A New York-i származású Sarah J.Maas nem véletlenül az egyik legolvasottabb bestseller szerző nemzetközi viszonylatban is. Könyvei milliós példányszámban fogynak és harminchét nyelven elérhetőek. Legújabb regénye, a Crescent City – Föld és vér háza a hazai könyvpiacon idén januárban debütált a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, megjelenését nagy várakozás előzte meg. De vajon beváltotta-e a hozzá fűzött hatalmas reményeket? Spoileres könyvkritika
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A válasz lehetne akár egyértelmű igen is, de a történet ennél sokkal összetettebb elemzést igényel. Aki olvasott már az írónőtől annak szinte lehetetlen feladat, hogy ne hasonlítsa össze a korábban megjelent sorozataival. A 2012-ben berobbant Üvegtrón (Throne of Glass) akkorát futott, hogy garantált volt a siker a sorozat később megjelenő részeire. Semmi nem korlátozta Maast abban, hogy a végtelenségig húzza a történetet, a kiegészítő kötetek megjelenéséről nem is beszélve.
A legmagasabbra azonban a következő, a mindenki által csak ACOTAR-nak nevezett sorozat második részével a Köd és harag udvarával (A Court of Mist and Fury) tette fel a lécet. Jelenleg 97%-on áll a Moly.hu és 4,61-en a Goodreads.com oldalon, ezzel is igazolva az olvasói népszerűséget. Kezdetektől jelen van a New York Times bestseller listáján és számos Goodreads Choice Awards-díjat bezsebelt Young Adult Fantasy kategóriában. Biztosak lehetünk abban, hogy nem kis teher nyomja az írónő vállát azzal, hogy ezt a szintet miként lesz képes megugrani.
Innen nézve nem is olyan meglepő, hogy a Föld és vér háza egy igazi monstrumként látott napvilágot a maga 912 oldalával. Termetes mérete mellett a fantasztikusan szép pirosas borító is azonnal bevonzza az ember tekintetét. És, hogy valóban szükség volt-e ekkora terjedelemre a történet szempontjából, nos elég egyértelműek a visszajelzések. A kevesebb néha több.
HIRDETÉS
Történetünk kezdetekor megismerkedünk a főszereplő félig ember, félig tündér, Bryce Quinlan és legjobb barátnője az Ördögfalka vezetője Danika Fendyr párosával.
A lányok kapcsolatának bemutatását a sztereotíp amcsi, bulis tinifilmek reprodukciójaként lehetne jellemezni, ahogy szeretetük kimutatását egymás lotyózásában és seggfejezésében élik ki.
Általuk gyorsan kiderül tehát, hogy ez a könyv nem szűkölködik majd káromkodásokban és emellett hosszas, néhol bonyolult világismertetőkben. A világ működését, felépítését Maas igyekezett az első 200 oldalban letolni az olvasó torkán, amihez nem minden esetben a legjobb fogalmazás módot választotta. A rengeteg információ nehezen kerül a helyére egy kisebb vázlat elkészítése nélkül, hiába van még egy térkép is a könyv elején. Kapunk egy kicsit innen, egy kicsit onnan, de a komplex kép nehezen áll össze. Olyan lényeges dolgok mélyebb megismertetése marad el, mint például az Asterek, akik egyébként itt az egész mindenséget működésben tartják.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az események mindeközben viszonylag gyorsan átcsapnak egy bedrogozott, szexszagú, véres, horrorszerű kábulatba. Bár az írónő egy hirtelen jött fordulattal szélsebesen kinyírja Danikát, szerepe a könyv legvégéig kulcsfontosságú marad. Lényegében ez az a pont, ahol a történet valóban beindul és egy két éves időugrás után kezdetét veszi a “kaland”. Danika halálának tisztázatlan körülményei és egy ellopott ereklye feltételezhető kapcsolódása indítja be Bryce kutatását, a természetesen szívdöglesztő bukott angyal, Hunt Athalart társaságával kiegészülve. Ezen a ponton érdemes kitérni kettejük kapcsolatára, amely nem a megszokott Sarah J. Maas mederben tengeti útját. A Föld és vér háza meghagyja végre azt az izgalmat az olvasóinak, hogy egészen a könyv legvégéig izgulhasson a főszereplők összecsiszolódásáért. Ráadásul nem szégyell a vége előtt egy jó nagy pofánvágást is eszközölni a kialakult összhang megbontására.
