A Wednesday újra Tim Burton és az Addams Family jobbik oldalát mutatja

Félelmetesek és hibbantak 

Az Addams család először a The New Yorkerben jelent meg 1938-ban. Nevüket megalkotójuk, Charles Addams után kapták. A család egypaneles jeleneteiben Addams

Egyben rávilágít mindezek pátoszos álságosságára is. Mert míg az eszmény szerint mindenkinek ugyanolyan szabadsága és lehetősége van az anyagi, társadalmi kiteljesedésre, a kicsit is furcsákra mindig visszaszáll a többségi társadalom megvetése. Az Addams család pedig nagyon is sokban hasonlít az amerikai álmot megtestesítő családokra: jó anyagi körülmények között és szerető közegben élnek. Csak éppen különös módon vonzódnak a sötét és morbid dolgokhoz. És furák.

Napjainkban Addams képregényei már kevésbé vannak jelen a köztudatban, a család popkultúrára gyakorolt hatása azonban megkérdőjelezhetetlen. Ez persze nagyban köszönhető a mozgóképes feldolgozásoknak. Az 1964-es, két évadot megélt Addams Family sorozat és az 1973-as animációs széria nálunk érthető okokból kevésbé váltak jelentőssé. A ‘90-es években Barry Sonnenfeld adaptációi és a Cartoon Networkön sugárzott ‘92-es rajzfilmsorozat viszont már itthon is meghódították a közönséget. A Raul Julia, Anjelica Huston, Christina Ricci és Christopher Lloyd nevével fémjelzett filmek azóta kisebb kultikus státuszt vívtak ki maguknak. A későbbi próbálkozások azonban nem öregbítették szépen a franchise hírnevét. Még annak ellenére sem, hogy 1998-ban Tim Curry és Daryl Hannah alakították Gomezt és Morticiát.

De a közelmúlt egészestés animációira sem szívesen emlékszünk. Míg Conrad Vernon és Greg Tiernan 2019-es első feldolgozása egy jobbára feledhető, gyenge közepes alkotás volt, addig a 2021-es folytatása már az idegtépően bugyuta és indokolatlan fércművek sorát gyarapítja. Tim Burton-nél pedig aligha akad megfelelőbb rendező Addamsék hírnevének kifényesítéséhez. 2010-ben már egyszer felvetődött, hogy Burton stop-motion animációs feldolgozást készítene a galád család életéből. Az első hírek felröppenése óta eltelt több mint tíz év, az animációs filmből pedig végül egy élőszereplős spin-off sorozat lett. A Wednesday pedig bebizonyítja, hogy Burton és az Addams Family nagyon is jól működnek együtt. Az élményt pedig még az iskolában játszódó Netflixes tini/young adult sorozatok kliséi sem rontják el.

Rejtélyesek és kísértetiesek  

Wednesday Addams (Jenna Ortega) magatartásbeli problémái miatt (pirájákkal elkövetett gyilkossági kísérlet) már a sokadik iskolaváltása során kerül a Nevermore Akadémiára. Az iskola pontosan a hozzá hasonló különcöknek és kívülállóknak biztosít menedéket – így természetesen a szülei is itt tanultak. Wednesdaynek pedig esze ágában sincs az iskola eminens diákjának számító anyja, Morticia (Katherine Zeta Jones) nyomdokaiba lépni. Pusztán a túlélésre és a mihamarabbi szökésre játszik. Ennek érdekében pedig kénytelen elviselni ideiglenes lakótársát, Enidet (Emma Myers), valamint Weems igazgatónő (Gwendolyn Christie) és a nevelőtanár, Marilyn Thornhill (Christina Ricci) vigyázó tekintetét.

Az iskola környékén azonban megszaporodnak a rejtélyes halálesetek, amibe rövidesen Wednesday is belekeveredik. Bimbózó különleges képességét kihasználva pedig felülkerekedik benne a kíváncsiság és a nyomozói attitűd a szökési vágy ellenében. Miközben az egyre személyesebbé váló ügy végére jár, a kortárs problémák sem kerülik el: alakuló szerelmek, barátságok és családi kapcsolatok döbbentik rá, hogy talán mégsincs kőből a szíve.

Valahol pedig jogos is ez a megközelítés, mert számos olyan klisévé szilárdult motívumot tartalmaz, amik miatt könnyű elítélni a sorozatot. A különc fiataloknak szánt speciális oktatási intézményhez kötődő rejtélyes, természetfeletti események kapásból képesek felidézni a Harry Potter esszenciáját. A Wednesday pedig számos más ponton is nyúlja a közönségkedvenc varázslós szériát. Csak néhány a spoilermentes hasonlatosságok közül:

• képességeire fokozatosan rádöbbenő főhős
• az iskolán belüli “kasztok”
• a szigorú, mégis segítő igazgató
• vérre menő iskolai játékok

De az olyan, még általánosabb jellemzőket is említhetnénk, mint a gótikus hangulat, vagy a protagonistát körülvevő eltérő személyiségű karakterek, és a változó csoportdinamika. De persze nemcsak a Harry Potter, hanem olyan művek is felsejlenek a Wednesday közben, mint a Sabrina hátborzongató kalandjai, a Teen Wolf, Az éjféli klub, vagy Az esernyő akadémia. A tucatjelleget azonban szerencsére ügyes megoldásokkal és a stílusával hántja le magáról. Nem is teljesen paródia, de nem is teljesen komoly. A csapdahelyzetet pedig a humor és komolyan vehető témák szórakoztató balanszolásával kerüli el.

