Darth Maul – A Jó, a Rossz és a Fanservice

Palpatine és a Kereskedelmi Szövetség a háttérben már a galaxis békéjének felzavarására szervezkednek, de a későbbi főkancellár még nem látja elérkezettnek az időt, hogy felfedjék a nagy titkot: a Jedik ősi ellenségei, a Sith-ek nem vesztek a történelem homályába. Csakhogy fiatal tanítványa, Darth Maul, akibe gyűlöletet és bosszúszomjat plántáltak, egyre türelmetlenebbé válik. Ő már legszívesebben kilépne az árnyékból, hogy megküzdhessen az ellenfeleikkel. Így amikor megtudja, hogy egy bűnszervezet titkos árverésen akar eladni egy fogságba ejtett Padawant, úgy dönt, kihasználja az alkalmat, és Mestere háta mögött az aukcióra utazik, ahol aztán végre szemtől szembe állhat egy Jedivel.

Minden Star Wars-rajongó úgy fog bele ennek a képregénynek az olvasásába, hogy a vége nem sok meglepetéssel kecsegteti. Ráadásul egy elég rövid történetről van szó, így azt is sejthetjük már előre, hogy az időhiány miatt nem nagyon találkozunk majd benne fordulatokkal. Ezek fényében viszont teljes joggal várhatjuk el, hogy legyen valami olyasmi a Darth Maulban, ami kárpótolni tud minket a majdhogynem borítékolhatóan érdektelen sztoriért.

Az író a korlátozott időtartamot és a végkifejlet kiszámíthatóságát úgy igyekezett ellensúlyozni, hogy elsősorban nem is a történésekre, hanem a főszereplőben kavargó érzelmekre és gondolatokra fókuszált: tulajdonképpen a szöveg legnagyobb része a Sötét Oldal filozófiájának fejtegetése. Elegáns megoldás, mert miközben ezekből a belső monológokból jobban megismerhetjük a karaktert, ugyanaz a néma harcos marad, akit a Baljós árnyakban láttunk.

Nagyon érdekes arról olvasni, hogyan látja Maul a Sith-ek és Jedik konfliktusát, illetve Palpatine stratégiáját.

A történet legfőbb motívuma ez a Mester és tanítvány felfogása közötti éles különbség. Míg Maul az a fajta Sith, mint Darth Vader, akit a gyűlölete fűt, és mindig előre rohan a harcba, addig Palpatine a tiszta, hűvös számítás. A főszereplő visszaemlékszik Darth Sidious tanításaira, felidézi magában, hogyan értette meg vele a tanítója, miért kell gyűlölnie a Jediket – közben pedig amiatt dühöng, hogy ugyanez a Mester most bujkálásra kötelezi őt. Nagyon élesen kiütközik a kettejük felfogása, habitusa közötti – sőt tulajdonképpen magában a Sith tanításokban rejlő – ellentét.

Azt már a Phasma és az Inferno Osztag kapcsán is kifejtetem, hogy én alapvetően nem rajongok azért, amikor a Star Wars gonosztevőiből főhőst csinálnak egy-egy sztori erejéig. Ez az egész mitikus világ két, ellentétes őserő örök harcáról szól, vagyis itt az egyik oldal színtisztán gonosz, a másik pedig mindazt képviseli, amit jónak tartunk. Ha pedig a Saga a Jediknek a Sötét Oldal elleni harcáról szól, és fő üzenete, hogy a Világosságnak végül mindig győznie kell, akkor szerintem nincs értelme a Sith-ek nézőpontjából is bemutatni a dolgokat. Velük nem kell azonosulnunk, nekik nem kell szurkolnunk. Azonban el kell ismernem, hogy ennek a képregénynek az esetében kivételesen tetszett ez a megközelítés. Maul persze itt sem lett komplexebb karakter, szerethetőbb meg pláne nem – és minél jobban bizonygatja, hogy a Jedikkel szembeni bosszúvágya jogos, annál inkább tűnik hamis önigazolásnak a gyűlölet táplálta zavaros filozófiája.

