Az emberi jóság és gonoszság, az emberi természettel kapcsolatos optimizmus és pesszimizmus szembeállítása érdekes, de mégsem feltétlen hálás téma: nagyon könnyen didaktikusságba, vagy giccses idealizmusba tud fulladni egy erről szóló szöveg. Benyák Zoltán Az utolsó emberig című fantasy-regényének nagy erénye, hogy a szemben álló eszméket képviselő hősei végig megmaradnak emberinek, hétköznapi figuráknak.
Nehéz feladat elé állítja a kritikust ez a könyv, ugyanis szinte lehetetlen úgy írni róla bármit is, hogy egyáltalán ne spoilerezzen az ember. A történet kapcsán is talán csak akkor nem lövök le semmit, ha annyit árulok el róla, hogy két emberről szól, akik különböző történelmi korokban és helyszíneken találkoznak és csapnak össze. Ezek a korok és helyek többnyire meglepik az olvasót, de vannak olyanok is, amelyeknek a szerepeltetésére valahol számíthat az ember. A történet lényegében különböző visszaemlékezésekből áll össze, melyek eleinte látszólag elkülönülnek, ám ahogy haladunk előre a könyvben, úgy válik egyre világosabbá, miként kapcsolódnak egymáshoz.
A cselekmény csak nagyon lassan bontakozik ki, és ezalatt nagyon jól megismerjük a két főszereplőt, illetve a kettejük közötti viszonyt.
Noha a történet lényege egyértelműen az, hogy ők ketten egy-egy ideát testesítenek meg, és ennyiben egymás antitézisei, mégsem pusztán egyoldalú, lapos figurákról van szó. Felfogásuk ugyan szélsőséges, de mindegyikük nagyon emberi, és egyaránt vannak szimpatikus és elítélhető cselekedeteik is – még ha a szerepükből adódóan természetesen mások is az arányok. A történet előrehaladtával pedig az is nagyon szépen kirajzolódik, milyen hatással vannak egymásra. Érdekes, hogy míg a felfogásuk fokozatosan közeledik, a viszonyuk egyre inkább elmérgesedik. A végén már tiszteletre méltó ellenfél helyett gyűlölt ellenségként tekintenek a másikra. Hiába ad fel bizonyos elveket egyikük, hiába változtat a hozzáállásán és módszerein a nagy riválisa: a két oldal közötti határok lassú elmosódása csak elmérgesíti küzdelmüket.
A harc fokozódásával együtt gyorsul a tempó is: amennyire ráérősen indul a könyv, annyira felpörögnek az események a második felében.
Ahogy az első pár epizód egészen hosszú és sokáig elidőzünk egy-egy évszázadban, úgy később viszont egyre rövidebb időt töltünk a különböző korokban. Bár erős a váltás, hamar hozzá lehet szokni, inkább csak azért sajnálatos a dolog, mert a szerző egyébként nagyon jól bemutatta az egyes történelmi korokat és helyszíneket, így jó lett volna a huszadik században történtekről is többet olvasni tőle.
Mivel az alapkoncepció az, hogy az emberi történelem korszakait járjuk végig a főszereplőkkel, adja magát Az ember tragédiájával való összehasonlítás. Tulajdonképpen Az utolsó emberig a Madách művére adott modern válasznak is tekinthető. Az emberkép itt sem optimista, a történelem pedig egyértelműen negatív irányba halad. Ugyanakkor ebben a regényben már a kezdettől hiábavalónak tűnik a nemes eszmékbe vetett hit, az emberiség nem is próbálja ezeket követni, mert inkább hajlamos a gonoszságra. Benyák koncepciója abban is más egyébként, hogy nála a főhős és ellenfele nem is feltétlenül mindig olyan személyként jelennek meg, akiknek nagy hatalma és tekintélye van: ők inkább közvetve igyekeznek hatni az emberiségre. Eszméiket nem terjesztik, hanem azok szerint cselekednek, és azt várják, hogy a tetteik hozzanak változást.
E két ember korokon átívelő utazásának az adja a nagyszerűségét, hogy olyan személyeket és helyszíneket fűz fel egy lineáris történetre, amelyek között egyébként nem feltétlenül látnánk kapcsolatot, és mégsem tűnik erőltetettnek a dolog:
az író remekül vegyíti a valós események leírásait, a történelmi tényeket és valós személyeket a fikcióval.
A könyv végén a disztópikus jövő leírásakor pedig csupa ma létező problémára reflektál, ami nagyon reálissá teszi a leírást, így a teljesen fiktív korba való átlépés észrevétlen, az olvasó nem érzékel törést a történetben. Az pedig külön erénye a regénynek, hogy a felvázolt jövőképe nem hat elcsépelten. A regény végét azonban nem is a jövő társadalmának leírása teszi erőteljessé, hanem egy érdekes csavar a történetben, illetve az elgondolkodtató és kifejezetten bátor befejezés, amely jó darabig nem hagyja nyugodni az olvasót.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
