Szereplők: Dwayne Johson, John Hurt, Ian McShan