Könyv

Századokon átívelő harc az emberek lelkéért

Az emberi jóság és gonoszság, az emberi természettel kapcsolatos optimizmus és pesszimizmus szembeállítása érdekes, de mégsem feltétlen hálás téma: nagyon könnyen didaktikusságba, vagy giccses idealizmusba tud fulladni egy erről szóló szöveg. Benyák Zoltán Az utolsó emberig című fantasy-regényének nagy erénye, hogy a szemben álló eszméket képviselő hősei végig megmaradnak emberinek, hétköznapi figuráknak.

Nehéz feladat elé állítja a kritikust ez a könyv, ugyanis szinte lehetetlen úgy írni róla bármit is, hogy egyáltalán ne spoilerezzen az ember. A történet kapcsán is talán csak akkor nem lövök le semmit, ha annyit árulok el róla, hogy két emberről szól, akik különböző történelmi korokban és helyszíneken találkoznak és csapnak össze. Ezek a korok és helyek többnyire meglepik az olvasót, de vannak olyanok is, amelyeknek a szerepeltetésére valahol számíthat az ember. A történet lényegében különböző visszaemlékezésekből áll össze, melyek eleinte látszólag elkülönülnek, ám ahogy haladunk előre a könyvben, úgy válik egyre világosabbá, miként kapcsolódnak egymáshoz.

A cselekmény csak nagyon lassan bontakozik ki, és ezalatt nagyon jól megismerjük a két főszereplőt, illetve a kettejük közötti viszonyt.

Noha a történet lényege egyértelműen az, hogy ők ketten egy-egy ideát testesítenek meg, és ennyiben egymás antitézisei, mégsem pusztán egyoldalú, lapos figurákról van szó. Felfogásuk ugyan szélsőséges, de mindegyikük nagyon emberi, és egyaránt vannak szimpatikus és elítélhető cselekedeteik is – még ha a szerepükből adódóan természetesen mások is az arányok. A történet előrehaladtával pedig az is nagyon szépen kirajzolódik, milyen hatással vannak egymásra. Érdekes, hogy míg a felfogásuk fokozatosan közeledik, a viszonyuk egyre inkább elmérgesedik. A végén már tiszteletre méltó ellenfél helyett gyűlölt ellenségként tekintenek a másikra. Hiába ad fel bizonyos elveket egyikük, hiába változtat a hozzáállásán és módszerein a nagy riválisa: a két oldal közötti határok lassú elmosódása csak elmérgesíti küzdelmüket.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

A harc fokozódásával együtt gyorsul a tempó is: amennyire ráérősen indul a könyv, annyira felpörögnek az események a második felében.

Ahogy az első pár epizód egészen hosszú és sokáig elidőzünk egy-egy évszázadban, úgy később viszont egyre rövidebb időt töltünk a különböző korokban. Bár erős a váltás, hamar hozzá lehet szokni, inkább csak azért sajnálatos a dolog, mert a szerző egyébként nagyon jól bemutatta az egyes történelmi korokat és helyszíneket, így jó lett volna a huszadik században történtekről is többet olvasni tőle.

Benyák Zoltán
Benyák Zoltán

Mivel az alapkoncepció az, hogy az emberi történelem korszakait járjuk végig a főszereplőkkel, adja magát Az ember tragédiájával való összehasonlítás. Tulajdonképpen Az utolsó emberig a Madách művére adott modern válasznak is tekinthető. Az emberkép itt sem optimista, a történelem pedig egyértelműen negatív irányba halad. Ugyanakkor ebben a regényben már a kezdettől hiábavalónak tűnik a nemes eszmékbe vetett hit, az emberiség nem is próbálja ezeket követni, mert inkább hajlamos a gonoszságra. Benyák koncepciója abban is más egyébként, hogy nála a főhős és ellenfele nem is feltétlenül mindig olyan személyként jelennek meg, akiknek nagy hatalma és tekintélye van: ők inkább közvetve igyekeznek hatni az emberiségre. Eszméiket nem terjesztik, hanem azok szerint cselekednek, és azt várják, hogy a tetteik hozzanak változást.

E két ember korokon átívelő utazásának az adja a nagyszerűségét, hogy olyan személyeket és helyszíneket fűz fel egy lineáris történetre, amelyek között egyébként nem feltétlenül látnánk kapcsolatot, és mégsem tűnik erőltetettnek a dolog:

az író remekül vegyíti a valós események leírásait, a történelmi tényeket és valós személyeket a fikcióval.

A könyv végén a disztópikus jövő leírásakor pedig csupa ma létező problémára reflektál, ami nagyon reálissá teszi a leírást, így a teljesen fiktív korba való átlépés észrevétlen, az olvasó nem érzékel törést a történetben. Az pedig külön erénye a regénynek, hogy a felvázolt jövőképe nem hat elcsépelten. A regény végét azonban nem is a jövő társadalmának leírása teszi erőteljessé, hanem egy érdekes csavar a történetben, illetve az elgondolkodtató és kifejezetten bátor befejezés, amely jó darabig nem hagyja nyugodni az olvasót.

8 /10 raptor

Az utolsó emberig

Szerző: Benyák Zoltán
Műfaj: fantasy
Kiadás: Athenaeum Kiadó, 2018
Oldalszám: 352

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.