A regény a sűrű információadagolós kezdés után egy lassabb folyásba csap át, majd az utolsó 200 oldalt úgy megpörgeti, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. Bár az írónő elhagyta végre a rá jellemző hosszas ruhaleírásokat, és az azokról szóló áradozást, ezt lazán felváltotta a végtelen mennyiségű rántotta és szalonna megsütésével a reggeli kávé mellé. Egyértelműen elmondható a Föld és vér házáról, hogy Maas szerkesztője némi ritkítással sokkal cselekményesebbé és feszesebbé varázsolhatta volna a szöveget.
Az a szép, az a szép…
A rajongóknak nem újdonság, hogy a szerző itt is rengeteg karaktert szerepeltet. Nem meglepő, Sarah J. Maasra jellemző módon a Föld és vér háza is egytől egyig tele van gyönyörű teremtményekkel. A nők szépek, tökéletes az alakjuk, erősek és dominánsak. A férfiak izmosak, napbarnítottak, sármosak és vadítóan lehengerlőek.
Persze, szeretjük a szépet, de más kérdés, hogy mennyire érezzük magunkat otthon egy idealizált testképpel teremtett világban, ahol mindenki szó szerint tökéletesebb a tökéletesnél, csak a démonok rusnyák?
A számos karakter közül leginkább talán Bryce testvérét, Rhunt, és a régiségkereskedésben szolgáló kis tűzszellemet, Lehabahot ismerjük meg. Ruhnnak érezhetően nagyobb hangsúlyt szeretett volna szentelni az írónő, de igazán mégsem tudott a karakter mélyéig leásni, pedig bőven akad benne potenciál. Ellenben Lehabahért még keserves könnycseppeket is képes lesz hullatni az olvasó. Róla egyértelműen kiderül, hogy ő testesíti meg mindazt az elhivatottságot, amit a hűségbe vetett hit és a barátság mozgat.
Bryce és Danika barátsága mozgatja az egész történet alapját. A “szeretettel minden lehetséges” jelmondatuk több értelmet nyert volna az olvasó számára, ha sokkal több közös emlékbe engedett volna betekintést az írónő. Az a mélységes kapcsolta, ami kettejük között valójában volt, igen nehezen csurgott át, hiszen pár sztorit leszámítva nem merülhettünk el kettejük élményeiben. Hiányoztak azok az igazán mély kapcsolódási pontok, amelyek a két lányt ennyire összefűzték, helyettük megkaptuk csak azokat, amelyek a legtöbb információt hordozták a cselekmény alakulása szempontjából. Talán ezért van az, hogy Bryce gyászának mélységét csak kevésbé tudja átélni az olvasó. Ennek pedig nagyon fontos szerepe lenne a karakter jobb megítélésében, és személyiségének teljes megismerésében, ráadásul a regény legszebb jelenete, Bryce Zuhanása is ehhez kapcsolódik.
Érdemes bővebben is beszélni Bryce Quinlan karakteréről, hiszen Sarah J. Maas egyértelműen igyekezett egy olyan új női karaktert teremteni, akinek a személyisége még összetettebb, mint az eddigi főszereplőié. Nos, ez több kevesebb sikerrel össze is jött neki. Első benyomásra a lány nem kimondottan szimpatikus, hiszen egy magas lóról észt osztogató bulikirálynőt ismerünk meg benne, akinél Maas sikeresen „túltolta a feminizmust”. Bryce féktelenül bulizik, drogozik, hajszolja a szexuális élvezeteket és káromkodik. Mindemellett a régiségkereskedésben végzett asszisztensi feladatai által egy impozáns, intelligens személyiséggé is válik egyben, hiszen jó abban, amit csinál. A történet előrehaladtával egyre jobban előtérbe kerül, hogy mit takargat még Bryce, és ez tökéletes is lehetne, ha egy ponton nem mondana ellent a karakter saját magának. Maas többször is a tudtunkra adja, hogy Bryce a partilotyó imidzs alatt megbújva egy teljesen más személyiség.
