Mivel végre fut a mozikban Francis Ford Coppola eddigi talán legnagyobb vállalása a karrier (sokadik) fő művének szánt Megalopolisz, így adta magát, hogy legújabb podcastünkben is az ő egyik remekművéről beszéljünk. Ám úgy gondoltuk, hogy a csontig lerágott A keresztapa és Apokalipszis most helyett érdemesebb egy relatíve kevésbé emlegetett, de hasonlóan szenzációs alkotásáról beszélgetni. Így témánk végül a két fő mű között elkészített, Arany Pálma díjas Magánbeszélgetés lett.
Francis Ford Coppola életművét a nagyszabású, ambiciózus és pokoli forgatási körülmények között készülő filmeposzok határozzák meg. A Keresztapa, az Apokalipszis most és legújabban a Megalopolis (de talán még a Drakula is ide sorolható). A „kisebb” filmjeire pedig jóval kevesebb figyelem irányul. Pedig vannak ott még gyöngyszemek. Főként az 1974-es Magánbeszélgetés, amiért megkapta Cannes Aranypálmáját is. A rendező főműve közé „beszorult”, meglepően intim alkotás egy esszenciális férfi-mozi, ami ugyanannyi figyelmet érdemelne, mint ismertebb nagy testvérei.
Hol helyezkedik el a Magánbeszélgetés Coppola életművében? Kémfilmet vártunk, anti-James Bondot kaptunk. Miként mutatja meg Gene Hackman egy teljesen ismeretlen arcát? Lehet-e teljesen elszigetelve élni? John Cazale! Miért is lenne minden férfinak kötelező ez a film? A férfi lélek mélyére ásva többek között ezekről beszélgetünk a Roboraptor Podcast legújabb adásában.
Timecode-ok és amiről szó lesz:
- 0:00 Beköszönés
- 03:00: Francis Ford Coppola munkásságáról beszélgetünk röviden
- 09:55: Miről szól a Magánbeszélgetés? – Meglepően nem arról, amire mi számítottunk
- 21:20 Harry Caul a legizgalmasabb unalmas ember – Gene Hackman magasztalása
- 27:57 Létezik-e Harry Caul?
- 34:25: Mennyire maszkulin személyiség Harry? A munkája tette paranoiddá, vagy a szorongása teszi jóvá a munkájában?
- 38:45: John Cazale alakításáról is érdemes megemlékeznünk
- 41:33: A Kém-vásárról és Harry kollégáiról – mekkora hatásuk van az élete szétesésére?
- 50:32: Kísérletet teszünk a végkifejlet és a film tematikáinak értelmezésére – miközben Máté megvilágosodik arról, mit is látott!
- 1:01: De akkor mi is volt a lehallgatás célja?
- 1:05:10 Még egy kicsit beszélgetünk Harry személyiségéről
- 1:12 Egyéb gondolataink a film kapcsán – Minimum hány Coppola filmet lehetséges megnézni?
- 1:16:30 Elköszönés
A műsort meghallgathatjátok Spotify és YouTube-lejátszási listáinkon az eddigiekkel együtt. Az adást INNEN le is tudjátok tölteni, de akár iTunes-on is feliratkozhattok, hogy biztosan ne maradjatok le semmiről!
Beszélgetnek: Hartai Dávid és Pongrácz Máté
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.