HIRDETÉS

HIRDETÉS

Képregény

A García! továbbra is páratlan erővel ránt bele a megosztott Spanyolország velejébe

A García! következő kötetei ott folytatják, ahol az első abbahagyta: a jobbos szuperkém kalandjai most is hihetetlen vehemenciával robognak előre a nagybetűs zsenialitás útján. Képregénykritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Folytatódik a García!: a hibernációból frissen ébredt spanyol szuperügynök először igyekszik lezárni azt az összetett, nyakatekert ügyet, amelynek múltjához és a jelenleg zajló elnökválasztáshoz is köze van.Majd a harmadik, eleddig utolsó megjelent kötetben új vizekre evez: egy titkos és izzasztó missziót kell végrehajtania a központi hatalommal mindig is mostoha viszonyt ápoló katalán fővárosban, Barcelonában. 

Mindegy, hogy jobbos vagy balos az ember, a García! mindenkinek tartogat egy-két kijózanító csicskalángost

HIRDETÉS

A második kötet már rögtön az első oldalakon mélyen beránt abba a faltól falig kalandba, amiről ez az egész képregénysorozat szól. A García! ugyanis mestere az időkezelésnek: a második rész prológusában minden oldalon ugrunk egyet az időben visszafele, majd aztán vissza a jelenbe úgy érkezünk meg, hogy egy kicsit többet tudunk meg az ügyről, de össze is vagyunk zavarodva. Ez az az őrületes narratív limbó, ami az egyébként egyáltalán nem rossz sorozatadaptációból meglehetősen hiányzott, itt azonban kamatostul megkapja a képregényrajongó ember.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Emellett pedig még sok minden mást is. Például precíz seggrúgásokat. A García! ugyanis mestere a sodró lendületű illusztrációknak. Barcelonai kiruccanása előtt a régi idők kémjének egy gyorsvonatban gyűlik meg a baja a rosszarcúakkal.

Amit pedig a rajzoló, Luis Bustos erre a szekvenciára felhúz, nos, attól még a Féktelenül is összekuporodva sírni kezd a sarokban.

Egyszerűen remekül használja ki a vonat közegét, emellett a kézitusák, az arcok (amelyek a burleszk humorhoz igazodva a 2. kötettől kezdve egy kis manga-beütést kapnak) is pazarul kivitelezettek, a feliratok pedig zseniálisan illeszkednek az eseményekhez. Az olvasó csak ámulni tud: így kell kihasználni a médium adta lehetőségeket.

Ugyanakkor a mű nemcsak a szokványos képregényes kellékek terén gurít nagyot. A García! mestere a tartalmas és szövevényes történetnek. Itt aztán tényleg mindenki bármikor hátba szúrhatja a másikat, senkiben sem lehet bízni, bármiről és bárkiről bármi kiderülhet, miközben ezúttal is ízléses kis történelmi-szociográfiai összefoglalót kapunk a pénzünkért. Jókora adagot harapnak ki a készítők a katalán történelemből, bemutatva, miért is terhes a viszony a királyi családot szimbolizáló központi Madriddal – mindazonáltal az alkotók pacifista üzenetet intéznek népükhöz, a megbékélést hirdetik, aminek nem lehet eléggé szurkolni.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Apropó szurkolás: a García! mestere az azonosulható és végtelenül emberi karaktereknek. García és a társául szegődő újságírónő, Antonia jól kiegészítik egymást: a férfi plusz erőt ad a lánynak abban, hogy átlásson és döntéseket hozzon napjaink politikai és egyéb (szerelmi és karriert érintő) dzsumbujaiban, a nő pedig megtanítja a régivágású ügynöknek, hogyan is illeszkedjen be a mai, sokkal extravagánsabb és liberálisabb Spanyolországban, ami a maga módján, de többé-kevésbé sikerül (Garcia okostelefonhasználata a legütősebb poénforrások egyike). A rosszarcúak pedig nem csak simán rosszak: róluk is kiderül, hogy ők is csak emberek, féltenivalókkal, érzésekkel – csak közben megcsócsálta őket a hatalom koromfekete gépezete, ami elől senki sem bújhat el következmények nélkül. 

Ez tehát a García!

Ha egyszer lesz negyedik rész, és megjelenik magyarul is, annak nagyon örülni fogunk.

De így is hálásak vagyunk, hogy a honi képregénykiadás már nem csak angol nyelvű szériákra csap rá. Ezt a képalkotás, történet, mondanivaló és karakterizáció terén ennyire egyben lévő művet ugyanis kár lett volna kihagynia a hazai szcénának.

10 /10 raptor

García! 2-3.

¡García!

Szerző: Santiago García
Műfaj: krimi-thriller
Kiadás: Vad Virágok Könyvműhely, 2022
Rajzoló: Luis Bustos
Fordító: Kutasy Mercédesz
Oldalszám: 200 és 160

editor
Régóta írok mindenféle geekségről, de főleg horrorfilmekről és képregényekről. Emellett a Raptor vizuális megjelenéséért is sokat teszek (más földtörténeti korokban grafikus vagyok), így ha valami menő grafikába botlasz az oldalon, azt valószínűleg én követtem el.