Rememory – Csak Peter Dinklage-re fogunk emlékezni a memória-sci-fiből

Bár műfajában sci-fi, a Rememory lényegében arra az emberi drámára koncentrál, amit egy futurisztikus kütyü okozhat. Gordon Dunn (Martin Donovan) megépít egy gépet, amellyel az embereknek lehetősége van az emlékeiket egy adattárolóra menteni, majd azt filmként visszajátszani. Az újranézett emlékekben az a különlegesség, hogy a lehető legobjektívebbek, hiszen nem befolyásolja őket az agyunk – tehát nem homályosít el részleteket, ahogy egyébként tenné.

Dunn találmányára egyfajta terápiás eszközként tekint, hiszen a pszichológus se véletlenül próbál minket az emlékeink felidézésével kezelni, a szembesülés segíthet más szemmel tekinteni saját magunkra, és a múltunkra.

Az úgynevezett „Rememory” forgalomba állítása szünetel, amikor Dunnt holtan találják az irodájában, az egyetlen megépített gép pedig nincs sehol. Bár a férfi halálát szívroham okozta, a falban található lövésnyomok és az eltulajdonított gép miatt nyomozás folyik. A Rememory Sam Bloomnál (Peter Dinklage) van, aki két dologra használja a gépet: egyrészt régi emlékeiből ki akarja deríteni mik voltak az autóbalesetben meghalt bátyjának utolsó szavai, másrészt a géppel együtt ellopott emlékek alapján rá akar jönni, hogy miért és hogyan halt meg Dunn.

Sok embernek volt indítéka bántani a feltalálót, ugyanis az első fókuszcsoport tagjai – akiknek Dunn az emlékeit rögzítette adathordozó kártyákra – meglehetősen elégedetlenek voltal a munkájával. Közöttük van olyan, akinek a tudatalattijából visszahozott emlékek teljesen tönkretették az életét, van, aki mindenáron vissza akarja szerezni a saját szellemi tulajdonát, illetve egyikük öngyilkosságot követett el a gép hatására átélt hallucinációk miatt.

A film erőssége, hogy egy izgalmas témát vett elő – a memóriába való gépi beavatkozás sok sikerfilm kedvelt témája, elég az Egy makulátlan elme örök ragyogására gondolnunk – ám nem igazán használta ki a benne lévő potenciált. Az egyik legérdekesebb történetszál Toddé, akit az iszonyú igazságtalanul korán elhunyt Anton Yelchin alakít. Egy tragikus kimenetelű esemény átélője, ám ezt az emléket agya a tudatalattiba száműzte, nem véletlenül. Miután Dunn gépének hatására újra szembesül az emlékkel, nemhogy nem válik könnyebbé a megtörténtek feldolgozása, de egyenesen az őrület határához sodorja a fiút.

Mindenképp elgondolkodtató, hogy milyen hatásai lehetnek a memóriába való beavatkozásnak, illetve érdemes-e külsősre bízni az emlékezést, amikor az emberi agy láthatólag pontosan tudja, mit és hogyan befolyásoljon a saját védelmünkben.

Ezeket az érdekes kérdéseket azonban csak feldobja a film, és nem igazán merül el jobban a problémában. Furcsa, hogy egy alapvetően érdekes feltevéshez képest mennyire unalmas a cselekmény. A nyomozás nem tartogat különösebb izgalmakat vagy fordulatokat, mivel körülbelül tétje sincs, a megoldás nem eget rengető, a majdnem kétórás játékidő túlnyújtott. A film hosszúságához képest a lezárás is kissé hiányos, hiszen az egyik legsúlyosabb bedobott konfliktus – a főszereplő által is használt gép hallucinációkat okoz – megoldás nélkül marad. A dramaturgiai hibák valószínűleg abból fakadnak, hogy az író-rendező Mark Palanskynak ez volt a második játékfilmje, és az első olyan, aminek ő írta a forgatókönyvét.

Vannak azonban okosan felépített ötletek is – különösen tetszett, hogy a főszereplő a legkevésbé megbízható figura – de összességében hiányérzetet hagy maga mögött a Rememory.

Ami miatt mégis élvezhető a film, az Peter Dinklage kiváló alakítása. Mindenki kedvenc Tyrion Lannistere kapva kapott a lehetőségen, hogy főszerepben is kipróbálja magát, és a színészi alázata egyértelműen kifizetődött. Most nem támaszkodhatott a szarkasztikus humorra, viszont remekült hozta a tépelődő, sötét titkokat őrző férfi figuráját. Úgyhogy nem kell azon aggódnunk, hogy mi lesz vele a Trónok harca után, mert bár a film valószínűleg nem fog nagy karriert befutni, attól még Dinklage igen.

A Rememoryt érdemes társaságban nézni, hogy utána ki lehessen tárgyalni egy ilyen gép létezésének valóságalapját, hasznosságát és lehetséges veszélyeit, így legalább ha maga a film nem is túl átgondolt, a róla szóló beszélgetések még lehetnek azok.