Film

Átjáró az álmokba a Mi a neved? anime újratöltve, és nagyjából ennyit tud – Kritika

Két kisvárosi tinédzser, és egy titokzatos alagút, ami valóra váltja az álmokat – az Átjáró az álmokba a Shinkai Makoto-filmek misztikus, melankólikus Young Adult hangulatát próbálta hozni, de sajnos itt ki is merült. A filmet a Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon láttuk.

Az Átjáró az álmokba Hachimoku Mei Natsu e no Tunnel, Sayonara no Deguchi (Átjáró a nyár felé, kijárat a búcsúhoz) c. három kötetes mangájának adaptációja, amit Taguchi Tomohisa (Persona, Bleach) álmodott képernyőre. A rendező korábbi shounenes, franchise-okhoz kötődő munkáihoz képest az Átjáró az álmokba egészestés, inkább romantikus tinifilm, nem kimondottan az akcióra vagy a kalandra helyezte a hangsúlyt. Hogy ez mennyire jelentett kihívást, az már egy másik kérdés.

A történet főszereplője, Tono Kaoru élete széthullott a kishúga halála után. A szülei elváltak, az anyja elköltözött, az apja rendszeresen iszik, és őt hibáztatja mindenért. A fiú botladozva próbálja átküzdeni magát a középiskolán, de a gyásza minden napját megmérgezi, nem lel örömet semmiben, és nem talál értelmet az életében. Egy véletlen folytán egy állomáson megismerkedik és esernyőt cserél Hanashiro Anzuval. A lány új diák az osztályában, magánakvaló, kicsit utálatos, de nagyon eltökélt – kettejük között pedig valószerűtlen barátság szövődik, amikor Kaoru rábukkan a város határában az Urashima alagút bejáratára. A városi legendák szerint, aki átmegy az alagúton, annak egy kívánsága teljesül, de szörnyű árat kell fizetnie – amíg odabent van, száz év telik el a külvilágban. A két kamasznak megvan a saját kívánsága, így arra jutnak, egy nyár alatt kiderítik az alagút valódi titkát, hogy kiaknázhassák az erejét.

▷ The movie Natsu e no Tunnel, Sayonara no Deguchi presents its trailer 〜 Anime Sweet 💕

Az első, és legfeltűnőbb elem az Átjáró az álmokbával kapcsolatban, hogy nagyon erősen idézi Shinkai Makoto munkásságát. A hangulata, a rajzstílusa, még a témája is végtelenül hasonló a Mi a neved? és a Suzume alkotójának filmjeihez. Adott a sokáig nagyon plátói, barátságra épülő szerelmi szál, a tragikus előéletű kamasz főhősök, és a csipetnyi misztikum, ami elsősorban arra szolgál, hogy keretbe foglaljon személyes tragédiákat és érzelmeket, de még nem emeli komolyabb fantasyvé a történetet. Kapunk egy kis humort, pár bájos pillanatot, de azért az egész filmre ráereszkedik valami komor, esős hangulat, ami beszippant, húz magával, de önmagában azért nem elég, hogy teljesen beleszeressünk az animébe.

Kaoru alapvetően kedvelhető főhős, kicsit fafejű, de szépen ábrázolják, ahogy benne ragad a gyászban, és sehonnan nem kap segítséget. Az apjával való kapcsolatából csak villanásokat látunk, de azok kifejezetten érzékenyek, jól megragadják, mennyire alattomosan tudja leépíteni az embert, ha egy bántalmazóhoz kell hazamennie. Egy apró, de nagyon sötét jelenet, amikor Kaoru hosszabb időre távol marad, és az apja meg akarja ölelni. Kaoru itt rögtön felkapja a kezét, láthatóan, ösztönösen védekezni próbál – viszonylag kevés tényleg erőszakos jelenetet látunk a képernyőn, de ezek a részletek nagyon szépen rámutatnak, mennyire súlyos a helyzet valójában.

La película Natsu e no Tunnel, Sayonara no Deguchi reveló un nuevo vídeo promocional

Az otthoni, kiüresedett, fájdalmas környezetnek pedig szép ellenpontját képezi az Anzuval való barátság, később randik, ahol látszik, hogy a fiú világa kitárul.