Mind együtt pedig furák

Ennek egyik oka, hogy Burton maga is otthonosan mozog a Wednesday témáiban. A furi rémmesékről ismert rendező a produceri munkálatok mellett négy részt rendezett a sorozatból, így a burtoni kézjegyek még markánsabban érződnek. A kultikus rendező kifejezetten kedveli a társadalom perifériáján tengődő, furcsa karaktereket, és különcöket oktató suliról is készített már filmet (Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei). De rendszeresen állítja szembe a groteszket, a furcsát a kertvárosi látszatnormalitással – ami pedig lényegében az Addams Family kiindulópontja is. A rendező ráadásul még a jellegzetes stílusát is magával hozta.

Hiszen a sorozat főcímdalát a rendező egyik régi tettestársa, Danny Elfman követte el. De hallható Metallica és Rolling Stones csellófeldolgozás, psychobilly és kortárs pop is. A nagy amalgám összképéből jóleső módon az is kiérződik, hogy Tim Burton hosszú évek óta nem volt már ilyen jó formában.

A Wednesday a kliséket mindig fel tudja dobni valamivel, a cselekményvezetésben pedig a tinidrámák mellett a thriller logikája kerül előtérbe. Az Addams lány nyomozása számos fordulatot rejt, ahol van előre sejthető, de valóban váratlannak ható is. Burton és a showrunner-ök (Alfred Gough és Mark Millar) eredményesen alkalmazzák a sugalmazásokat és az elterelő red herringeket, így mindig újabb lökést adnak az izgalmaknak.

Elkerülhetetlen azonban, hogy a hangulat- és karakterépítés javára behozzanak olyan epizódokat, ahol a főszál kerül nyugalmi pontra. A sorozat középtájon így képes megakadni azok számára, akik inkább a központi rejtély feloldására lennének kíváncsiak. A problémásabb elem viszont az, hogy a beemelt mellékszálak túl hamar oldódnak meg, elveszik a súlyuk. Miközben a történetre gyakorolt hatásuk igenis jelentős. Ami viszont kicsit sem baj, hogy ilyenkor a mellékkarakterek is plusz személyiségréteggel gazdagodnak, valamint tematikailag is jobban kiszélesíti a perspektívát a sorozat. Csak az a fránya nyomozás torpan meg némileg.

Csinos, cuki, apró

Tini, young adult fantasy sorozathoz híven a Wednesday érthetően a címadó karakterre, és fejlődésére koncentrál. A Jenna Ortega által megelevenített Wednesday nem tér el sokban Ricci interpretációjától, de a korkülönbségből fakadóan is vannak érzékelhető árnyalatváltozások. Ortega pedig remek választás volt a szerepre. A hullaszerű – érdemes megszámolni a pislogásait –, morbid és szadista lánynak egy új oldalát is felszínre hozza az epizódok során. A változtatás pedig egy percig sem érződik erőltetettnek, végig egy organikus fejlődés kiteljesedésének lehetünk tanúi. Persze nem kell arra számítani, hogy az ikonikus karakter felismerhetetlenül megváltozik, de újabb rétegekkel egészül ki.

Amire szükség is van, ha az alkotók nem akarnak a monotonitás csapdájába esni. Ortega mellett érdemes még kiemelni a színes, irritálóan cukiskodó szobatársát, Enidet és az őt alakító Emma Myerst. A totális ellentétek összezárása régóta alkalmazott írói fogás és konfliktusforrás, de a két színésznő közt feszülő energiák egészen feldobják a sorozatot.

Enid és Wednesday privát történetei pedig a széria nagyobb tartalmi egységéhez is alkalmazkodnak. A Nevermore más tanulóihoz hasonlóan ugyanis nem csupán kitaszítottak, de a saját kis csoportjukon, családjukon belül is különcök. Enid egy átváltozásra képtelen vérfarkas, akit az anyja vegzál. Wednesday az Addamsék közt is kivételesen szadista és nonkonform, aki képtelen beilleszkedni.

A Nevermore többi jelentős alakja között is találni még különcöket: saját anyja szektájával szembeforduló szirént (Bianca; Joy Sunday), meg nem értett művészlelket (Xavier; Percy Hynes White), vagy a suli egyetlen normi tanárát (Thornhill; Christina Ricci). A korábbi filmekben Addamsék a hétköznapi emberekhez képest voltak furcsák, ami egyszerű feladat.

Rendesen körbejárni, vagy jobban elmélyedni azonban nincs ideje és igénye. Amennyire viszont belenyúl, az már éppen kielégítően túl van a felszín kapargatásán.  

Dupla csettintés

A Wednesday mindezek fejében számos olyan fanservice elemet is rejt, amit az Addams Family és Tim Burton rajongói fognak értékelni. A néhol túlságosan is bőven mért morbid egysorosok, a feliratok, díszlettárgyak, vagy a cselekménybe emelt kikacsintások (Poe idézetek, titkos ajtó nyitása) viszont tényleg csak jópofa érdekességek. Bizonyára sokan lesznek azok, akiknek ezek az easter eggek nem jelentek semmit. De még őket is eredménnyel ránthatja be a sorozat markáns hangulata, a színészek, az érdekes nyomozás és a cselekményvezetés. Akinek viszont már elege van a tinifantasykből, és alapvetően szkeptikusak a stílussal szemben, még azoknak is megér egy próbát. Mert a Wednesday kisebb-nagyobb problémái ellenére is sikerrel teljesíti a küldetését, emlékezetes jelenetek zömével tarkítva.