– Könnyebb, ha a legrosszabbat feltételezik rólam. Legalább pontosan látszik, hogy mások milyenek.
Ez azért sántít, mivel a lányt valóban így ismerjük meg a történet elején, ráadásul az írónő még alá is támasztja ezt az egészet azzal, hogy Bryce féltündérként önszántából választotta ezt az életmódot. Tehát ez valóban Bryce lényéhez tartozott, és nem is szégyellte, sőt jól szórakozott, a szerző azonban ellentmondásos módon mutatja be, mint ha ez csak egy álca volna a valóság elfedésére.
Ez az énje is Bryce-hoz tartozik, ez is ő, nem kellene ráerőltetni, hogy ez csak egy megtévesztés a külvilág számára, akik amúgy is elítélik.
Ennek leginkább abban láthatjuk magyarázatát, amikor a hírneve két évvel a gyilkosság után is követi, miközben ő már rég felhagyott a drogos, alkoholmámoros éjszakákkal. A „feminizmus túltolása” szintén innentől ütközik ki leginkább, amikor már a segítő szándékú tanácsban is hímsovinizmust lát, és ok nélkül kezdi el bántani a férfiakat. Ez a regényben többször előfordul, többek között emiatt is marad meg Bryce nehezen megítélhető karakternek az olvasók szemében, hiszen a regény végére egy teljesen más, sokkal szimpatikusabb oldalát is megmutatja.
Kölcsönös lelki támasz
Bryce karakterének kibontásában nagy szerepe van Huntnak, aki egy rendkívül erős és egyedi képességgel bíró, lelkileg és testileg megtépázott angyal. A férfi személyisége sokkal egyszerűbb, mint mondjuk az ACOTAR-ból ismert Rhysandé, aki valóságos férfiideállá nőtte ki magát. Ennek ellenére Hunt egy szerethető karakter, aki megfelelő támaszt nyújt a főhősnőnek, amikor annak szüksége van rá. És ez fordítva is igaz. Kettőjük kapcsolata fokozottan válik egyre érdekesebbé és szorosabbá.
Közös nyomozásuk során ismerünk meg egyre több részletet a világ sötét oldaláról, és derül fény egyre több titokra. A démonok felbukkanása egyértelműen egy apokaliptikus világkép felé tereli a történetet. A szerző fokozatosan tágítja ki a környezetről megszerzett tudásanyagot, hoz be egyre több fontos szereplőt, és ejt el olyan lényeges dolgokat, melyeknek a későbbiekben kulcsszerepe lesz. Jól megválogatja azokat a pontokat, amelyeket szándékosan nyitva hagy az olvasó előtt, ezzel is felcsigázva őt a következő kötet iránt. A harcjelenetek leírás külön megér egy dicséretet, mert igazán pörgőssé és pattanásig feszítővé teszik a szöveget. A történet tetőpontjához közeledvén, az írónő egyre jobban építi a feszültséget, mellyel nagyot lendít a történet mozgalmasságán. Jó lett volna, ha ezt az egész könyvön át tudta volna hozni, nem csak helyenként. A lezárással pedig ad egy felemás érzetet, hiszen a posztapokaliptikus vég végül nem teljesedik be, marad viszont egy halom aggodalomra okot adó dolog, nyilvánosságra került titok, amelyek miatt mégsem nyerjük el a lelki békével járó boldog véget. Sőt, egyértelművé teszi, hogy ez a kötet még csak finom ízelítő volt ahhoz képest, amit majd a következő részben az olvasóra szabadít.
Bár a Föld és vér háza nem lett tökéletes, összességében Sarah J. Maasnak sikerült egy kellően érdekes világot megteremtenie, és azt úgy eladnia az olvasóknak, hogy izgatottan várják a folytatást. A karakterekben rejlő potenciál, a csupán részben felfedezett világ, és a megannyi nyitott kérdés jó előjele annak, hogy a szerző egy még ütősebb kötettel rukkoljon elő, és teljességgel hozza a már megszokott minőségi Sarah J. Maas élményt.
Fejléckép forrása: Bloomsbury Australia