Az egyetlen zavaró elem, hogy Anzu maga is nagyon határozott, és kicsit főnökösködő személyiség – kicsit kényelmetlen nézni, ahogy kezdetben jóformán letámadja Kaorut, miközben látjuk, a főszereplőnek mennyi bizonytalansága és gondja van. Hosszú távon a kapcsolatuk szerencsére sokkal kiegyensúlyozottabb és szerethetőbb. Anzu bizonytalanságait is jól bemutatják, esetében személyes kedvencem a jelenet, amikor megmutatja a mangáját a fiúnak: szépen megragadták a kreatív munka küzdelmeit, a kamaszos ambíciókat és félelmeket ezzel kapcsolatban. 

A mellékszereplők alapvetően elég egydimenziósak, nincs is rájuk sok idő. Részleteket kapunk Karenből, Kaoru kishúgából, aki aranyos, vicces kislány, de semmi több. Igazából nem is kell nagyon mást tudnunk róla, minthogy a főhős szerette, fontos emlékei kötődnek hozzá, és felelősnek érzi magát a haláláért. Mivel a karakterek elszigeteltek, ezért az esetenként megjelenő barátokra ugyancsak nem jut sok idő, legtöbbjük személyisége maximum egy mondatban leírható – inkább csak díszletek az iskolai környezethez. A hangulathoz valamennyire szükség is volt erre az éles fókuszra, de egyben sokat elvesz a filmélményből. Míg a Suzume esetén egyetlen film alatt is kedves, szórakoztató, izgalmas mellékszereplőgárdát sikerült felvonultatni, akiket önmagukban is szívesen követtünk, az Átjáró az álmokba esetén ha valaki nem kedveli Kaorut és Anzut, akkor igazából nincs olyan szemszög, amire koncentrálhatna.

A zene kellemes, illik a történethez, néhol kicsit hátborzongató – az Urashima alagút alaphangulatát nagyon jól megadják a lehulló vörös levelek, a tükröződések, a kristályszerű részletek a fákon, és a halk, sötét zene. Itt is, mint az egész film alatt folyamatosan, Shinkai, és az ő filmjeinek OST-i jutottak eszembe – az énekes részek, a montázsok nagyon jópofák, de egyik sem ragadott meg igazán.

Érdemes még megemlíteni, hogy a film végére azért sikerült betenni egy erős csavart, amire nem számítottam, és egyébként a japán filmgyártásra jellemző keserédességet vitt a zárásba. Nagyon értékeltem, hogy a történet bevállalta, hogy tartja magát a fantasy szál szabályaihoz, és nem rúgja fel azokat egy klasszikus happy endért, egyben viszont kellemetlenül lezáratlanná tette ezzel a történetet. Kellett volna legalább még egy montázs, egy időugrás, bármi, hogy igazán el tudjuk képzelni, hová is vezet a kialakult helyzet. 

Összességében, kinek ajánlható az Átjáró az álmokba? Aki éppen Shinkai hangulatában van, annak mindenképp. Tényleg kellemesen melankólikus, néhol sötét, és kicsit varázslatos romantikus filmről van szó, amire nem kell sajnálni a másfél órát, mert végig leköt majd. Amire viszont ne számítsatok tőle, az a világmegváltó eredetiség.

Az Átjáró az álmokba, bár sokat boncolgatja a maradandóság, a maradandó műalkotások, és főleg mangák témáját, sajnos ő maga nem lett ilyen – néha viszont egy kellemes este is elég eredmény egy filmnek.

7 /10 csodaraptor

Átjáró az álmokba

Natsu e no Tunnel, Sayonara no Deguchi

romantikus, fantasy, dráma
Játékidő: 82 perc
Premier: 2023. október 21.
Rendező: Taguchi Tomohisa

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

editor
Nagyjából 2015-ben kezdtem el blogot írni, elsősorban science fiction témákban. Később nyitottabbá váltam a keleti kultúrákra, érdekelni kezdtek az animék, és az ázsiai filmművészet is. Jelenleg ezekkel is sokat foglalkozom kritikusabb, elemzőbb szemmel.
×