Az olvasó szimpátiáját egyedül azért tudja megnyerni magának a Sith Nagyúr, mert ebben a történetben nagyon szépen megmutatkozik, hogy ez a teremtmény minden ereje és hatalma ellenére is csak egy báb, egy fegyver egy nálánál is erősebb és elvetemültebb gonosztevő kezében.

Igaz, hogy kegyetlenségben nem marad el a mesterétől, de benne legalább megvan a harcosok egyenessége, ellentétben a kétszínű, cselszövő Palpatine-nal. Éppen ebből a (kissé kiforgatott) lovagi erkölcsből kifolyólag Maul minden ellenszenve ellenére is egyenlő félként tekint a Jedikre, és ez a Padawannal való viszonyában is megjelenik. Ahogyan kibontakozik a cselekmény, és jobban megismeri a fiatal lányt, a Sith egyre növekvő tisztelettel tekint rá a kardforgatás terén megmutatkozó tehetsége és a bátorsága miatt. Sajnálatos, hogy maga a Jedi karakter kidolgozatlan maradt, és egy érdekes személyiség helyett csak egy sematikus figurát kaptunk. Itt ugyanis nem a lány jelleme a fontos, hanem amit képvisel: mindent, amit Maul megvet. Hogy ez teljesen egyértelmű legyen, a Padawannak kék színű a bőre és a fénykardja is, így még megjelenésében is Maul tökéletes ellentéte – ami egyébként egy ügyes művészi megoldás, és a párbajukat is elég látványossá teszi.

Sajnos azonban az, hogy beleláthatunk Maul fejébe, önmagában még kevés. Nem tud kárpótolni a történet hiányosságaiért. Maguk az alkotók is érezhették ezt, nyilván ezért hatja át az egész képregényt a fanservice. Ebbe a kötetbe annyi kisebb-nagyobb utalást pakoltak az alkotók, amennyit nem szégyelltek! Vannak itt Az ébredő Erőben látott lények, A klónok háborújából és korábbi Star Wars képregényekből ismert karakterek, és még a Lázadók sorozat egyik fontos helyszíne is feltűnik. Bár rajongóként kétségtelenül jó dolog ezeket az apróságokat észrevenni, az embernek azért egy idő után már inkább olyan érzése van, hogy az egész csak azt hivatott elfedni, mennyire semmitmondó a történet.

Valahol bosszantó, hogy csak egy ilyen nyúlfarknyi képregényt kaphatott Maul. Egyértelmű, hogy egy népszerű, „eladható” karakterről van szó, tehát lenne rá kereslet – és egy hosszabb sorozatban sokkal alaposabb történetekre is futototta volna az időből, és a Jedi karaktert is jobban megismerhettük volna; sőt adott esetben akár lehetőség lett volna, hogy kettejük között valamilyen érdekes viszony bontakozzon ki. Ha például rákényszerülnek, hogy egy közös ellenség ellen egy időre összefogjanak, és partnerként működjenek, abból mindenképpen izgalmas sztori kerekedhetett volna ki.

De úgy tűnik, Maul karakterével nem igazán tudnak mit kezdeni.

Azzal tisztában vannak, hogy rajongókedvenc, ezért hébe-hóba rövid időre előhúzzák a kalapból, de sosem használják ki igazán. A filmekben, sorozatokban rövid szerepet kapott és mindig szánalmasan elbukott, a vele tervezett, egész látványosnak ígérkező játékot elkaszálták. Az a néhány képregény, amit korábban neki szenteltek, szintén nyúlfarknyi hosszúságú volt, a cselekményük pedig érdektelen; de a két róla szóló regény története sem túl nagyívű. E korábbi sztorik többsége azonban már nem része a hivatalos Star Wars kánonnak. Adott tehát a lehetőség, hogy tiszta lappal indítsanak, és ezúttal olyan sztorikat adjanak ennek a népszerű karakternek, amilyeneket megérdemelne. Ehelyett most itt van ez a képregény, ami egy érdekes ötletre épít, nagyon szépen megrajzolt, ugyanakkor néhány, csak a rajongók számára értékelhető érdekességen kívül nem ad semmit az olvasójának.