A Busanba tartó vonat már elment, és nincs másik

Míg a Zombiexpresszben azt láthattuk, hogyan terjed el Dél-Koreában egy zombivírus, az új rész már az évekkel később kialakult állapotokat mutatja be. A prológus még a félszigetről való menekülés idején játszódik, azután jön egy nagy időugrás a Peninsula jelenébe, amikorra a fertőzött államot már teljesen elzárták a külvilágtól. Jung-seok azon túlélők egyike, akik még kijutottak Dél-Koreából, azonban sógorával együtt vállalja, hogy egy öngyilkos küldetés során visszamegy egy teherautónyi pénzért. Csakhogy a félszigeten egyáltalán nem az várja, amire számított.

A Holtak szigetében tehát a főszereplők nem abba a közegbe csöppennek bele, amelybe az előző film hősei: ez már egy teljesen lepusztult, posztapokaliptikus világ. A környezet megváltozásából adódik aztán a két film legnagyobb különbsége, hiszen ezt az átalakult világot be is kell mutatni, így ez a rész már nem egy klasszikus menekülős horror, hanem inkább egy horrorelemekkel átszőtt disztópikus akciófilm.

Önmagában a műfajváltás nem lenne probléma – sőt, a néző még értékelheti is azt, hogy az alkotók ilyen téren újszerűségre törekedtek –, csakhogy a nagy világépítés közepette sajnos az élőhalottakra nem túl sok játékidő jut. Márpedig az első részt elsősorban a sajátos zombitípusa tette különlegessé, az különböztette meg igazán a többi horrortól. Éppen ezért ha volt valami, aminek az új filmben ugyanakkora szerepet kellett volna kapnia, akkor azok az élőhalottak. A Peninsulában viszont már inkább egymással harcolnak az emberek.

A környezet és a műfaj tehát már egészen más, a zombik pedig háttérbe szorultak, mégis volt valami, amit visszahoztak: ez pedig az önzőből önfeláldozóvá váló főhős toposza.

Márpedig talán pont ez volt az egyetlen dolog, amiben igazán lett volna értelme változtatni. Hiszen így minden látványos különbség ellenére lényegében ugyanarra a sémára épül ez a film is, amire az előző.

Ráadásul az újrázás nem is sikerült túl jól: a főszereplő karakterének átalakulása kidolgozatlan, nincs úgy felépítve, ahogyan az üzletember apuka által bejárt út az első részben. Ennek oka részben az, hogy a cselekmény ezúttal két szálon fut, és a főhős sztorijára jutó kevesebb játékidőt nem tudják rendesen kihasználni. Másrészt az ő története szempontjából fontos momentumok egyáltalán nem drámaiak, inkább elkapkodott, erőltetett fordulatoknak hatnak. Erre talán a legjobb példa, hogy amikor fény derül egy korábbi tettére, a beismerő vallomását gyakorlatilag semmilyen reakció nem követi. Amellett pedig, hogy nincs rendesen kidolgozva a karakter fejlődése, hiányzik az is, hogy valamilyen komoly, személyes tétje legyen számára az egésznek. Jung-seok ugyanis nem a saját vagy a családja életét akarja menteni, egészen más okból indul útnak.

A hős történetével ellentétben a főgonosz mellékszála kifejezetten érdekes lett – gyakorlatilag ez a film egyetlen igazi erénye.

A negatív karakter esetében persze nincs szó jellemfejlődésről, a sztorija inkább azért érdekes, mert a figura elég különleges helyzetben van: a hatalma ellenére valójában ő is egy fogoly abban a helyzetben, ami a zombiapokalipszis következtében kialakult. Ráadásul a barbárság szintjére visszasüllyedt emberek között van ellenlábasa is, akiről tartani kell, ez pedig egy folyamatos feszültséget ad ennek a történetszálnak. Az ő esetében a kiélezettebb, fontosabb pillanatok is nagyon hatásosra sikerültek – a film legjobb jelenete, amikor a férfi egy helyiségbe kerül a riválisával, és a néző végig azt várja, mikor próbálják megölni egymást, aztán a helyzetet egy egészen váratlan fordulat oldja fel.

Az érdekes főellenség részben kárpótolni tud a főszereplő sztorijának gyengeségéért és a Zombiexpresszre jellemző eredetiség hiányáért, így a Holtak szigete nem több egy lelketlen, felejthető filmnél. Azok a Busan-rajongók pedig, akik az eredeti film szörnyeit szerették volna viszontlátni, duplán csalódni fognak.