Ne az agyara alapján ítélj meg egy orkot

Na, nem mintha a Bright nézhetetlenül szörnyű lenne, erről szó sincs, de leginkább egy unalmas vasárnap délutánra tudnám ajánlani, amikor csak dögleni szeretnénk a tv előtt. Pedig a koncepció kellően elszállt, a casting is remeknek tűnt, így nem csoda, ha minden kiéhezett fantasy rajongó alig várta.

A Bright viszont nagyon sok mindenről akar szólni, és pont ezért végül semmiről sem tud igazán.

Kicsit konkrétabban, a cselekmény három dologról szeretne mesélni nekünk:

Először is bemutat egy furcsa világot, (azon belül is Los Angelest) ahol együtt élnek a társadalom csúcsát képező elfek, a mindenki által gyűlölt, legalsó osztályokban rekedt orkok, és valahol a kettő között ott vannak az emberek is. Rajtuk kívül feltűnnek még tündérek, kentaurok, sárkányok, de az ő elhelyezkedésük az univerzum társadalmán belül teljes mértékben tisztázatlan marad, kvázi humorfaktorként vannak néhol jelen.

Másrészt ott a két főszereplő személyes konfliktusa. A Will Smith alakította rendőr, Daryl Ward megkapja társnak Los Angeles első ork rendőrét, Nick Jakobyt, akit ő is és mindenki más alkalmatlannak tart a feladatra, szimplán azért, mert ork. ( Itt jegyezném meg, hogy egy olyan filmben, ahol a bonyodalom legfőbb tárgya egy varászpálca, azaz „magic wand”, nem a legjobb ötlet a főszereplőnek a Ward nevet adni, főleg ha mindkettő legtöbbször egy morgó ork szájából hangzik el) Dübörög tehát az ork-rasszizmus, és szegény Nicknek (Joel Edgerton) egyedül kell bebizonyítania az egész világ számára, hogy faja nem csak bűnözőnek vagy szolgának jó.

Végül pedig, a cselekmény központjában egy kétezer éves prófécia áll, miszerint a gonosz sötét nagyúr varázspálcák és azokat használni képes szektás elfek segítségével vissza szeretne térni és hatalma alá hajtani a világot. Ward és Nick szolgálat közben találnak egy ilyen varázspálcát és mellé egy furcsa elf lányt, Tikkát (Lucy Fry). Nem kell hozzá sok idő, hogy emberek, orkok és elfek legkülönbözőbb csoportjai vegyék üldözőbe őket a mágikus tárgyra áhítozva.

A probléma ott kezdődik, hogy alig két óra alatt ennyi mindent nem tud a film kerek egészként megtárgyalni és ahelyett, hogy valamit feláldozna a sok ambíciójából, inkább mindenbe csak belecsipeget egy kicsit. Így viszont az egész történet felületes, a világa pedig hiteltelen lesz. Erről a fantasztikus lények és emberek által közösen benépesített 21.századról nem sokkal tudunk meg többet a film végére, mint amennyit fentebb leírtam róla. Nem tiszta például az elfek és emberek viszonya, hogy az elfek mennyivel állnak az egész társadalom felett. Rengeteg hasonló, apró, de evidens kérdés merült fel bennem a filmet nézve, amire sajnos nem kapunk választ. A bemutatott univerzum működése egyszerűen nem tűnik dinamikusnak, csak állítások egymásutánja minimális részletezéssel tálalva.

Ha valaki azt mondja nekem, hogy ezt egy 16 éves Gyűrűk Ura-rajongó írta, simán el is hiszem.

Ugyan ezért nem tud működni az orkok elnyomásával foglalkozó szál sem. Szegény lényeket a filmben feltűnő összes szereplő elképesztő agresszivitással gyűlöli, csak hogy egyértelmű legyen, mennyire nehéz helyzetben van Nick. Viszont ezt a zsigeri gyűlöletet igazából nem feszegetik, csak létezik, mióta kétezer éve az orkok rossz oldalra álltak.  Az orkok gengszterek, az orkok erőszakosak és klánokba szerveződnek. Az orkok azért lettek rosszak, mert mindenki annak gondolja őket. (Hello Öngyilkos osztag!) De igazából azt se látjuk, hogy tényleg képesek lennének-e mások lenni, a történet nem megy bele elég mélyen a problémába ahhoz, hogy valóban kérdéseket tegyen fel a faj helyzetével kapcsolatban. Egy ennyire felületes morális tanmesén nem könnyű komolyan elgondolkodni, de szerencsére, az első 15 perc után könnyedén kitalálható végkifejlet nem is kívánja meg hogy gondolkodjunk a látottakon.

Ráadásul a két főszereplőn kívül az összes karatker elképesztően egyszerű. A főgonosz szerepére megszerezték Noomi Rapacet, de hogy minek, az nagyszerű kérdés, a szektavezér elf épp csak annyira karakteres, hogy kapott egy saját nevet. De ugyan ez elmondható a korrupt rendőrökről, az ork bandavezérről és fiáról, vagy a mágikus FBI-ügynökökről is. A cselekmény hasonlóan magáért való, mindenki éppen ott van, ahol lennie kell. A sötét nagyúrt szolgáló elfek egyszer szuper-nindzsákként ölik halomra a kommandósokat, majd hi-tech felszereléssel nyomozzák le hőseinket, csak a rendőrpárost képtelenek valamiért kicsinálni. Ráadásul az akciójelenetek abszolút követhetetlenek. A legfájdalmasabb talán Tikka, akivel látványosan nem tudtak mit kezdeni az írók – de a nevetségesen szájbarágós párbeszédeken is foghatjuk a fejünket.

Mindezek ellenére a Bright ha nem is kifejezetten jó, de végig élvezhető marad és egy percig sem fullad unalomba. A fényképezés végig tök oké, sokkal érdekesebbnek és hangulatosabbnak mutatja a világot, mint amit igazából kapunk. A film abban a pár pillanatban működik igazán jól, amikor elmerül a társadalom működésének kérdéseiben, még ha csak pár poén kedvéért teszi is legtöbbször. A két főszereplő abszolút helyén van, karaktereik és a közöttük meglévő dinamika a kevés dolog egyike, ami kimondottan jól sikerült. Joel Edgertonnak pedig külön kimagasló érdeme, hogy nem az orkokat érő elnyomás, hanem a karakter iránti szimpátia miatt sajnáljuk végül Nick Jakobyt.

Végülis, ha úgy nézzük, a Bright hozta a nyári blockbusterek színvonalát, de ez azért elég sovány vigasz, mikor a világ így ki van már éhezve egy jó fantasy-történetre.

Egészen furcsa ezt pont a Netflixtől látni, de biztos vagyok benne, hogy a Bright koncepciója zseniálisan működhetett volna sorozatos formában. Ezért is tudok örülni neki, hogy már be is jelentették igényüket a folytatásra. Ha tudnak tanulni abból a rengeteg hibából amit itt sikerült elkövetniük, egy második rész  igazán pozitív fordulattal is szolgálhat.